A budai Várban járva-kelve főleg kívülről nézegethetjük a macskaköves utcák apró lakóházait, találgatva, vajon hogyan festhetnek belülről a gazdag múltú otthonok. Sajnos nem sok őrzi magán a történelem lenyomatait, azonban van egy, ami egy véletlennek köszönhetően 18. századi pompájában ragyog még mindig, és be is lehet jutni megnézni. A Dísz téren álló De la Motte–Beer-palotában a Covid-mentes időszakban hetente tartanak rendezvényeket, illetve épületsétát is, amin a pincétől a padlásig be lehet járni az egykor patikaként és lakóházként működő barokk épületet, megismerve egykori tulajdonosaik történetét is.
A Dísz téren, a Korona Kávéház mellett álló, alul postaként működő okkersárga épület kívülről nem sejteti, hogy bent egy különleges barokk palotát rejt udvari árkádsoros lodzsával, barokk kapualjjal, barokk lakótérsorral és az azt díszítő, közel 250 négyzetméter festett, 18. századi falfelülettel, amely 1962-ben 15 réteg festék alól bukkant elő, és ami a patika- és lakóház legbecsesebb értéke.
A palota első tulajdonosai mindketten Mária Terézia kötelékébe tartoztak. Két épület állt itt középkori alapokon, De la Motte Ferenc Károly báró és neje ezek helyére építette a szerény külsejű palotáját. A bárót Mária Terézia a budavári építkezések felügyeletével bízta meg, az emeleti, dongaboltozatú, 5 egybenyíló szobás elrendezésű házat 1760-ban építette fel, de nem lakott itt sokáig.
A ház földszintjét már 1763-tól Beer József Kajetán cseh–morva származású császári és királyi katona-gyógyszerész bérelte patikának. Tanult, képzett patikus, Buda leggazdagabb polgára volt, bérházakat, hamuzsírgyárat is birtokolt. 1773-ban az egész palotát megvásárolta és saját foglalkozásának rendelte alá: a boltíves pincében szeszeket, gyógyvizeket, gyorsan romló készítményeket tárolt, a padlásteret gyógynövényszárító helyiségnek használta. Itt a ma javarészt eredeti állapotában lévő, profi ácsmunkával épített tetőszerkezet gerendáinak elrendezése arra utal, már a ház építésénél szerepet játszottak a patikusi szempontok (abban a korban nem épültek ilyen tetőszerkezetek, amik elbírták volna a friss gyógynövényeket). Beer földszinti laboratóriuma a belső udvarra nézett, az utcafronti patikában pedig lehetett cukrot és csokoládét is kapni; Beernek ugyanis volt rá pénze, hogy Spanyolországból és Franciaországból hozassa a pasztillákat. Megbetegedése után felesége vette át feladatait, akinek polgári származása miatt nem derogált, hogy dolgozzon; arisztokrata hölgyeket kiszolgálva aktív társasági életet tartott fenn.
A család egészen 1807-ig itt lakott, ekkor alakult ki a művészettörténetileg értékes enteriőr és stílus, aminek ma is csodájára járnak a látogatók. A nyílászárók és a zárszerkezetek többsége eredeti, de a kornak megfelelő csillár és alabástrom függőlámpa, a korabeli szobavécé, a barokk intarziás asztal és a késő copf stílusú kályha, a barokk konyha is érdekes látnivaló. A legunikálisabbak mégis az egy tengelyre felfűzött, 5 szobából álló barokk térsort díszítő, 18. század második feléből származó faliképek.
A II. világháború alatt a barokk kapualj és a felette lévő szoba súlyosan megrongálódott, az 1948-as tatarozás során a kaput befalazták, a bejárat az udvarból nyílt, fent pedig lakásokat alakítottak ki a barokk helyiségekben, ahol a családoknak át kellett járniuk egymás otthonán a közlekedéshez. A homlokzatot még 1953-ban helyreállították, a lakások korszerűsítése miatt pedig 1962-ben kezdtek el egy újabb felújítást, amely során előbukkantak az 1700-as években készült faliképek.
Az 5 szoba közel 250 négyzetméternyi feltárt falfelületéhez hasonló a budavári polgári és arisztokrata építészetben is példa nélküli, barokk díszítésű festmények jellemzően nem ilyen egybefüggő szobarendszerben tárulnak elénk. Szerencsére a hatvanas években is tisztában voltak ennek jelentőségével, így a patinás terek innentől kezdve nem lakásokként, hanem irodaként funkcionáltak egészen 2013-ig. Az épületet 2014-ben nyitották meg a látogatók előtt, de jó ideje csak a meghirdetett programokon, Márai-esteken, zenei és képzőművészeti rendezvényeken, előadásokon, illetve A pincétől a padlásig-bejárásokon lehet megtekinteni a csodaszép szobabelsőket.
A képek festőjének személye nem derült ki, de akkoriban egy átlagos falfestő is hozta ezt a szintet. Sőt, De la Motte báró is kifestette korábban a szobákat, ráadásul sokkal magasabb színvonalon, mint Beer. Viszont nem az összes helyiséget, így a restaurátorok végül a Beer család megbízásából készült faliképeket hagyták meg. Az 5 szoba falain feltűnik Gábriel arkangyal Szűz Mária társaságában, Mihály arkangyal a sátán fejét taposva , de gyógyító Rafael arkangyal és Nepomuki Szent János is, a gyónás védőszentje – az ő felbukkanásuk a bizonyíték a megbízó, Beer József személyére, fia, Beer János Nepomuk ugyanis orvos volt. A „passiószobában” Krisztus szenvedéstörténetét festették a falra, a szalonban, ahol a vendégek Beer patikus csokoládéját itták, rózsamotívumokat, a téli ebédlőben rokokó virágfüzéreket.
A legutóbbi, még a novemberi lezárások előtti bejáráson a pincébe is alászálltunk, ami a többi korabeli budavári pincéhez hasonlóan a budai barlangrendszerhez tartozik. A labirintusok összekötik a Vár lakóházait, innen is vitt egy folyosó a közeli Batthyány-palota felé. Van itt egy barokk kút is, ahonnan annak ellenére jön a víz, hogy magasan vagyunk – a rétegvizek a budai márga kapillárisain keresztül fel tudnak jutni idáig.
A De la Motte–Beer-palotában tervezik a teljes felújítást, amit a koronavírus egyelőre késleltet. Reméljük, előtte még lesz lehetősége pár rendezvényen és bejáráson a nagyközönségnek is megnézni a kivételes barokk épületet.
