A páros harmadik kollaborációja, a Gulág Emlékbizottság támogatásával készült Örök tél egyfajta fordulópont volt a páros karrierében: bár a Félvilággal ellentétben nem moziban, hanem a Duna TV-n debütált, mondanivalója, témaválasztása és kivitelezése miatt bátran bemutathatták volna az előbbiekben is. Ráadásul visszatekintve egyértelmű szintlépés volt mindkettőjük számára; így nem csoda, hogy fokozott várakozásokkal ültünk be a következő közös munkájuk, az Apró mesék premier előtti vetítésére.
A „romantikus történelmi thriller”-ként jellemzett film főszereplője Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás), aki a II. világháború utáni zavarosban próbál halászni, nem is akárhogy. A különböző frontokon eltűnt emberekről szóló apróhirdetéseket böngészi, majd felkeresi a hozzátartozóikat, és azt hazudja, hogy ismerte őket – végül pedig élvezi a vendéglátást. Egy balszerencsesorozat következtében azonban Judit (Kerekes Vica) puskacsöve előtt találja magát, az események innentől pedig nem várt fordulatot vesznek mindkettőjük számára...
Köbli és Szász filmjeinek általános jellemzője, hogy a casting remekül sikerül, épp ezért meglepő, hogy most pont ez a film leggyengébb pontja. Szabó Kimmel Tamásnak hiába van jelenléte és egyfajta kisugárzása, a Pappa Piához hasonlóan most sem jön át sok belőle; leginkább csak modorosnak érződik, helyzettől függetlenül – és ugyanez mondható el Kerekes Vicáról is. Hiába a közel két órás játékidő, kettőjük közt alig pislákol a kémia. Márpedig, nevezzük akár film noirnak, akár romantikus filmnek, az Apró meséknek mégis róluk kellene szólnia.
Szerencsére Köbli Norbert forgatókönyve – még ha igazán meglepő csavarokat nem is tartogat – kellően feszes és eseménydús ahhoz, hogy végig fenntartsa a figyelmünket. Ráadásul, ahogy a páros korábbi munkái, ez is nagyszerűen díszletezett – mind a háború utáni Budapest, mind pedig az erdő egy élő-lélegző entitás, ami sokat segít a beleélésben, a hitelességben. Arról nem is beszélve, hogy Nagy András operatőr ismét kiemelkedő beállításokkal operál, amelyek sokszor többet mondanak el, mint a karakterek egész monológjai.
Szász Atilla pedig egy ilyen stábbal, ha igazán akarna sem tudna rossz filmet készíteni – és az Apró mesék nem is lett az. Szimplán csak nincs meg benne az Örök tél szuggesztivitása vagy a noirokra jellemző, belül zakatoló érzés, hogy valami alapvetően elromlott, és a vesztünkbe rohanunk. De ha valaki a műfaj ismerete vagy különösebb elvárások nélkül ül be rá, szinte kizárt, hogy csalódni fog. Ettől az alkotópárostól láttunk már jobbat is – de ez egyben jól mutatja, hogy saját maguk előtt is milyen magasra helyezték már a lécet.
