Keresztes Zsófia szobrai folyamatosan alakulnak: a kifugázott, csillogó üvegmozaikokkal borított formák mindig más jelleget öltenek, így a jelentésük is mindig kicsit más. A 2022-es Velencei Képzőművészeti Biennálé fő tematikája a testek metamorfózisa, erre reflektál a Magyar Pavilon kiállítása is.
„A pavilon terét egyetlen egészként kezelő, az építészet, a szobrászat és az iparművészet határán mozgó, jellegzetesen női nézőpontú installációja önmagunk megismerésével és az emberi kapcsolatokkal foglakozik és a képzelet tájain tesz belső utazást, melyhez többek között Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből merített inspirációt” – olvasható a kiállításról.
„A pavilon terét egyetlen egészként kezelő, az építészet, a szobrászat és az iparművészet határán mozgó, jellegzetesen női nézőpontú installációja önmagunk megismerésével és az emberi kapcsolatokkal foglakozik és a képzelet tájain tesz belső utazást, melyhez többek között Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből merített inspirációt” – olvasható a kiállításról.
Egy egyestés műterem-kiállítás keretében bepillanthattunk a kulisszák mögé, megnéztük Az álmok után: merek dacolni a károkkal című tárlat előkészületeit, de a már elkészült szobrok közül is láttunk párat. Sőt, azt is meglestük, hogy lesz a sima polisztirolból szobor, és hogyan illeszti a művész egyenként az alapra a mozaikokat, amik egy egészen szürreális, pszichedelikus világba vezetnek, ahol mi magunk sem tudjuk eldönteni, hogy eső- vagy könnycseppeket, esetleg furcsán nyúló belső szerveket látunk.
A kiállítás négy nagyobb egységben járja körbe a múlt és a jelen jövőhöz való viszonyát és az identitás kérdését.
A kiállítás négy nagyobb egységben járja körbe a múlt és a jelen jövőhöz való viszonyát és az identitás kérdését.
Az pedig nagy szó, hogy a Magyar Pavilonban ismét egy női művész önálló kiállítása valósul meg, mert az elmúlt 110 évben erre kétszer volt példa: 1982-ben Schaár Erzsébet posztumusz tárlata, míg 2011-ben Németh Hajnal projektje volt látható.
