A Magyar Bocuse d’Or Akadémia az elkövetkező időszakban az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a SOTE Sürgősségi Betegellátó és a Fejér megyei Szent György Kórház dolgozóit támogatja naponta friss, meleg étel főzésével és kiszállításával. A METRO támogatásával és a Dining Guide-dal közreműködésben létrehozott projekt március 31-én indul.

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjainak jelentős része, sőt még hozzájuk csatlakozó séfek is vállalták, hogy részt vesznek a segítő programban a koronavírus-járvány idején. A tagok közül mindenki a szakmájának megfelelő beosztásban teszi hozzá saját tudását, energiáját a cél megvalósításához.
 
Egyhetes szervezést követően sikerült minden feltételt megteremteni ahhoz, hogy március 31-tól napi rendszerességgel kb. 120 adag ételt sikerüljön elkészíteni és eljuttatni az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a budapesti SOTE Sürgősségi Betegellátó, valamint a legnagyobb vidéki kórház, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház munkatársainak” – mondja a kezdeményezésről Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. 

A hazai gasztronómiai élet résztvevőiként azon a területen vagyunk képesek segíteni, amely a mi hivatásunkat jelenti. A METRO Kereskedelmi Kft. és összes dolgozója nagylelkű támogatásként szolgáltatja az ételekhez az alapanyagokat, valamint a főzéshez a helyszínt, eszközparkot és csomagolást a budaörsi METRO gasztroakadémián. Magyarország topséfjei váltásban, heti hét napon át főznek a fenti egészségügyi szervezetek dolgozóinak, határozatlan ideig, amíg a krízis tart.

A főzést vállaló séfek listája a következőképpen alakul: Ádám Csaba, Barna Ádám, Ben Morris, Both Lőrinc,  Csahók Ibolya, Danó Zoltán, Erdei János, Hamvas Zoltán, Haraszti Zsolt, Harmath Csaba, Jahni László, Kanász László, Kaszás Vanda, Kis Sándor, Kollár Endre, Kovács Lázár, Lutz Lajos, Mizsei János, Mogyorósi Donát, Molnár Attila, Molnár Bence, Nádudvari István, Nyíri Szása, Péter Bence, Pohner Ádám, Sasvári Szilveszter, Schmiedt Patrik, Steleer Zoltán, Széll Tamás, Szikszai Anna, Szulló Szabina, Tivadar György, Vágó Márton, Varju Viktor, Veres István, Volenter István, Wolf András.

Az egyik legnemesebb, egyben legnehezebb szakmát végző mentők, orvosok és ápolók jelenleg még nagyobb kihívást jelentő, veszélyeztetett körülmények között állnak helyt napról napra, amiért nem lehetünk elég hálásak” – beszél a kezdeményezésről a Dining Guide igazgatója, Herczeg Zoltán. A Dining Guide közreműködésével jutnak el az ételek az intézményekbe, majd folytatja: „Az akció megszervezésénél nagyon fontos volt számunkra, hogy az ételek valóban azokhoz jussanak el, akik a frontvonalban harcolnak most. Ezt sikerült megnyugtatóan megszervezni. Különös figyelmet fordítunk továbbá a legmagasabb higiéniai követelmények betartására, amely az alapanyagok kezelésével, feldolgozásával kezdődik, és a professzionális csomagolással és kiszállítással ér véget.

Horváth Imre a METRO Kereskedelmi KFT vezérigazgatója hozzáteszi: „Garantálva az élelmiszerbiztonságot az érintett intézményekben dolgozók számára, a METRO Gasztroakadémia konyhájáról kizárólag mikrohullámú sütőben melegíthető ételek fognak kikerülni, melyek az alapanyagoknak és a séfeknek köszönhetően kulináris kényeztetést nyújtanak ebben a nehéz időszakban.” Magyar Bocuse d’Or Akadémia séfjei jó ízű, házias ételek elkészítésére vállalkoznak önkéntesen, segítő szándékkal. A napi rendszerességű főzés és ételszállítás március 31-én indul, és húsvétig egészen biztosan tart.

Együtt, összefogással gyorsabban sikerülhet túljutnunk ezen a nehéz időszakon!

Címkék