Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

2026-ra készül el Józsefvárosban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa

A Piliscsabáról Budapestre beköltözött felsőoktatási intézmény új campust kap a Józsefvárosban. A nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázaton – melynek zsűrijében helyet kapott az Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építész Kamara delegáltjai, illetve Budapest Főváros és Józsefváros főépítésze is – egyhangú szakmai döntés született: Tima Zoltán és Kruppa Gábor, a KÖZTI és a Hamburg C. vezető tervezői készíthetik el közösen az új campust, ami a Bölcsészet- és Társadalomtudományi és részben az Információs, Technológiai és Bionikai Kar otthona lesz.

Az új campus közel 4000 pázmányos hallgatónak és 500 oktatónak lesz az új otthona. A Palotanegyed szívében építik majd fel, a Múzeum utca – Pollack Mihály tér – Bródy Sándor utca – Szentkirályi utca által határolt negyedben. Miután elkészült a campus, a diákoknak és tanáraiknak is könnyebb lesz élete, mert ezzel megszűnik az egyetem széttagoltsága. A leendő campus tömbjét három 19. századi, impozáns, műemléki palota szegélyezi: a Festetics-, az Esterházy- és a Károlyi-palota. Ezek műemléki védettségét megőrzik, az épületeket pedig felújítják. 

Az új campus épülete egyszerre tükrözi majd a több száz éves katolikus egyetem szellemiségét, jól illeszkedik a 19. századi Palotanegyedbe, belülről pedig egy igazi, 21. századi modern felsőoktatási intézmény lesz hatalmas könyvtárral, konferenciatermekkel, laborokkal, műszaki és informatikai kutatóközpontokkal. Egyedi, karakteres, önálló identitással rendelkező épületegyüttes lesz, mely azonban mind anyaghasználatában, mint építészeti megoldásaiban tiszteletben tartja a környék építészeti hagyományait, vagyis nem konkurál a műemléki palotákkal.

 Az otthonosság érzését a belső terekben is használt világos és meleg színek, a tégla és faburkolat adják. Az egyetem főbejárata előtt egy zöldfelületekkel tagolt nyitott parkrész lesz, sőt még a Pollack Mihály tér is bezöldül, fákkal, cserjékkel és színvonalas utcabútorokkal tagolt barátságos tér születik belőle. A bentlakó diákoknak kapnak egy közel 200 férőhelyes kollégiumot. Az új campus családbarát megoldásokkal is szolgál majd, a legtöbb szinten baba-mama szoba kerül kialakításra. A sportolásra is számos lehetőség kínálkozik majd: fitneszközponttal, sportcsarnokkal, tornateremmel, több száz biciklitárolóval. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

A II. kerületre hagyta lakóházát, egy kikötéssel

?>

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook-oldalán adott hírt két bölcsődefejlesztésről, melyek egyike különösen kedves történet.

Új városnegyed biztosan lesz Rákosrendezőn, de a toronyház sincs kizárva

?>

Rákosrendező romos területének fejlesztése biztosan elindul, de még nem eldöntött, hogy milyen irányban haladnak majd az új negyed kialakításánál.

Átadták Budapest 2023-as Építészeti Nívódíját

?>

Budapest Építészeti Nívódíját azok a munkák kapják, melyek hozzájárulnak egy élhető(bb) város létrehozásához. Mutatjuk az idei nyerteseket.

Budapest

A mélység, ami elnyelt tankokat és téglagyárat is – A Feneketlen-tó története

?>

Ha rendeznénk egy „fenyegető elnevezésű budapesti helyek” versenyt, a Feneketlen-tó biztosan dobogós lenne. Na de miért kapta a 4-5 méter mély tó ezt a furcsa nevet?

Neked ajánlott

A