We Love Budapest: Tolsztoj Háború és békéjének egyik fontos mellékalakja a zenekar névadója. Miért esett rá a választás, a karakter vagy az író miatt? Mi a szellemi kapocs köztük és köztetek?
Balla Gergő: Platon Karatajev egy mellékszereplő csupán, mégis a több ezer oldalas történetfolyam egyik legfontosabb karaktere. A maga egyszerű és őszinte módján a legmélyebb igazságokat keresi, akárcsak mi a zenénkben. Mi is a legszemélyesebb módon szeretnénk a legegyetemesebbről beszélni – ez a párhuzam.

 
WLB: Lassan visszatér az élet a városba. Mennyire láttok előre, lesznek koncertek? Hogyan lehet így tervezni? Nálatok ez most pláne fontos kérdés, hiszen új lemez van, amit azért nem ártana élőben is bemutatni.
B. G.: Nem könnyű előre tervezni, mi sem látjuk még, hogy mit hoz a közeljövő. Reméljük, még idén színpadra állhatunk. A már telt házas lemezbemutatónkat is le kellett mondjuk, ahogy sok fesztiválos fellépés is elmarad. Az őszt még nem látjuk be. Jövőre nagyon sokat szeretnénk turnézni Európában, azt sem könnyű így megszervezni, de most meg van kötve a kezünk, csak remélni tudjuk, hogy hamar vége lesz.

WLB: A kényszerű bezártságot hogyan viseltétek? Biztos voltak túlélési technikáitok, elvégre mégiscsak van köztetek két szakember, két pszichológus.
B. G.: Év elején két hónapot túráztam Ázsiában, így ezek után nem volt zavaró az ingerszegény környezet. Számomra minden bizonytalanságával együtt ez egy nagyon szép életszakasz. Rengeteg új dalt írtunk, így akár már jövőre is jöhet a harmadik nagylemez. Emellett sok nagyon jó könyvet olvastam, elkezdtem zongorázni tanulni. Alapból inkább egy elfogadó attitűddel viszonyultam a helyzethez, amire nem lehetek hatással – arra viszont igen, hogy itthon a négy fal között ezt hogy élem meg, milyen jelentést tulajdonítok ennek az időszaknak.
 
Czakó-Kuraly Sebestyén: Őszintén szólva elég nehezen viseltem, mert amúgy elég örökmozgó vagyok, és rengeteg időt töltök kisebb-nagyobb társaságokban és koncerteken. Ennek ellenére próbáltam kihasználni az ebből fakadó lehetőségeket, rengeteg dolgot tanultam zeneileg, újra elkezdtem a szakmámmal foglalkozni, és ahogy Gergő is mondta, nagyon sok dalt írtunk mind a ketten. Fontos egy keretrendszer felállítása egy ilyen időszakban, amikor a megszokott kereteinket elveszítjük, különben könnyen szétcsúszhatnak a hetek, a hónapok. Igyekeztem erősen tartani a sajátjaimat, nem volt könnyű, izgalmas tapasztalás volt.

WLB: Még nem olyan régen, 2016 óta léteztek. Ennek ellenére már most figyelemreméltó tömeg figyel rátok. Mit gondoltok, miért ennyire vonzó a zenétek?
B. G.: Szerintem mi nagyobb mélységre törekszünk, mint a legtöbb zenekar. Ez nem azt jelenti, hogy jobbak vagyunk náluk, hanem mások. A mélyebb rétegekig próbálunk merülni, és onnan felhozni dallamokat, szövegeket – akár a kollektív tudattalan szintjéről. Olyan dolgokat hozunk fel, ami mindenkit érint valahol, legyen az egzisztenciális krízis, a szerelem vagy a helyünk ebben a kaotikus világban. Ehhez tudnak kapcsolódni az emberek. Hiszem azt, hogy ez valahol túlmutat trendeken és zenei irányzatokon, többről szól ennél. A második lemez már más nagyon, mint az első, és továbbra sem szeretnénk, ha csak egyféleképpen alkotnánk. Nem inspirál az, hogy megírjunk egy újabb For Her-t, vagy Atoms-ot. Újra és újra fel akarunk fedezni világokat és kísérletezni úgy, hogy a közös nevező a mélyre merülés maradjon.

WLB: Kik voltak azok a zenekarok és előadók, akik inspirációként, sorvezetőként szolgáltak a számotokra?
Cz-K. S.: Nehéz azt mondani, hogy ki inspirált, mert – ahogy Gergő az előző válaszában elmondta – belülről próbáltunk már a legelején is előhozni dolgokat. Persze nyomot hagyott a zenénk korai szakaszán az, hogy sok folkot és indie folkot hallgattunk, gondolok itt Jackson C. Frankre, Johnny Flynnre vagy éppen Laura Marlingre. Emellett természetesen vannak nagy kedvenceink és olyan előadók, akiknek a munkásságára nagyon felnézünk, de ez mindenkinél picit más a zenekaron belül. Én ilyen örök kedvencként talán a Radioheadet tudnám mondani a magam részéről.
 
 
WLB: És a hazai színtérről kikkel vagytok jóban, kivel éreztek szellemi-alkotói közösséget?
B. G.: Hihetetlenül inspiráló a hazai közeg, rengeteg olyan zenekar van, akikkel amellett, hogy hatnak ránk és felnézünk rájuk, közeli baráti kapcsolatban állunk. A teljesség igénye nélkül a Galaxisok, a Felső Tízezer, a Mayberian Sanskülotts, a Middlemist Red, a Run Over Dogs mindenképp ide tartozik. Fontos azonban, hogy a zenén túl is vannak olyan emberek, akiktől sokat kapunk. Vecsei H. Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila színészek, Dobos Emőke rendező, vagy Szombath Máté, Vadas Géza operatőrök és még sorolhatnánk, hosszú a lista.

WLB: Menjünk kicsit vissza az időben: hogyan alakult meg a Platon Karataev, mi a sztorija?
Cz-K. S.: Régről indul a sztori... Gergővel egy focicsapatban játszottunk 8-11 éves korunkban és jóban is voltunk. Később én kikerültem a focis közegből és nem tartottuk a kapcsolatot, de jó tíz évvel később a zenei érdeklődésünk kapcsán újra beszélgetni és találkozgatni kezdtünk. Kiderült, hogy hasonló zenéket hallgatunk, és amiket mi magunk írunk azok is egy közös magból táplálkoznak. Eldöntöttük, hogy összedobjuk, amink van, és keresünk egy zenekart magunk köré. Bradák Somát már a Galaxisokból ismertük és Gergőnek volt valami távolabbi kontaktja hozzá. Nagyon izgultunk, amikor elküldtük neki a dalokat, és iszonyú jólesett, amikor örömmel csatlakozott hozzánk. Ő ajánlotta aztán Jáky Andrist basszusgitárosnak, akivel együtt is zenéltünk 2018 végéig. Jó volt a csapat emberileg, ami nekünk nagyon fontos. Most már másfél éve, hogy Sallai Laci belépett a bandába, a családi okok miatt megürült basszusgitárosi pozícióba. Laci korábban is volt beugró megmentőnk pár koncerten, de nem gondoltuk, hogy belefér neki még egy zenekar. Mindenesetre megkérdeztük és nagyon örültünk, hogy beszállt. Jól ismertük és tudtuk, hogy megmarad vele a dinamika.

WLB: Az első album rögtön nagyot ütött, ami után azt a szintet illik megtartani, és ez talán nagy nyomást helyez a zenekarra. Ti hogy voltatok ezzel? Inkább inspirált vagy megijesztett a váratlanul jött siker?
B. G.: Én egyáltalán nem éreztem nyomást, ez az egész nem is erről szól. Nem akarunk megfelelni senkinek. Ez egy dalszerző projekt, ahol az a legfőbb cél, hogy minél több minél mélyebb dalt írjunk. Az mindig egy bónusz persze, ha ez közönségre talál és másokat is megérint, rezonál az emberekkel. Engem inkább minden dal után egy alkotói szorongás fog el, hogy lehet, hogy ez az utolsó szám, amit megírtam, és nem jön ki több belőlem. Attól nem félek, hogy a már megírt dalokat hogyan fogadják majd.
 
Cz-K. S.: Nyomást dalszerzőként én sem éreztem magamon soha, ami nagy szerencse.
Előadóként volt, hogy megremegett a lábam a rohamosan növekvő közönség láttán, de úgy érzem, hamar sikerült túllendülni ezen is. Borzasztóan áldott pozícióban vagyunk jelenleg, és nagyon hálásak vagyunk azoknak az embereknek, akik hallgatnak minket, elküldik a barátaiknak vagy éppen üzeneteket írnak nekünk. Ezek nagy erőt adnak, amikor éppen erővel kell tolnunk a hajót a színfalak mögött. Gondolok itt a hónapokig tartó stúdiózásra vagy bármilyen szervezési, pályázati és egyéb teendőkre.

WLB: Az új lemezen milyen irányba mozdultatok el a bemutatkozó anyaghoz képest?
B. G.: Nem lesz rajta akusztikus gitár, egy teltebb, grandiózusabb hangzás felé indultunk el. A katarzis volt az egyik kulcsfogalom a dalok írásakor. Úgy érzem, a dalok magja ugyanaz, és ezért van párhuzam az első és a második lemez között, de az Atoms-nál túlléptünk a párkapcsolati témakörön, és már egyetemes kérdéseket is feszegetünk.
 
 
WLB: Tudatosan terveztek a külföldi színpadok irányába is. Mi az, ami vonzerővel bírhat egy nem magyar zenerajongó számára? Miért pont titeket válasszon?
Cz-K. S.: Valóban tudatosan építjük a külföldi jelenlétünket, és kifejezetten rosszul jött most a vírus okozta bizonytalanság, ami a külföldi koncertek tekintetében még hosszabb időre terjed ki. Már több turnénk és külföldi fesztivál fellépésünk le lett mondva, és valószínűleg lesz még jó néhány. A lemezünk online terjesztésébe emellett komoly energiákat fektettünk és fektetünk, főként a francia, a német, az amerikai és a lengyel vonalat céloztuk most meg. Azt látjuk, hogy ezekben az országokban kifejezetten fogékonyak a zenénkre. Úgy gondolom, hogy a második lemezünk már megjelent és élőben játszott dalait jobban szeretik, mint az első indie folkos lemezünket, aminek nagyon örülünk. A külföldi közönség például nagy figyelemmel követi a szövegeket is, és azt gondolom, hogy a dalaink érzelmi mélysége az, ami megfogja őket.

WLB: Angolul szólaltok meg, ami manapság már nem olyan meglepő nálunk sem, nem zavar senkit, angol nyelven is simán lehet sikeres egy előadó itthon. Miért könnyebb angolul szöveget írni, mint magyarul? 
B. G.: Eleinte nem volt kérdés, hogy angol legyen a dalszöveg. Ilyen zenéket hallgattunk, és műfajidegennek is éreztük egy kicsit a magyar szöveget. Bennem volt egy méltatlanság érzés is, hogy Pilinszky vagy Weöres után hogyan nyúljak az anyanyelvemhez. Egészen másfajta tehetséget igényel egy jó magyar dalszöveg megírása. Viszont az utóbbi időben több magyar anyag született, szóval hamarosan érkeznek az anyanyelvű dalok is. Az nem volt szempont, hogy külföldön jobban tudjunk érvényesülni, mert sajnos az a kicsi, amit kint az angol nyelvvel nyerünk, elhanyagolható ahhoz képest, amit itthon veszítünk azzal, hogy nem magyar nyelvűek a dalok. Szövegíróként egy hosszú út vezetett idáig, hogy az anyanyelvemen is írjak, mostanában éreztem egyre többször azt, hogy jobban ki tudom így fejezni magam, mivel az angol nyelvnek nem ismerem minden rétegét. Emellett nyilván volt egyfajta távolítás is ebben tudat alatt, mert ennyire személyes dolgokról könnyebb angolul énekelni, mint a saját nyelvünkön, mert más súlya van a magyar szavaknak.

Címkék