A modern építészet remekei valószínűleg még mindig sokaknál kiverik a biztosítékot, mert a szecessziós épületcsodákkal ellentétben ezek inkább a környezetükből kirívó betonmonstrumok, amik, meglehet, leginkább építészek és hardcore építészetrajongók számára jelentenek értéket. A tavalyi év egyik levártabb eseménye volt a Velencei Építészeti Biennále, ahol a magyar pavilonban az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása kiállításon 12 ikonikus modern budapesti épület újragondolt installációját nézhettük volna meg. Idén viszont nem marad el, május végén nyit a biennále Velencében.
Valószínű, hogy ha közvélemény-kutatást tartanánk Budapest modern épületeiről, akkor a többség csúnyának, otrombának vagy egy disztópia díszletének tartaná őket. És arról még nem is beszéltünk, hogy ezek megítélése mögött nemcsak esztétikai ellenérzések vannak, hanem sok esetben politikaiak is, így talán nem véletlen, hogy szocmodern építészeti hagyatékunk sorsa sok esetben a bontás.
A Ludwig Múzeum velencei biennále-projektje, az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása a modern építészet sokat vitatott, elavult örökségével foglalkozik. Noha a velencei helyszínre, a Giardini területére kijutni idén nehezített pályán lehet – egyelőre –, éppen ezért örültünk annyira, hogy tegnap egy kisebb zártkörű projektbemutató keretein belül láthattunk egy kis ízelítőt a kiállításból, ráadásul a megújult gyűjteményi kiállítás tereiben.
A kurátorok – Kovács Dániel művészettörténész és a Paradigma Ariadné építészei – 12 kelet-közép-európai építészirodát kértek fel arra, hogy gondoljanak újra 12 ikonikus budapesti modern épületet. Így például az OKISZ-székház, a Teherelosztó – ennek gyors lebontása az egész építésztársadalmat megmozgatta tavaly – vagy a Planetárium installációi izgalmas kísérletek és reflexiók arra, hogyan gondolkodnak ezekről az épületről azok, akik többségében már a rendszerváltás után születtek.
A velencei biennálén bemutatott épületek a 20. század második felében, a szocialista rendszerben készültek, ezek többsége mára veszélyeztetett, ugyanakkor nehéz kiharcolni a műemléki védelmüket. „A meghívott kelet-közép-európai építészek jól ismerik és értik a régiós építészeti örökség megőrzésével kapcsolatos dilemmákat, de már az egyesült Európában tanultak és szereztek szakmai tapasztalatot, terveikre pedig a nemzetközi irányba mutató, kísérletező attitűd a jellemző, amely friss vizuális formanyelvvel társul” – mondták a kurátorok a Ludwig Múzeumban tartott minikiállításon.
Lehet, hogy nyárra, kora őszre már lazulnak a korlátozások, így mindenkinek ajánljuk, hogy ha teheti, nézze meg a biennálét, és a magyar kiállításon túl a többi országéra is szánjanak jó pár percet, mert felejthetetlen élmény látni, ahogy a nemzetek saját épített környezetük és építészetük lényegéről, fontos momentumairól gondolkodnak. A magyar mavilon kiállítása két teremből fog állni: a LABOR a 12 épület történeti állapotát dokumentálja, míg a SHOWROOM a 12 kortárs átértelmezést.
Az Othernity a magyar pavilon történetének első széles körű nemzetközi együttműködésen alapuló kiállítási projektje, amelyet 2019-ben egy budapesti workshop készített elő. Egyszerre kollaboratív gyakorlat, örökségvédelmi kutatás és példa arra, hogy a jövő építészete a bontás helyett hogyan hasznosíthatja újra a múlt építészeti emlékeit. A kiállítást a biennále után a Ludwig Múzeum decemberben Budapesten is bemutatja, így azok is megnézhetik majd, akik idén nem jutnak ki Velencébe.
