Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

A Duna alatt kapcsolódna a szentendrei és a csepeli-ráckevei HÉV

A három HÉV-vonal felújításának és összekötésének tervezési előkészítéséről már tavaly novemberben döntött a kormány, augusztus 10-én pedig az uniós projekt nyertesét is kihirdették. A célok között szerepel, hogy átszállásmentesen – vagy legalábbis kevesebb átszállással – lehessen eljutni Budapest déli részéről északra.

Az augusztus 10-ei döntés még csak a tervezésre vonatkozik: a „H5-H6/H7 vonalak összekötése – az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének előkészítése” nevet viselő projekt elvégzésére 13,7 milliárd forintot szánnak uniós keretből, a nyertese pedig a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. A Csepel.hu információi szerint a tervek várhatóan 2023. december 31-éig valósulnak meg.

A főváros északi és déli gyorsvasútjait érintő fejlesztés, a csepeli (H7), a ráckevei (H6) és a Szent-Endrei (H5) HÉV-vonalak összekapcsolása régi elképzelés. A most kidolgozandó tervek szerint korszerűsítenék, összekapcsolnák a csepeli és a ráckevei vonalat, és meghosszabbítanák a Kálvin térig, illetve felújítanák a legforgalmasabbnak számító szentendrei vonalat. Ahhoz is most készülne tanulmány, hogyan lehetne összekapcsolni a szentendrei és a csepeli-ráckevei HÉV-et a Duna alatt.

Cél az is, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek a belvárosi metróvonalakkal, és átszállásmentesen, vagy legalábbis kevesebb átszállással lehessen eljutni Budapest déli részéről északra. Emellett új HÉV-járműveket állítanának forgalomba, növelnék a szerelvények utazási sebességet, javítanák az utazási komfortot és az utasok tájékoztatásának színvonalát; rendezik és megszépítik a HÉV-vonalak környezetét, amely kiterjed a műemléki tárgyak megóvására.

Hasonló tartalmak

Átadták Budapest 2023-as Építészeti Nívódíját

?>

Budapest Építészeti Nívódíját azok a munkák kapják, melyek hozzájárulnak egy élhető(bb) város létrehozásához. Mutatjuk az idei nyerteseket.

Budapest

A mélység, ami elnyelt tankokat és téglagyárat is – A Feneketlen-tó története

?>

Ha rendeznénk egy „fenyegető elnevezésű budapesti helyek” versenyt, a Feneketlen-tó biztosan dobogós lenne. Na de miért kapta a 4-5 méter mély tó ezt a furcsa nevet?

Egy kis időre igazi tél lett – Képeken a november végi havazás pillanatai

?>

Pár órán át kitartott a sűrű hóesés romantikája, ami mára emlék lett csupán. Képeinkkel felidézzük a manapság ritkaságszámba menő pillanatot.

Egészen különleges helyen lesz az ország legnagyobb karácsonyfája

?>

December 3-tól ismét zöldbe borulnak a Megyeri híd pilonjai, így immár harmadjára lesz ez az ország legnagyobb karácsonyfája.

Neked ajánlott

A