Már 2013 februárja óta van Budapestnek BITE bakery caféja, és a 6. születésnapot nem is akárhogyan ünneplik. Február 13-ra mindhárom egységben perec napot hirdettek, azaz ingyen sajtos pereccel ajándékoznak meg bárkit, aki betér. Mellé kaparós sorsjegyet is szerezhetünk (limitált számban), amivel további ajándékokat nyerhetünk. Érdemes tehát ellátogatni ezen a napon az Oktogonra, a Király utcába vagy a Nyugati térre – utóbbinál azt is megnézhetjük, hogyan fest a megújult és kibővült üzlet.
A BITE bakery café pereceit valószínűleg sokan ismeritek – ha mégsem kóstoltátok volna, akkor irány az egyik belvárosi egység, mert tényleg nagyon finomak. Édeskés a tészta, a tetején sajttal vagy kolbászkarikákkal, sőt, a kezdetinél eggyel újhullámosabb vonal, hogy szendvicseket is készítenek belőle. Jó alkalom lesz a perectesztelésre a szülinapjuk – február 13-án ingyen kóstolót kap bárki, aki besétál a három üzlet valamelyikébe, mellé pedig egy kaparós sorsjegyet is kérhet, további ajándékokért.
De még mielőtt ennyire előreszaladnánk, nézzük meg, mi is történt a hat évük alatt!
Érdekesség, hogy amikor 2013-ban megnyitottak a Nyugati térnél, még úttörő jelenségnek számított a látványkonyhában, kézzel készülő pékáru. A helyet így nem is volt nehéz megszeretni, annak ellenére sem, hogy ekkor még csak három termékcsoportból lehetett választani: az ezek között lévő, mascarponéval leöntött fahéjas tekercsek és az édeskés perecek hamar megpecsételték a sorsát. A dolog működött – a gyors, de igényes harapnivalók és a finom kávé igénye hozta aztán az újabb egységeket, először a Király utcában, majd az Oktogonon.
Most ott tartunk, hogy a Nyugatinál lévő üzlet teljesen megújulva, megfiatalodva nyitotta meg kapuit (és a többesszám teljesen tudatos – már két bejáraton át is lehet érkezni). Aki járt-kelt mostanában a tér környékén, láthatta, hogy a saroképületet hónapokkal ezelőtt lezárták, kiürítették, és belekezdtek a felújításába. A tervek szerint itt tavasszal hotel nyílik, de addig is már jöhetünk az üzletekbe, amelyek nemrég visszaköltöztek a helyükre.
Ez a felújítás eredményezte azt is, hogy a BITE némiképp arculatot váltott: az itteni kávézó-pékség most kb. háromszor akkora lett. Összesen hetvenen tudnak leülni a fekete-fehér színűre dizájnolt, megmosolyogtató feliratokkal dekorált térben, ahol nem mellesleg minden van ahhoz, hogy akár órákra is kényelmesen maradhassunk. Értjük ezalatt, hogy rengeteg a konnektor és gyors a wifi – vagyis dolgozni is szuperül lehet innen.
Nagyobb lett a pult is, de nyugalom: benne ismerős termékek sorakoznak: perecszendvicsek, tekercsek, sajttorta, mogyorókrémmel töltött mini kürtőskalácsok. A látszat ellenére azért a BITE-ban nem csak szénhidrátban dúskáló termékeket kapni, vannak például joghurtok, müzliszeletek vagy protein crackerek is.
A szemfülesek még egy változást kiszúrhatnak: minimálisan változott a logó is, a morzsás B betű helyett már egy letisztultabb változatot láthatunk. Idővel a többi üzlet is arculatot vált, addig is használjuk ki a február 13-i szülinapi akciókat, és térjünk be egy perecre és kaparós sorsjegyre, ide, ide vagy ide!