Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Pest megér egy estet, Buda meg egy másikat – Dalok a fővárosról (2. rész)

A Budapestről szóló dalokat sorjázó cikkünk folytatásában újabb 10 remek szám kerül bemutatásra a magyar popzene közeli és mélymúltjából. Kovács Erzsi, Cseh Tamás, Deák Bill Gyula és a Hobo Blues Band az egyik sarokban, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Žagar és az Akkezdet Phiai a másikban. Ebből is látszik: Budapest már régóta fontos ihletőforrás a zenészek és a dalszövegírók számára is.

Kovács Erzsi: Pest megér egy estet

Kovács Erzsi táncdalénekesnő pályája rosszul indult. A 40-es évek legvégén, kezdő énekesnőként és férjes asszonyként disszidálni akart egy szintén házas focistával, de lebuktak. Kovács Erzsit több év börtönre ítélték, a férfit viszont kivégezték. Ennek ellenére az énekesnő a szabadulása után újra tudta éleszteni karrierjét, úgy látszik, a rendszer megbocsátott neki, az 50-es évek második felére pedig igazi sztárrá vált. 1960-ban adta elő Hajdú Júlia operettjének címadó dalát, a Pest megér egy estet, ami jóval emlékezetesebb szerzemény lett, mint Kovács Erzsi másik Budapest-dala, a Szeretlek Budapest

Ludditák: Budapest

Maradva a girl power vonalon, ugorjunk az időben egy nagyot, majd fél évszázadot. 2007-ben az akkor már az 5. évét taposó hiphopduó, a Fiáth nővérek – Titanilla és Marianna – alkotta Ludditák kiadta harmadik nagylemezét, a dupla terjedelmű Tizenegyest. A második lemez elején találjuk a bátaszéki lányok fővárosról összefoglalt és rímekbe szedett gondolatait. A kimondottan karcos szövegű számban a rappelő bringás futár, Buppa is szóhoz jut. 

Pannonia Allstars Ska Orchestra: Budapest

A Ludditákhoz képest Magyarország első számú skazenekara, a Pannonia Allstars Ska Orchestra 2 évvel később, 2009-ben adta ki a harmadik nagylemezét, Feel The Riddim! címmel. Ezen az albumon pedig a fővároshoz fűződő ambivalens viszonyát is egy ironikus dalba öntötte a zenekar. Később, a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában előadott verzióban Harcsa Veronika is versszakhoz jutott, pedig a dal eredeti változatában még nem szerepelt.  

Emil.RuleZ!: Hello Tourist

Hajós András és Hegyi György alter-jazz-pop zenekara, az Emil.RuleZ! papíron ugyan még létezik, de jó pár éve csendben van. Az ezredfordulót követő első évtizedben viszont nagyon mentek. Első két nagylemezük között, 2002-ben jelent meg kislemezen talán legnagyobb slágerük, a Hello.Tourist, melyben Hajós András direkt béna kiejtéssel és direkt béna angol nyelven méltatja a fővárost az idelátogató turistáknak. Soha jobb imidzsdalt!

Akkezdet Phiai: Budepesmód

2008-ban, bő 20 évnyi dicsőséges menetelés után, a csúcson hagyta abba a zenélést az Akkezdet Phiai, Magyarország valaha volt hiphopzenekarainak egyik legjobbja. A két alapító tag, Saiid (Süveg Márk) és Újonc (Závada Péter) duója művészi szintre, vagyis a költészet magasztos felhőjébe emelte fel a rappelést, minimum ezért fogunk rájuk emlékezni, meg persze két nagyszerű nagylemezük miatt is. A másodikon, a 2010-ben megjelent Kottazűr végén találjuk sötétre hangolt Budapest-számukat, ami a trükkös Budepesmód címet kapta. 

Cseh Tamás: Budapest

Bármit is leírni Cseh Tamás Budapest daláról, üres okoskodás lenne. Szívbemarkolóan szép és fájdalmas, maradjunk ennyiben. A dal az 1977-es, Levél nővéremnek című nagylemezen jelent meg, ez volt az első azon albumok sorában, amit a zseniális gitáros-előadóművész-zeneszerző Cseh Tamás Másik Jánossal és Bereményi Gézával közösen készített. 

Žagar: Bossa Astoria

Zságer Balázs billentyűs 2001-ben alapított zenekara, a Žagar máig aktív. Az alternatívok univerzumában tevékenykedő elektronikus-pszichedelikus zenekar rögtön az első nagylemezén, a 2002-es Local Broadcaston gurított egy Budapest-számot. Az instrumentális darab ha nem is az egész városról, de annak egyik fontos pontjáról szól, az Astoriáról, melynek pezsgő forgalmát öntötte elektro-bossanovába a Žagar zenekar. 

Hobo Blues Band: Kőbánya blues

Žagarék a belvárosi Astoriáról írtak számot, a Deák Bill Gyulával megerősített Hobo Blues Band pedig Kőbányáról. Ami persze egyáltalán nem véletlen, a dalt előadó Bill itt született és nőtt fel. A Kőbánya blues, ami az 1982-es Oly sokáig voltunk lenn... című, második HBB-albumon található, egy karcos-hangos óda, mély főhajtás a X. kerület előtt, amitől – ahogy Bill meg is énekli – „vannak jobb helyek, de nekem megfelel”.

Petruska: Szent Gellért tér

A gitáros-dalszerző-énekes Petruska András rögtön a legelső, Metropolita című nagylemezét a fővárosnak szentelte, egy szokatlan koncepció mentén. Az éppen akkoriban átadott 4-es metró minden állomásának szentelt egy dalt, a Keleti pályaudvartól egészen a Kelenföldiig. A legnagyobb sikert arató és klipet is kapott dal a Szent Gellért tér című lett. A sodró szenvedélyű szám erős Cseh Tamás-hatás alatt készült – és ez nem baj, hanem erény. 

Bilicsi Tivadar és Csákányi László: Este fess a pesti nő

A magyar színjátszás két emlékezetes és zseniális alakja, Bilicsi Tivadar és Csákányi László közös dala nem a várost énekli meg, hanem a pesti nő csodálatosságát, ha már „csak érte remeg a férfisereg”. Az Ő sincs fából című operett ugyan már réges-rég feledésbe merült, a fess fővárosi nőkről szóló betétdala viszont örökre fennmarad. Egészen addig, amíg van Pest és benne sok pesti nő, akik este fessek. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

365 Oldtimer Kiállítás

December elsején nyílt meg a különleges járműkiállítás, a 365 Oldtimer. Az egész évben látogatható rendezvény gazdag és változatos gyűjteményt kínál, az autóipar sokszínűségét megvilágítva, és kiemelt figyelmet szán az oktatásra is. A 365 Oldtimer Kiállítás büszkélkedhet három olyan autóval, amelyek közül csak egy-egy létezik a világon. A legkorosabb jármű a gyűjteményben, a Renault Skiff Labourdette Carrose éppen most 110 éves. Megtekinthető a Galambos József alkotta Ford T modell truck (1926) is, amivel régen még jeget árultak Amerikában, és ami idővel az autóipar egyik alapkövévé vált.

Kultúra

Macskafogó a Corvinban

December 9-én és 10-én minden idők legjobb magyar rajzfilmjét nézhetjük újra 15:30 órai kezdettel, a Corvin moziban. Ternovszky Béla rendező és Nepp József író 1986-ban készült, minden korosztály számára egyaránt szórakoztató rajzfilmje tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter- és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálja is ezeket a zsánereket.

Kultúra

Sárkány Éve Lampion Fesztivál a Biodómnál

A Sárkány Éve Lampion Fesztivál egy színes és varázslatos világba vezet, amely a fény és árnyék játékával vár bennünket december 16-tól február 24-ig. Az Állatkerti körúton lévő Biodóm kertjében a kínai kultúra iránt érdeklődőket mindenképp megszólítja, de a családosoknak is érdemes belépni ezen a mágikus kapun, hiszen bent 5-8 méteres installációk fogadnak, a sétányon haladva pedig karibi flamingókkal, sarkvidéki jegesmedvékkel, játékos csimpánzokkal, egzotikus állatokkal is találkozhatunk.

Kultúra

Tandori 85

December 9-én Tandori Dezsőre emlékeznek a Három Hollóban. A költő 85. születésnapja alkalmából szervezett összművészeti esten lesz Tandori gombfocitorna, kerekasztal olyan művészekkel, mint 6363, Simon Márton, Závada Péter, 19 órától pedig koncert zárja a programokat.

Neked ajánlott

A