Ma már csak egy munkaszüneti nap, de évtizedeken keresztül kötelező felvonulást jelentett május első napja. Jelszavak és transzparensek, kubai vendégmunkások és lázadó fiatalok az elmúlt 100 évből.

Az alapvetően a gyári dolgozók 8 órás munkarendjéért induló sztrájksorozatok hivatalos, nemzetközi dátuma 1891 óta május 1. – akkor nyilvánították a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé”. Bár május 1. több országban már a XX. század elején ünnepnapnak számított, a második világháború után a szocialista blokkban kiemelt fontosságot kapott. Itthon az első május 1-jei felvonulást 1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt rendezték, majd 1946-tól lett állami ünnep. A komor 50-es években szinte kötelező volt részt venni a felvonuláson, és ez csak kevéssé enyhült a 60-as években. Később, ahogy a rendszer is lazult, egyre több független, majálisos elem is került a május 1-jei ünnepi sorozatba. 

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék