Horváth Franziska Közgazdasági Egyetemen végzett tanulmányai során kitartóan hódolt hobbijának, a sütésnek, amit a család és a barátok nagy örömmel vettek különböző rendezvényeken, esküvőkön. Friss diplomásként a munkakeresési kudarcok után döntött úgy, hogy elvégez egy cukrásztanfolyamot, ahol megdöbbent, hányan járnak hasonló cipőben, akik „keverik a diplomát a krémmel”. Sokáig egy kis műhelyben gyártotta a szuperélelmiszerekkel, gyümölcsökkel, csupa egészséges hozzávalókkal telepakolt desszertdobozokat. Pár hete megnyitotta első saját helyét is, ahol a sütemények mellett újhullámos reggeliket kínál.
Ha eltekintünk a Budai Vár drága éttermeitől, az I. kerület nem gasztrofanatikusoknak való vidék: az Iskola utca Batthyány tér felőli részénél tömörül szinte minden, ahová a környék lakói beülhetnek, ha kávézni vagy ebédelni támad kedvük. A helyiek egyik törzshelye, a Coyote kávézó mellett egy ideje üresen állt a Hanna Róza étterem egykori üzlethelyisége, ahol most a 90-es évekre emlékeztető dizájnt valami egészen más váltotta fel: ez lett a Home of Franziska, az egészségtudatos harapnivalókat és újhullámos kávét kínáló reggeliző, ahol lelkiismeretfurdalás nélkül jóllakhatunk.
Az enteriőrön bámulatos átalakítást hajtottak végre természetközeli színeket, elemeket variálva; a letisztult harmónia annak ellenére megmarad, hogy a kiegészítők közt felbukkannak szőttes párnák, csempék, kerámiák is. Balázs Lilla belsőépítész munkája a belső tér, és Hitka Viki álmodta meg hozzá az arculatot, csakúgy, mint korábban a dobozok dizájnját. A sarokban egy hinta várta az összeszerelést, hátul a különteremben egy nagyobb asztalt találunk gyereksarokkal.
A menüben szerencsére nem érvényesül az a mindenmentes szigorúság, mint a desszertdobozokban, például a háromtojásos omletthez (az alap 950 Ft) a kecskesajt, spenót, cheddar sajt mellett serrano sonkát is lehet kérni feltétként, és a vitrin mögött lazacos és aszalt paradicsomos csirkés szendvicset is találunk. Avokádóimádók kedvencének ígérkezik az avokádótoast, amelyet buggyantott tojással is megkóstoltunk, és a legszimpatikusabbnak a kiadós smoothie tálakat (1400-1700 Ft) találtuk, amelyeket elvitelre is kérhetünk. Az étlapon bekezdésnyi összetevőt sorolnak fel hozzájuk, az acai & kókusz smoothie bowlban volt eperkrém, banán, kókuszkrém, acai bogyó, kókuszszirom, áfonya, chia mag, mandula, valamint házi kókusztej. Utóbbit saját maguk állítják elő más, egészségtudatos helyeken használatos növényi tejekkel együtt egy speciális géppel.
Aki az édeset szereti, választhat még krémes zabkását (950 Ft), granolát (1200 Ft), a Marmonstein pékáruit, valamint zab- és mandulalisztből készült waffelt (1600 Ft) is. A napi torta ottjártunkkkor épp kesudiós vegán csokitorta volt, tömör és intenzív ízvilággal. Mi hosszú órákra jól laktunk a megkóstolt reggeliktől, de ebédnek való ételek is kaphatóak, különböző saláták, napi leves (950 Ft), pesztós tészta (1800 Ft), és a jövőben ebédmenüztetést is terveznek, aminek a környékbeli dolgozók és lakók biztosan örülnek majd.
Az igényes, finom ételeket elnézve nem meglepő, hogy kávéfronton sem adták alább, mint a specialty trend. A My Little Melbourne-től érkező kávé világos pörkölésű, és kiegészítik még a Zhao Zhou teái. Bár csak 6-ig vannak nyitva, az itallapon borok, kézműves sör és Aperol spritz is szerepelnek, amelyek a nyitvatartás meghosszabbítását prognosztizálják a jövőre nézve.