Az V. kerületi Deák Ferenc tér háromszög alakú területe mindig is központi, vagy legalábbis fontos hely volt a fővárosban – már egészen a török idők óta. Persze akkor még nem mondták rá, hogy ez egy tér, az csak jóval később jött. A „haza bölcse” nevét 1866 óta viseli magán, előtte viszont annyi néven futott a tér, hogy nyugodtan mondhatjuk, szinte mindenki másképp nevezte. A belváros kellős közepén álló téren már szinte mindenki járt, aki csak egyszer is megfordult az életében Budapesten. A Deákot nagyjából 200 éve alakították ki.
Ha azt mondom, Porsche szalon, te azt mondod Deák Ferenc tér, mert mindenki tudja jól, hogy a pesti oldal ezen pontja – a budai oldal Moszkva téri órájával együtt – éveken át a város egyik legfontosabb találkozási helye volt. Vagyis hát igazság szerint, még ma is az, csak már a szalon nincs meg, most épp ehetünk ott a helyén az autóvásárlás helyett.
Nem nehéz kitalálni, hogy a Deák miért vált Budapest fontos találkozási pontjává. Könnyű odajutni bárhonnan, ezért bármerre mehetünk is onnan tovább, és mivel a belváros legközepéről van szó, minden van a közelében. Elsősorban a szórakozás (film, színház, muzsika), meg az evés-ivás kap lehetőséget a környéken, de persze vannak látnivalók – templomok és múzeumok – no meg üzletek is, utóbbiak közül a divat- és ruhaboltok vannak alaposan felülreprezentálva. Erre jó bizonyíték a két teret, a Deákot és a Vörösmartyt összekötő Deák Ferenc utca, aminek Fashion Street a második neve - aki viszont igazán menő és trendi, az elsősorban így ismeri.
A Deák – belvárosi jellegéből adódóan – sosem üres, sosem csendes és mindig kaotikus. Tipikusan az a pontja a városnak, amit ugyanannyira lehet szeretni, mint utálni. És általában meg is van róla az itt élőknek a véleménye, kinek ilyen, kinek olyan. A szomszédságában egészen sok másik tér található, elég csak hármat kiemelni: a már említett Vörösmartyt, a majdnem szemben lévő a Madáchot, valamint a mellette terpeszkedő nővérét, az Erzsébet teret, ami korábban már próbálta bekebelezni a Deákot, de végül nem lett az egyesítési szándékból semmi.
A tér nem túl nagy, nincs igazán középpontja, amihez képest elhelyezésre kerülnek a térben az utcabútorok, a szobrok, a szemetesek, az építmények meg úgy általában bármi, meg amihez a zöldfelületet is igazítják. A Deák kicsit úgy fest, mint amit ad hoc módon terveztek és újítanak meg, és aminek mindig azon a pontján helyeznek el bármi újat, ahol még nincs semmi. Ez alól kivételt jelent az Evangélikus templom előtti üres placc, ahol egy időben szinte napi rendszerességgel tartottak különféle flashmobokat – szerencsére azok az idők már elmúltak.
Ahol ma a Deák található, az a terület a török hódoltság idejének vége felé kezdtek odafigyelni a városban élők, a folyamat pedig Buda visszafoglalása után csak felerősödött. A Deák az 1800-as évek elejére vált egészen térszerűvé, amit erősített az is, hogy rendszeresen tartottak itt piacokat, sőt létesült egy fiáker- és konflisállomás is – ami már jelezte előre, egyszer még közlekedési csomópont válik a területből.
Erre az időszakra tehető az is, amikor a teret különféle nevekkel illették, merthogy hivatalos elnevezést akkor még nem kapott. A piacon felbukkanó kereskedők után a teret emlegették Kohlplatz-ként, Kohlmarkt-ként vagy Káposztás piacként. Volt, aki a téren akkoriban álló ház homlokzatát díszítő két török szobor után Török térnek hívta. Amikor az 1800-as évek elején felépült az evangélikus templom, az egy újabb nevet szült: (Vordere) Evangelische Kirche Platz, vagyis az Evangélikus templom (előtti) tér. A környékre jórészt Óbudáról beköltöző zsidó kereskedők okán pedig Zsidó térnek vagy Zsidó piacnak is nevezték a Deákot. Aztán amikor Deák Ferenc 1876-ban meghalt, adta magát, hogy róla nevezzék el a teret, megoldva ezzel az egy tér – sok név problémáját.
Mint említettük, a Deák térnek ugyan jó ideje nincs középpontja, ám ez sem volt mindig így. A vásárcsarnokok felépülése idején, a századforduló környékén szűnt meg a piacozás a téren, viszont kialakításra került egy kioszk, éppen középen, ahol eleinte élő virágot lehetett vásárolni, később pedig halat. A kioszk épülete az első világháború idején pusztult el, és nem épült új a helyén.
Az elsővel ellentétben a második világháborút és Budapest ostromát is aránylag épen vészelte át a tér, csak aztán jöttek a kommunisták. Hatalomra jutásuk után azonnal elhatározták, hogy a Deák és az Erzsébet teret egybenyitják, és az így kapott gigateret elnevezik Sztálin térnek. Ehhez persze épületeket kellett lebontani a két tér környékén, összesen hetet. A párthuszárokat nem érdekelte egyik-másik ház páratlan építészeti értéke, és hogy melyik híres építészünk tervezte, meg az sem, hogy mindegyikben hírességek, történelmi személyiségek egész sora lakott korábban. Házakat ugyan bontottak, de a két tér egybenyitásából végül nem lett semmi. Az épületek hűlt helyén parkolót alakítottak ki, ami szép lassan a szomszédos buszpályaudvar részévé vált.
Az is az előző rendszer döntése volt – bár a terület magától is ebbe az irányba fejlődött –, hogy a Deákot közlekedési csomóponttá fejlesszék. 1896 óta volt már itt egy megállója a kisföldalattinak, ám 1955-ben 40 méterrel arrébb helyezték, majd előbb 1970-ben érkezett a 2-es metró, hat évvel később pedig a 3-as. Amíg a két új szakasz a teljes hosszában meg nem épült, addig a Deák volt mindkét vonalon az egyik végállomás.
Az 1980-as évekre a Deák a város legforgalmasabb pontjává vált, a környéken pedig sorra nyíltak a menőbbnél menőbb helyek. Ekkor vált találkozási ponttá is a tér – de hogy a Porsche szalon mikor is lett az enyészeté, arra már nem emlékszünk. Arra viszont igen, hogy a rendszerváltás utáni években volt egy kis térrendezés, szállodaépítés, és hogy 2009-ben leplezték le a Deákon Sztehlo Gábor, a háború alatt árvákat, köztük sok zsidó gyereket megmentő evangélikus lelkész emlékszobrát. Azóta a helyzet és a tér változatlan.
