We Love Budapest: Egy zenész számára különösen megterhelő lehet a kialakult helyzet, a korlátozások, a bezártság. Se koncert, se próba, miközben épp van új lemez. Mivel töltöd mostanában a napjaidat? Kellett bármin is változtatnod? Kialakítottál valami taktikát, új szokásokat annak érdekében, hogy ne fásulj bele a kényszerű otthonlétbe?
Lovasi András: Az első időkben olyan dolgokkal foglalkoztam, amikbe általában nehezen fogok bele, mert kötelező és fárasztó. Ilyen például a rendrakás a papírok, számlák, szerződések között. Szóval, jött a halogatott dolgok rendberakása, számlabefizetések, bírságok kifizetése, aztán a kármentés, zenekari ügyek, B és C tervek kidolgozása a menedzsmenttel. Nagyon sok minden nem változott az életemben, talán a napi pár óra próba, szaladgálás a dolgok után, meg persze a koncertek, ezek maradtak el. De az utóbbi időben amúgy is sokat voltam otthon a fiammal, mert a feleségem sokkal elfoglaltabb volt, mint én, tévésorozat, előadások, szinkron, sokszor hajnalban ment és este jött haza, gyakran hétvégén is. Inkább neki lehet most furcsa ez az egész. Szerintem az első 3-4 hetet kifejezetten élveztük, olyan volt, mint egy nagyobb szabadság, csak éppen nem megyünk sehova, amit én nem is bánok annyira, utaztam már eleget életemben. Lehet, hogy később rosszabb lesz, de nekünk itt a kert is, amivel sokat el lehet szöszölni, meg olvasunk, netezünk, gyerekezünk. Egyelőre anyagi gondjaink sincsenek, februárban adtam el a pécsi házam, bár nem erre szántam a pénzt, de most jól fog jönni.
WLB: Nagyon érdekel, hogy mit gondolsz az éppen megőrülő, felboruló világról ebben a pillanatban. Változott bármi benned a teljesen szokatlan helyzet hatására? Van bármi teóriád arra nézve, hogy mi és miért történik? Most valahogy mindenki befelé figyel, átértékel, válaszokat keres...
L. A.: Valami ilyesmi benne volt a pakliban régóta. Szerintem relatíve olcsón megússza az emberiség egyelőre, fogjuk fel ezt egy figyelmeztetésnek. De a hazárdjátékot nem lehet a végtelenségig csinálni. Sajnos nem hiszem, hogy a gyerekként kezelt tömegek és a tömeg nyelvét beszélő politikusok tanulni fognak belőle. Úgy fogják kommunikálni, hogy egy kis döccenő volt az egyre fényesebb úton. Elég régóta azt gondolom, hogy ennek a civilizációnak már csak pár évtizede maradt. Van esély rá, hogy más, pozitívabb forgatókönyv szerint történjenek a dolgok, de azért nem sok. Inkább csak végjátékok verzióit látom most választhatónak, de a végeredmény hasonló. Mindenesetre lehet ez egy végjáték-verzió kezdete is. Ki tudja?! Szeptember 11. után is lehetett tudni, hogy onnan minden más lesz. Vagy az volt a vég kezdete? Majdnem mindegy, de talán az.
WLB: Ha valaki ismeri a munkásságodat – és elég sok ilyen ember van az országban –, az tudja jól, hogy mindig őszinte vagy, sosem beszélsz mellé. És nem csak a szövegeidben. Bánt, dühít vagy inkább értetlenkedsz, amikor némely lépésed vagy véleményed miatt éles hangon kritizálnak, félremagyaráznak, miközben te mindig érthetően és világosan, nem köntörfalazva elmondod, miért tetted vagy mondtad ezt vagy azt?
L. A.: Köszönöm, ha így gondolod. Bánt, persze, de azért meglepődve nem vagyok. Azért mondom ezeket sokszor, hogy kizökkentsem az embereket abból a tripből, amiben éppen vannak. Az emberek többsége egyszerű üzeneteket fogyaszt, PR-szakemberek előre legyártott sémái mentén viselkedik, gondolkodik, érez. Minél műveletlenebbek, annál inkább kiszolgáltatottjai az adagolt információknak meg azoknak a pótlékoknak, amikkel eltömik a testi-lelki éhségüket. A politikában ez úgy képződik le, hogy van a szekértábor-logika, miszerint a mi kutyánk kölykei okék, a túloldal meg maga a gonosz megtestesülése. De egy ország nem utálhatja a másik felét ilyen konokul. Az utálat először kontraproduktív, aztán megmérgez mindent maga körül, még akkor is, ha sokszor teljesen jogos. Valahogy ki kell tudni lépni belőle. Erre lehetett volna egy ilyen járvány, mint közös élmény. Hát ez sem fog összejönni.
WLB: Április 24-én lett volna az Akváriumban a lemezbemutató koncertetek, ami, a teljes turnéval együtt, elmarad. Látjátok már, hogy mikor tudjátok ezt pótolni?
L. A.: Nyilván ez nem rajtunk múlik. Ha lehet, ősszel útnak indulunk. A nyári szezonból talán az augusztus menthető.
WLB: Bő egy évvel ezelőtt, tavaly februárban jelent meg a második szólólemezed. Nem sokkal utána vágtatok bele az új Kiscsillag-lemezbe, novemberben, de nyilván már korábban gyűjtöttétek az ötleteket. Hat ilyenkor az egyik alkotói folyamat (szóló) a másikra (Kiscsillag)?
L.A.: Talán annyiban, hogy a szólóanyag akusztikus szobazenéje után jólesett, hogy az új Kiscsillag-anyagot markánsabbra, nyersebbre formáljuk. Amúgy évi egy lemeznyi anyagot írok-írunk körülbelül. Kis túlzással a szólólemezemből is lehetett volna zenekari albumot formálni, és fordítva. Persze a dalok egy része meg már úgy születik, hogy erősítse a többit, az album hangulatát, amikor már látjuk, mi van a kezünkben. Sokszor elmondtam már, de szerintem jó hasonlat, hogy egy jó dal, olyan, mint egy jó manöken. Minden ruha jól áll neki. Ugyanakkor hiszek benne, hogy van egy ruha, amit csak neki varrtak valahol. Na, azt a ruhát keressük, amikor hangszerelünk egy albumot.
WLB: Az új album tényleg lenyűgöző vizuális világát Vetlényi Zsolt festőművész készítette el. Mit kell róla tudni, és miért esett rá a választás?
L. A.: Már dolgoztunk együtt az utolsó Kispál-sorlemezen 2004-ben. Egységes, karakteres vizuált akartam a borítótól a színpadképig. Úgyhogy még nem ért véget a munkája. Amúgy úgy került a látóterembe (mert majd egy évtizedig nem is találkoztunk), hogy tavaly nyáron valami koncerten összefutottunk és számot cseréltünk.
WLB: A Tompa kések lemezhez kapcsolódóan írtál egy novellát is, ami egy könyvben fog megjelenni. Miről szól ez a prózai szöveged, és egészen pontosan mi az a kötet, amiben meg fog jelenni?
L. A.: Ez inkább egy könyvformátumú kiadvány kis példányszámban, gyűjtőknek. Benne lesz az albumhoz írt novellám, ami értelmezi, összefűzi a dalokat, benne lesznek a dalszövegek is, illetve mellékletben a CD, és Zsolt sok festménye meg grafikája, amiket az albumhoz készített. Ez egy igazi nagybetűs „Album”.
WLB: Minden egyes új lemez kapcsán felmerül a kérdés: miben más, mint az előzőek? A Tompa késekről azt nyilatkoztad, hogy ez az eddigi legkarcosabb lemezetek. Mitől lett ilyen? Nekem egyébként az a jelző motoszkált a fejemben zenehallgatás közben, hogy „ideges”.
L. A.: Hmm, a mérges jobban tetszene, de az biztos, hogy nem relaxációra szántuk. Lett, amilyen lett. Minden lemeznek úgy állok neki, hogy ez lesz a legjobb. És nem tudom, hányat csináltam már, körülbelül 20 sorlemezem lehet, de az egyikre biztos igaz ez az állítás. Mindenesetre ezek erős dalok az én mércémmel, aztán hogy mit szól hozzá a közönség, az egy másik kérdés. Az első reakciók mindenesetre biztatóak, és az biztos, hogy sok új jó kis koncertdalt ad majd az album. Bár már csak kipróbálhatnánk őket élőben is!
WLB: Érdekes fejlemény, hogy a járványhelyzet és a lakhelyelhagyási korlátozás miatt az egész lemez kapott egy új jelentéstartalmat, de pár dal mindenképpen, mint például a Paranoiám, a Nem szégyellem vagy akár a címadó dal is...
L. A.: Ez olyannyira igaz, hogy még karanténklip is készült a Nem szégyellem című számhoz, és épp elég nagyot fut a neten.
WLB: Ha már szóba hoztam a Paranoiám című dalt, meg is kérdezem, hogy milyen a viszonyod a paranoiával, hogyan változott az évek során?
L. A.: Inkább csak néha bukkan fel, és akkor rá is kérdezek magamban, hogy vajon ez most az-e? Amúgy a paranoia kiinduló pontja, hogy az embernek van egy személyes nexusa magával (szóba áll magával), ez valószínűleg fontos a mentális egészség miatt, de amikor játszmázni vagy háborúzni kezd magával az ember, onnantól veszélyesebb az ügy. Könnyen lesz belőle egy összefüggő félelemrendszer. Szerencsére idáig ritkán merészkedtem. Viszont a szenvedélybeteg ismerőseimnél már sokszor megtapasztaltam az évek alatt kifejlődő paranoiák számtalan látványos megnyilvánulását. Először szórakoztató, később nagyon nem.
WLB: Régi barátod, Rátgéber László az új Kiscsillag lemezen ismét felbukkan. Olyan sok szállal kötődik hozzád, illetve a zenéhez is, hogy felvetődik, gondoltatok-e már arra, hogy csináljatok neki egy lemezt?
L. A.: Talán, ha anno elindul a Csillag születikben... most már kicsit idős egy énekeskarrier elindításához. De viccen kívül, remélem, nem olvassa ezt az interjút, mert még vérszemet kap.
WLB: Egy művész, egy zenész időről időre, lemezről lemezre megújul. Kell ehhez bármiféle bátorság? Tudatos vagy inkább ösztönös lépések sorozata?
L. A.: Leginkább egy belső igény van a dalírásra, az kell hozzá. Egyfajta terápia vagy játék vagy csak a sikerélmény keresése, hiszen amikor összeáll egy dal nagyjából a semmiből, az tényleg olyan jó érzés, mint amikor váratlan ajándékot kap az ember. Tulajdonképpen nem is lehet megszokni, fülön csípni sem, csak élvezni kell, ha szinte magától összeállnak a dal darabjai. A szöveg, a harmóniák, a ritmus, a hangszerelés, olyanok, mint egy kirakós játék darabjai. És néha tényleg „minden összeáll egy képpé”.
