A „Duna-korzó kapuja” a belváros leghíresebb közterülete, ami már több száz éve térként funkcionál. A római időkben itt állt a pannóniai limes (határvonal) egyik fontos állomása, a Contra Aquincum nevű erőd, és I. Ferenc József is itt tette le az esküjét, a téren magasodó templomban. A térnek több neve is volt már, de ahogy most ismerjük, azt az elnevezést 72 éve kapta.
Fura egy tér a Március 15. tér, két, egymással összefüggő okból. Először is nem tudunk még egy olyan teret mondani Budapesten – de talán vidéken sem –, amit kétfelé oszt egy híd, mint ahogy a Március 15. teret az Erzsébet híd. A pesti hídfő egy kisebb és egy nagyobb szeletre vágja szét a területet – bár a térhez tartozik valójában a híd alatti rész is. A másik furcsaság, hogy a híd miatt a tér két részből áll: a nagyobbik, északi fele a templom előtti, szép és rendezett terület, a kisebbik, déli pedig se nem nagy, se nem szép, se nem térszerű, de például ott találjuk a Mátyás Pincét, és ott lehet letérni a hídról is, vagyis a térnek azon a felén autók járnak, illetve parkolnak is. Sokan nem is tudják, hogy még az is a Március 15. tér része.
A Március 15. tér helyén már a régmúltban, egész pontosan a középkorban is tér állt. A római korban Pest még egy mocsaras, ártéri erdőkkel borított sziget volt. Itt húzódott a limes, a határsáv, melynek része volt a Contra Aquincum nevű erőd, ahonnan jó messzire jól belátható volt a környék. De a helyőrségnek nem csak az volt a feladata, hogy őrizze és védje a határt. Eleve: nagyobb barbár seregek erről nem is törtek be, csak fosztogató rablóbandák garázdálkodtak, és virágzott a csempészet is. Őket igyekeztek féken tartani, miközben a révátkelő zavartalan működését is biztosították, sőt még postaállomás is volt az erődben. Aztán persze csak jöttek azok a barbárok, az erőd elpusztult – annak nincs semmi nyoma, hogyan is nézhetett ki –, csak az őrtornyok maradványait tárták fel később, és azok még most is ott találhatók, és egy fedett bemutatótérben láthatók.
A középkorban, a 13. században az egykori erődítmény helyén épült fel a Belvárosi Plébániatemplom román kori elődje, mely körül egy temetőt is kialakítottak. 100 évvel később, Zsigmond király parancsára a templomot átépítették gótikus stílusúra. Mátyás két oldalhajóval továbbfejlesztette a templomot, majd jöttek a törökök, akik természetesen mecsetként használták az épületet.
1723-ban a templomot tűzvész pusztította, pár évvel később (1725–1739 között) állították helyre, de már barokk stílusban. Később a templomot többször restaurálták, majd amikor 1932-ben elbontották a 100 évvel korábban felállított árusítóbódékat, megtalálták a korábbi, gótikus épület egyes részeit. A második világháború után, az Erzsébet híd helyreállítása idején tervbe volt véve, hogy a templomot arrébb tolják, de erről végül letettek – bár a városi legendárium úgy kezeli a sztorit, mint ami meg is történt. De nem történt meg!
A téren a középkorban piac működött, méghozzá – és ebbe nyilván belejátszott a Duna közelsége – halpiac. Ez is a volt a neve: Halpiac vagy Hal tér. Átnevezésre majd csak a XVIII. században került sor, a templom átépítése idején. A tér ekkor kapta a Kirchenplatz (Templom tér) nevet, amit 1872-ben Egyháztérnek neveztek át, ám ezt a nevet nem sokáig viselte, mert két évvel később már Eskü térnek hívták a területet annak tiszteletére, hogy Ferenc József itt tette le uralkodói esküjét. A következő – a jelenből nézve végső – változás akkor történt a tér neve tekintetében, amikor a második világháború után pár évvel, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére, 100 éves évfordulója alkalmából megkapta a terület a mai nevét: Március 15. tér lett belőle.
Jó pár évvel ezt követően, az Erzsébet híd 60-as évek eleji újjáépítésekor bontották el a 20 éven keresztül a téren álló, a háború alatt megsérült emlékművet, mely Erzsébet királyné előtt tisztelgett. A királyné szobra raktárba került, majd 1986 óta az Erzsébet híd budai hídfőjénél áll.
Amilyen nagy dérrel-durral nevezték át 1948-ban a teret, annyira nem foglalkoztak vele ezután, pedig a Duna-korzó is innen indul. A tér egyre csak pusztult le, a templom állagmegóvására sem fordítottak különösebb figyelmet, és a római kori romokat is hagyták, hogy a természet a maga kénye-kedve szerint pusztítsa. A tér a rendszerváltozás időszakára szégyenteljes állapotba került, és akkoriban már tényleg csak az jelentette az egyetlen vonzerejét, hogy innen szemlélve a szemközti, budai oldalt, festői látvány tárul az ember szeme elé.
A szomorú állapotok egészen 2009-ig álltak fenn. Ekkor fogtak hozzá a tér teljes rekonstrukciójához és újjávarázsolásához, aminek eredményeképpen a teret – és a templomot is – mintha csak kicserélték volna. A 2011-ben átadott Március 15. tér rendezett, tágas és szép lett, beleértve ebbe az itt található történelmi emlékeket is. Az azóta is fennálló tiszta rend, reméljük, hosszú időn keresztül fennmarad, és utódainknak 100 év múlva nem kell majd azon töprengeniük, vajon miért hagyták ezt a szemrevaló, belvárosi teret ennyire elhanyagolódni.
