A XII. kerület legszebb villáiról és rejtőzködő értékeiről, valamint a hozzájuk kötődő izgalmas történetekről ebben a cikkben meséltünk. A Diana utca 17/A szám alatt található, klasszicista gyönyörűségről, a Karczag-villáról is szót ejtettünk természetesen.
A villát Hild József tervei alapján az 1840-es évek elején építtette a Karczag család, akiktől a XX. század elején Herz Ármin, a szalámigyár alapítója vásárolta meg az épületet, amit aztán nyári laknak használt. Utoljára az 1950-es években nyúltak hozzá, és renoválták, azóta viszont csak pusztul. Sőt, pár éve a villa tetőzete ismeretlen okból ki is gyulladt, de szerencsére nem égett le az épület. Most pedig végre felújítják.
Az ingatlan főtulajdonosa a vásárlást követően azonnal elkészíttette a villa műemléki dokumentációját és értékleltárát, mivel a kezdetektől fogva a teljes felújításban gondolkodott. Miközben folyt az engedélyeztetés és a tervezés, önkényes behatolók rongálták még tovább az épületet, a tűz is ekkor ütött ki. Szerencsére visszafordíthatatlan baj nem történt.
A tervezői munkát egy portugál tervezőiroda, a világhírű Aires Mateus kollektíva nyerte el, akikhez hazai szakemberek is csatlakoznak. A villa teljes felújítása mellett épül majd egy utcafronti melléképület, és a kert is megújul, angolkertté varázsolják, de úgy, hogy az ott álló fák közül egyet sem vágnak ki. A felújítás koncepcióját örökségvédelmi szakemberekkel leegyeztették, megvan a tervtanácsi véleményeztetés is, így már hivatalosan is megkapták az építési engedélyt. Úgyhogy már csak a lényeg, a felújítási munka van hátra.
Forrás: Építészfórum