Az elmúlt napokban az árvízről szóltak a hírek. Az ember persze bízik a gátakban meg abban, hogy a szakemberek megvédenek minket és a lakóhelyünket az áradástól, ugyanakkor mégis kirázza a hideg, amikor azt látja, hogy a víz nem kérdez, csak jön és maga alá gyűr bármit, ami csak az útjába kerül.
A mi nagy árvizünk az 1838-as, amikor is az akkori várost szinte teljes egészében elöntötte a Duna, emberek és komplett lakótömbök lettek oda. Ám jött az „árvizi hajós”, Wesselényi Miklós báró, és mentette, aki még menthető volt. Szerencsére a későbbiek során ilyen nagy katasztrófa nem fordult elő, így egy újabb árvízi hajósra sem volt már szüksége a fővárosnak.
Árvíz, nagyon magas vízállás több is volt az azóta eltelt sok-sok évtized során, amire az idősebbek közül még többen emlékeznek: 1940, 1954 vagy 1965. Ezek ugyan nem Budapesten okozták a legtöbb kárt, de itt is látható és érzékelhető volt a Duna elképesztő ereje és vízmennyisége.
Az 1965-ös évben már úgy tűnt, fel vagyunk készülve az árvizekkel szemben, ám ami abban az évben érkezett Budapestre, erősen zavarba hozta a városvezetést, nem beszélve a városlakókról. Azokban az években még bőséggel esett hó nálunk is, és nemcsak a hegyekben, hanem a városokban, így Budapesten is. Áprilistól aztán három hónapon át magasan állt a Duna, és a helyzetet csak nehezítette a szinte állandó esőzés – mert akkoriban még esők is voltak. Kész szerencse, hogy túlélte a város. 1954-ben hasonlóan magas volt a Duna vízszintje, csak nem tartott annyi ideig, mint 9 évvel később.
1965 után már „csak” könnyen kezelhető árvizeink voltak a fővárosban és környékén. Talán még a 2013-as vízszintemelkedés keltett nagyobbacska szenzációt, de az sem tartott sokáig. És olyan nagy katasztrófára már nem nagyon van kilátás, mint 1838-ban – bár a klímaváltozás még okozhat azért meglepetést, de ne nekünk legyen igazunk.
