WLB: Honnan jött a Járókelő ötlete, mi a célotok vele?
Le Marietta, a Járókelő alapítója: Amikor évekkel ezelőtt a XVII. kerületből jártam be naponta, rengetegszer hallottam a buszon, hogy az egyik állandó közös téma az emberek között a közvetlen környezetük állapota: mit szeretnek, mi romlott el és hogy mit kéne javítani rajta. Sok esetben úgy érezzük városlakóként, hogy a fejünk fölött dől el minden, nincs beleszólásunk vagy platformunk a környezetünk alakítására. Ekkor fogalmazódott meg bennem a Járókelő ötlete.
WLB: Hogy érzed, mi lett most, az alapítás után hét évvel a Járókelő legfőbb küldetése, feladata?
Marietta: Szerencsére ma már egyre több pozitív példát látunk, ahol tervezés, átalakítás során kikérik a lakosság véleményét, egészen apró változtatásokkal hatalmas pozitív javulást lehet elérni. Az önkéntesekkel közvetítőként működünk az emberek és a hivatalos szervek, önkormányzatok, fenntartók között, nyitottak vagyunk – nemcsak a panaszokra, hanem a javaslatokra is. Az ügyek bejelentéséhez biztosítunk platformot, és a problémák megoldásán dolgozunk, de hasonlóan fontos a közvetítés és a nyilvánosság, hiszen minden ügymenetünk lépései jól lekövethetőek a honlapon is, és a blogon is megírjuk a legérdekesebb eseteket.
WLB: Hány megoldott ügynél jártok?
Marietta: Budapesten van a legtöbb lezárt ügymenetünk, 23 000-nél is több, de már más városokban is, mint Eger, Pécs vagy Szeged vannak önkénteseink és bejelentőink. Persze a megoldott ügyek mellett vannak olyanok, amik még mindig válaszra és megoldásra várnak, vagy amiket megoldatlanként le kellett zárnunk.
WLB: Anita, Blanka és Kende, ti mind önkéntesek vagytok a Járókelőnél, de mind más-más úton kerültetek a szervezethez, meséltek erről picit?
Anita: Két éve kezdtem el bejelentgetni, miután láttam a szervezet figyelemfelhívó törött üvegpadját egy plakáton a Deákon. Megtetszett a dolog, körbejártam a környéket, ahol lakom, jelentettem egy-két problémát, aztán valahogy magával ragadott a dolog. Tavaly februárban keresett meg Marietta egy beszélgetésre, ahol az aktívabb felhasználókat hívták be, után jött az önkénteskedés, tavaly június óta.
Blanka: Én a járókelős önkéntesek azon nagyon kis százalékába tartozom, aki nem volt előtte aktív felhasználó, csak láttam, hogy keresnek önkénteseket, és megtetszett az egész dolog, úgyhogy csatlakoztam.
Kende: Fogalmam sincs, mikor és hogy találkoztam a Járókelővel, talán egy cikket láttam róla. De arra tisztán emlékszem, hogy az első bejelentésemet 2016 januárjában tettem és 2017 tavaszától vagyok önkéntes. Eleinte én is csak felhasználó voltam, jó sok bejelentést tettem, de hamar elkezdett érdekelni, hogyan tudok még jobban belefolyni. Láttam, ahogy zajlik az ügyek menete, és arra gondoltam, hogy ez nekem is nagyon menne. Személyesen az Autómentes Napon találkoztunk, utána megkerestem őket, hogy szeretnék beszállni, így lassan már két éve vagyok önkéntes.
WLB: Mennyi idő ezzel foglalkozni, hogy zajlik az ügymenet a ti oldalatokról?
Anita: Heti beosztásban vagyunk, mindenkinek van egy napja, már naponta is több önkéntes dolgozik. Miután beérkezik a bejelentés a felhasználótól, megnézzük, kinek kell továbbítani a problémát, ha több lehetséges jelölt van, kiküldjük mindenkinek, ha jön a válasz, hozzákapcsoljuk az ügyhöz, majd lekezeljük, hogy megoldódott vagy megoldásra vár, és azt is, ha nem lehet megoldani.
WLB: Ti keresitek meg az illetékeseket. Ez mennyire bonyolult folyamat?
Blanka: Amikor érkezik egy új bejelentés, sok esetben egyértelmű, hogy ki az illetékes. Ahol nem, ott is van pár lehetséges, akiknek el lehet küldeni, vannak jelöltek. Ha mindenki visszadobta, akkor necces, hogy mégis kihez tartozik. Még nem mindenki és mindig, de egyre többen vannak, akik kifejezetten kedvesen válaszolnak, már ismernek minket és a munkánkat, a múltkor már egy szmájlit is kaptunk egy hivatalos levélben.
Kende: A nyilvánosan mindenki számára ügyfélkapuval elérhető közműtérkép sokat segít, ha meg akarjuk nézni például egy aknafedélnél, hogy kinek megy ott kábele. De a „pingpong” megnehezíti, amikor visszaérkezik egy válasz, és a hivatalos szervek a másikhoz tartozónak vélik. Akár egyetlen szemetes ürítésében sem tudnak megegyezni, hogy kihez tartozik, és bár valaki ürítette a kukát, senki nem tudta, hogy ki és mikor. De hasonlóan nehéz esetek a dizájnkukák is, amiket a Fővárosi Közterület-fenntartó csak ürít, de nem üzemeltet, így nincs alkatrészük, nem tudják javítani, csak a zöld műanyag van nekik, amire lecserélik, ha kritikus a helyzet.
WLB: Vannak az ügyek között „nagyöregek” vagy örök megoldásra váró esetek?
Kende: Igen, vannak nagy visszatérőink. Például egy idő után az tűnt fel nekem, hogy egyre többet találkozom az egyik Széll Kálmán téri ajtóval (a legyezővel szemben állva a jobb oldalon) a bejelentésekben. Amikor utánanéztem, láttam, hogy már háromszor is jelentették, ami nagy szó, mert figyelünk, hogy egy azonos problémát ne kelljen többször. Az első bejelentés és az elromlás is 2017. decemberre datálható nagyjából, azóta pár apró változás történt csak: az eredeti kis, kézzel írt cetlit lecserélték egy arculatos „technikai okok miatt nem működik” matricára, ami kétnyelvű, és piktogrammal is el van látva, illetve rongálás nyomai látszanak (mivel egy drót lóg ki belőle). Az ajtó maga még csak nem is fotocellás, két állapota van, nyitva és csukva, ennek ellenére úgy tűnik, körülményes a javítása. A BKK legutóbbi válasza alapján majd egy szerződött konzorcium fogja megjavítani. Addig is úgy gondoltuk, egy kis performansz keretében megünnepelnénk az ajtóval és rajongóival az elromlásának egyéves évfordulóját. Csináltunk neki egy születésnapot és kivonultunk egy tortával.
Blanka: Kicsit féltünk is, hogy gyorsan megjavítják, amikor bejelentettük az eseményt.
Kende: De nem, az ajtó azóta is tartja magát bezárt állapotban. Az akcióval a célunk inkább a figyelemfelhívás volt, hogy igenis érdemes foglalkoznunk a környezetünkkel.
Anita: A Blahán is van hasonló, az egyik rácsnak is lassan ünnepelhetjük a születésnapját.
WLB: Milyen volt a visszhangja az eseménynek?
Kende: Ez egy olyan eset, ami megmutatja azt, hogy az emberek igenis tudnak figyelni a városukra, és jelezni a hibákat, törődni a városukkal, és igenis még jobbá lehet tenni.
WLB: Mindenkinél más az, ami zavarja a mindennapi városi élet és közlekedés során, vagy van valami vesszőparipája. Nektek van olyan probléma, amire különösen ki vagytok élezve?
Anita: Nekem, mivel bringával járok sokat, a beszakadt aknafedlapok azok, amik a kattanásaim, mert nagyon balesetveszélyesek tudnak lenni. De a jelzőlámpák is, hogy hosszabb legyen a zöld. Hónapokat vártunk rá, de a Pesti úton például átállították, hogy ne legyen balesetveszélyes.
Kende: Nekem például az útburkolati jelek esete, amikor a csík átmegy a csatornafedélen, de azt úgy teszik vissza, hogy teljesen más irányba áll a vonal. Ennek van veszélyes esete is, amit jelentettem. A Flórián téren lévő taktilis sáv (látássérülteket segítő domború sáv) tett egy kanyart, a fedlap a kanyarra esett, és rosszul lett visszarakva. Hátha az, akinek vissza kellett mennie kijavítania, legközelebb már figyel ilyen apróságokra.A kommunikációnkban is azt hangsúlyozzuk, hogy mi most nem leszidjuk őket, hanem közösen teszünk valamit, hogy jobb legyen a város.
Blanka: Ami engem nagyon zavar, az a rengeteg szemét, hogy hétvégén nem ürítik a kukákat, vagy hogy látni illegálisan lerakott szemétkupacokat. De sok olyan bejelentést is kapunk, hogy a városlakók kidobnák a szemetet, de nem tudják hova.
WLB: Ha a budapestiek mentalitását nézitek, láttok reményt, hogy pozitív irányba elmozdítható a helyzet az odafigyeléssel?
Blanka: Ugyan mindenki odafigyelése lehetetlen, de az is nagy szó lenne, ha nem rontanának azon, ami már van, pl. graffitikkel. De hisszük, hogy mindenkinek meg lehet mutatni és tanítani, hogy jobban figyeljenek.
Anita: Egyénfüggő, hogy ki mire figyel, vagy hajlandó figyelni, de lehet alakítani a szemléletet.
Kende: Igen, fontos a szemléletformálás. A Járókelő ad egy struktúrát. Ha bonyolult a folyamat, hogy hogyan jelezze valaki a problémáját, valószínű hogy elmegy a kedve, de ha biztosítjuk a felületet, sokkal gördülékenyebb.
WLB: Mi a kedvenc részetek az önkénteskedésben? Igyekeztek másokat is téríteni, meggyőzni, hogy csatlakozzon?
Blanka: Elsőre az osztálytársaim annyira nem érezték át, amikor mondtam nekik, hogy mi a jó abban, ha törött kukákat fotózok, és mivel még viszonylag új vagyok, a Járókelőnél is tanulom a dolgokat, de tetszik, hogy közérdek van benne, és hogy tehetünk valamit azért, hogy javuljon – ne csak a környezetünk, de – az emberek hozzáállása is.
Anita: Határozottan benne van a térítőmunka is az önkénteskedésben, amit hivatalosan szemléletformálásnak hívunk. Tudjuk, hogy a legtöbb szervnek, önkormányzatnak valószínűleg nincs kapacitás arra, hogy észrevegyenek és számontartsanak minden apró hibát, nem tudnak ott lenni mindenhol, ezért is nagy segítség lehet és lehetne az, amit csinálunk, a több szem többet lát elven.
Kende: A sikerélmény az nagyon fontos, és iszonyú jó érzés. Amikor megoldódik valami azért, mert én szóltam, az szuper. Például az Astoria aluljárójában az összes eligazító matrica, tájékoztatótábla és térkép borzalmas állapotban volt, és használhatatlanok voltak, ezt én jelentettem, és kicserélték őket. Sehol nincs ott a nevem, csak én tudom, hogy kvázi nekem köszönhető, de mégis büszkeséggel tölt el, amikor arra járva látom, hogy az emberek használják, és tudom, hogy hozzájárultam, hogy egy jobb hely legyen ez a város.
