4 négyzetméteres szoba 55 ezer forintért – tovább mélyül a lakhatási válság

A szervezet minden évben elkészíti lakhatási jelentését, ez sorban a hetedik elemzés. Nem meglepő, hogy a helyzet egyáltalán nem rózsás: a lakhatási válság egyre jobban mélyül, a hazai lakásállomány minősége nagyon alacsony, sokan élnek túlzsúfolt, vizesedő, egészségtelen otthonokban, a 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80%-a nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak.

Az energiaszegénység és a rezsivel kapcsolatos költségek terhe is nagy problémát jelent, sokan nagy adósságokat halmoznak fel a közművek felé, jelenleg a háztartások legalább 13%-ának van 60 napon túli hátraléka, miközben 750 000 végrehajtási ügy van folyamatban. Hogy a helyzet súlyos, azt az is jelzi, hogy egyre többen használnak tűzifát, aminek az ára is hihetetlen mértékben megnőtt az utóbbi években.

Honnan számít valaki lakhatási szegénységben élőnek?

Többféle kritérium is létezik: az számít lakhatási szegénységben élőnek, aki megfizethetőségi, lakásminőségi és energiahatékonysági, területi, illetve jogi szempontból az átlagosnál rosszabb helyzetben él. Ezek a kategóriák gyakran lefedik egymást. A Habitat for Humanity óvatos becslései szerint országosan 2-3 millió embert érint a probléma, vagyis tapasztalja a négy lakhatási probléma valamelyikét.

Az albérletpiacon uralkodó lehetetlen állapotokat viszont a középosztálybeli, diplomás fiatal is megtapasztalja. Akinek nincs tőkéje, öröksége vagy családi segítsége, az albérletben lakik, viszont 2010 és 2016 között országos átlagban 75%-al nőttek az albérletárak, és ez a folyamat azóta nem állt meg. A legszegényebb rétegekben az egy főre jutó éves átlagjövedelem viszont csak 11,4% -al nőtt ezzel párhuzamosan, szociális alapon elérhető önkormányzati bérlakásokból pedig nincs elég, a számuk még csökken is. Ez az aggasztó helyzet életre hívta a „fekete lakások” jelenségét, amiket kizsákmányoló jellegük miatt uzsorabérleteknek neveztek el: jogilag bizonytalanok, a rossz körülményekhez képest aránytalanul magas a bérleti áruk. A Habitat egyik interjúalanya a jelentésben arról számolt be, hogy 2017-ben egy 4 négyzetméteres szoba havi 55 ezer forintba került Budapesten, és a nagyobb szobákért 80 ezret is elkértek. Jogos a kérdés, hogy akkor miért választják ezt az opciót? Sajnos még mindig megvan az előnyük, hogy azonnal be lehet költözni, gyakran kauciót sem kérnek, és a főbérlő sem támaszt különleges feltételeket – például a gyerek nem jelent akadályt. Ami sajnos egyáltalán nem magától értetődő a piaci alapú albérletek világában.

Budapesten csak néhány szempontból jobb a helyzet

A Habitat for Humanity leszámolna a tévhittel, hogy a lakhatási problémák csak hajléktalan embereket, Budapesttől távoli szegénytelepeken és vályogházakban élőket érintenek. Pedig azt gondolnánk, a fővárosban már a nagy számok törvénye miatt is jobb a helyzet, hiszen több a munkalehetőség, nagyobb a lakásállomány. Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója azonban kiábrándított minket.

„Nem gondolom, hogy Budapesten jobbak a lehetőségek. Az igaz, hogy az átlagjövedelmek nagyobbak, talán több embernek van tartaléka, ha megbetegszik, elveszti az állását vagy elválik. A lakásállomány is jobban koncentrálódik. De Budapesten is rengeteg családdal dolgozunk együtt, akik családok átmeneti otthonában élnek, mindkét szülő dolgozik, mégsem tudnak egyről a kettőre jutni, nem tudják megoldani a lakhatásukat, csak az intézményi rendszerben, ami nem a tartós megoldásokra lett kitalálva. Az ilyen otthonokban egy, másfél évig lehet tartózkodni, utána menniük kell”.

Pont amiatt, hogy a lakásszegénység többféle tényező mentén valósul meg, nem lehet leegyszerűsíteni a kérdést pusztán azért, mert nagyvárosról beszélünk: ha egy nyugdíjas egy belvárosi lakásban él, ami évek óta a család tulajdonában van, ugyanúgy problémát tud neki jelenteni, hogy nem tudja felújítani, vagy hogy nagyon megterhelő számára a téli fűtésköltség.

De tipikus budapesti problémának számít a dzsentrifikáció, a peremvidékekre szorulás a belvárosi lakásárak ellehetetlenülése miatt (ez a vidéki nagyvárosokra, megyeszékhelyekre is jellemző, csak kisebb mértékben). A külső kerületek, agglomeráció kezd megtelni: Sződligeten már nincs üres telek, Gödön is csak meglévő házakat lehet venni. Egyre messzebbre kell menni a megfizethető otthonért. Az Észak-Pest megyei, nógrádi településeken már jóval kevesebbe kerül, de onnan meg a bejutás nagyon nehéz.

A területi különbségekről szóló fejezetet csak október végén fogják nyilvánosságra hozni, így pontos adatoknak egyelőre nem tudtunk utána nézni. A részletes jelentés ezen a linken érhető el. A Habitat for Humanity a megoldást nem eseti, "sebtapaszjellegű" megoldásokat szorgalmazza, hanem az állam nagyobb szerepvállalását, és strukturális beavatkozást a tulajdonviszonyok, finanszírozás és a jogi környezet terén.

A Város Mindenkié szeptember 29-én tartotta a 8. Lakásmenetet az emberhez méltó, biztonságos lakhatásért és a kilakoltatások ellen tiltakozva, és elkészült egy videó is híres színészek, művészek közreműködésével, amiből egyedi eseteken keresztül kaphatunk képet arról, hogyan is néz ki a lakhatási válság napjainkban:

A borítókép Török Zsuzsanna: Kilátások című műve. A kép Hon-vágy – A Te lakásod, én otthonom című, hazai albérleti helyzetet tematizáló fotókiállításon látható a Fugában.