Ördög-orom
A XII. kerület legjelentősebb sziklaképződménye az Ördög-orom, amely a Farkas-völgy és az Irhás-árok között található. Megközelíthetjük az 59-es villamos Farkasréti temetőnél lévő Márton Áron téri végállomásától, ahol a zöld háromszög jelzésű út kezdetét veszi, vagy a 8E jelzésű busz az Eper utcai megállónál leszállva. A 317 méter magasan fekvő területet meredek, csúszós, helyenként korlátokkal megtámogatott részen is meg lehet közelíteni, de megéri bevállalni a párperces mászást, mert ez a szakasz különösen szép. Az orom tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a Széchenyi-hegyre, a Gellért-hegyre, a Sas-hegyre és a Tétényi-fennsíkra, a környező hegyoldalak házaira és villáira.
A 10 hektáros természetvédelmi terület a főváros egyik „legöregebb” védett élőhelye abban az értelemben, hogy egyes részei több mint 35 éve (1982 óta) állnak oltalom alatt. Az erdő sok védett növény- és madárfajnak ad otthont, melyeket a 2016-ben kiépített tanösvény tábláin ismerhetünk meg a terület helytörténetével, geológiájával valamint az azt veszélyeztető tényezőkkel együtt. Az egyik ilyen az ember jelenléte, például mikor először jártunk ott, sikerült megmentenünk az autóforgalom elől egy repülni még képtelen széncinege fiókát.
Kamaraerdő
A XI. kerületben található mintegy 200 hektáros erdőtömb a főváros egyik legnagyobb kiterjedésű erdeje. A Móricz Zsigmond körtérről félórányi BKV-zással elérhető a 41-es villamossal, vagy a Kelenföldi M4 végállomástól a 87, 187-es buszokkal, de bringával is útnak indulhatunk, mert nem kell komolyabb emelkedőkkel számolni.
Érdemes az informatív és jól követhető tanösvényen ismerkedni az erdővel. A 4 kilométer hosszú ösvényen a részletes tájékozódással együtt 2 órát is elidőzhetünk, és némi emelkedővel, körülbelül 100 méteres szintkülönbséggel számoljunk.
Kalandvágyóknak érdemes meghódítani az erdő legmagasabb pontját, a 224 méter magas Vadász-hegyet is, ahonnan szép kilátás nyílik a közeli Budaörsi reptérre, a Budaörsi-hegyekre és a Sváb-hegyre. Kamaraerdőben zömmel őshonos fákat, főleg tölgyeket találunk, de az erdészeknek sajnos meg kell küzdeniük az invazív tájidegen fajok terjedésével is. Április első felében a tavaszi hérics élénksárga virágaiban, nyár elején a bíboros kosborban gyönyörködhetünk. Állítólag fel-felbukkannak borzok, rókák, őzek és vaddisznók is.
A tanösvény mellett több túraútvonal is keresztbe-kasul szeli az erdőt, melyek találkozási pontja a tágas Nagyrét. További információs táblákat, padokat, tűzrakó helyeket találunk itt, és akár egy egész napos programot is tervezhetünk Kamaraerdőre, ha piknikezéssel vagy (ha a tűzgyújtási tilalmat feloldják) sütögetéssel egészítjük ki az erdőjárást. A 12 állomásos tanösvényt összekötötték a Tétényi-fennsík táblával ellátott 3 kilométeres útvonalával, össze is köthetjük a kettőt.
Ferenc-hegy
A Törökvész út és a Zöldmáli út közötti luxusvillák mögött találjuk a Ferenc-hegy lapos, hat és fél hektáros, erdővel borított kirándulóhelyét. Szinte csoda, hogy megmaradhatott érintetlenül a terület, amit annak köszönhet, hogy 1999-ben védettnek nyilvánították.
Faunája talán nem olyan burjánzó és érintetlen, mint a környező erdőké, de kisgyerekes családoknak ideális választás lehet a terep járhatósága és az itt található tanösvények nagyméretű, közérthető táblái miatt. Az Érzékek ösvénye nevet viselő utacska mindössze 400 m, és két mesealak, Mimó és Csipek kalandjain keresztül, az érzékelés segítségével, tapogatható-simogatható elemekkel ismerteti meg a kicsikkel a hely élővilágát. Van egy másik tanösvény is az ellenkező irányba, a Tükör tanösvény, az a Ferenc-hegy gyomrában található kacskaringós barlangot és élővilágát taglalja a gyerekeknek.
A 4 km-es barlangrendszert egyébként a Törökvész út csatornázási munkálatai során fedeztek fel, de az ajtaja le van zárva, és csak a Duna-Ipoly Nemzeti Park külön engedélyével, szakvezető társaságában látogatható.
A hegy mintegy 30 perc alatt bebarangolható, játszóteret, sütögetőshelyet is találunk. A Kolosy tértől a 29-es, a Batthyány tértől a 11-es, 111-es buszokkal közelíthető meg.