Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

Gasztró

Tantuni House

Aki a gíroszt szereti, az minden bizonnyal szeretni fogja a tantunit is, az autentikus török street foodot, amelynek Budapesten a Tantuni House az otthona.

Gasztró

A Töltő és a Neked Csak Dezső az óbudai selyemgombolyító történelmi kertjébe költözött

Az egykori – 236 éve épült – óbudai selyemgombolyító üzem kertje folyamatos átalakulása során a tervezett végső formáját ugyan nem nyerte még el, ám a Selyemgombolyító Gourmet Gardenben már újrakóstolhatjuk a jól ismert Neked Csak Dezső csapolt, kisüzemi sörkínálatát és a – mostani nevén – Neked Csak Töltő házi kolbászos hot dogját egy szuper burgerrel együtt.

Pandémia ide, pandémia oda, szépen lassan azért szivárognak vissza fővárosunkba a hosszú évek óta kedvenc – és az utóbbi időben már erősen hiányzó – ízeink. Ha a helyszín sok esetben változott is, a megszokott minőség szerencsére maradt, így van ez a már-már ikonikus Neked Csak Dezső és a Töltő esetében is. Az óbudai selyemgombolyító üzem történelmi épülete és hangulata ráadásul új impulzust ad a vagány sörözős-street foodos életérzésnek.

A selyemgombolyító hosszú története során megélt már ezt-azt. Többek között itt forgatták 1977-ben Az egy erkölcsös éjszaka című filmet, ami azért is pikáns, mert a régiek szerint az épület egykor nyilvánosházként is működött. Ez annyiból logikusnak tűnik, hogy pont szemben található az – általunk már megírt – egykori Óbudai Tengerészlaktanya. Az amúgy valószínűleg kifejezetten romantikus lelkületű matrózok és katonák szűkös szárazföldi idejéből nem igazán futhatta ugyanis meghitt, több hónapos udvarlásra. Mindennel együtt egy vérbeli és magával ragadó óbudai történelmi épületről, valamint annak különleges hangulatú kertjéről van szó.

A panelrengeteg tövébe rejtett minioázist a környék is hamar felfedezte magának. Árnyékolók, kivetítők, minikoncertek, kisüzemi sörök, street food, folyamatosan bővülő kínálat és a Kabar Kert névre hallgató borbár, ahol a tokaji Holdvölgy pincészet széles szortimentjébe – más termelők tételei mellett – egy saját címkés Holdvölgy bor is belefért.

A csapoltsör-kínálatból pedig az alap Neked Csak Lager (490 forint/890 Ft – 2dl/4dl) mellett választhatjuk a Hara'Punk Happy sour névre keresztelt (brettanomycesszel erjesztett!), rendkívül frissítő, savanykás Berliner Weisset (750 forint/1390 Ft), a Mad Scientist főzde grapefruitos Frooth hoperator sörét (790 forint/1490 Ft), vagy elegáns Jam 72 standard IPA-ját (690 Ft/1290 Ft), szintén a Hara'Punk Mangoo-ját (790 Ft/1490 Ft), valamint a Brew Your Mind főzde 7,5 %-os, bitang MindHackjét. Hamarosan ez a lista is tovább fog bővülni.

Megkóstoltuk a híres-neves Neked Csak Burgert (18 dkg marhahús, burger zsemle, cheddar sajt, bacon jam, BBQ szósz, savanyított lilahagyma és uborka, saláta – 2590 Ft), aminél a tökéletesnek tűnő arányok mellett ismét külön kiemelkedő az egészen szuper buci minősége. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy az igazán jó burgerek legkomolyabb ismérve a buciban rejlik! A legjobb hamburgerhús élményét is teljesen lerontja a száradó, nem megfelelő állagú pékáru.

Természetesen a házi készítésű kolbásszal töltött paprikás kolbászos hot dog (paprikás sertés kolbász, házi hotdog kenyér, füstölt paprikás káposzta, dijoni mustárszósz, gyöngyhagyma, csemegeubi, saláta, sülthagyma – 1990 Ft) sem maradhatott ki, amin a savanyított gyöngyhagyma szerepe külön kiemelendő maga a kolbász, a pékáru és a többi összetevő mellett.

A helyszín parádés, mindenkinek erősen ajánlott! Amikor pedig elkészül a tervezett, végleges állapot, várhatóan még inkább megkerülhetetlen kuriózum lesz. Alig várjuk, hogy visszajöhessünk majd akkor is tesztelni, vagy csak picit újra átélni az egykori Óbuda, rejtettségében is életigenléstől nyüzsgő hangulatát.

Tipp: A kert bejárata a játszótér felől nyílik! 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró Szponzorált

ARAZ étterem

Az ARAZ éttermet Budapest bohém negyedében, a Dohány utcában találjuk, ahol egész évben változatos, ízletes heti menüvel, szezonális gasztronómiai különlegességekkel, egyedülálló borvacsorákkal és sok más érdekességgel várnak minket.

Gasztró Szponzorált

Új helyet nyitott a közönségkedvenc ázsiai – A padthai wokbart már a Hegyvidéken is megtaláljuk

Megnyitott a padthai új egysége a Hegyvidéken, a MoM Sportban, így az ázsiai ízek rajongói nem maradnak finom falatok nélkül a környéken.

Gasztró Budapest

Ellopták Bernátot, a Rengeteg RomKafé főmackóját

Ismeretlenek elrabolták a több száz plüssmackójáról és kiváló forró csokijairól híres Rengeteg RomKafé főmedvéjét.

Neked ajánlott

A