Az urbánus létet nehéz összeegyeztetni a természetközeliséggel, de a világ boldogabbik felén, ahol erre van pénz és energia, egyre több az olyan törekvés, hogy ez a kapcsolat helyrejöjjön. A "minél több zöld" szellemében építenek házakat, lakótelepeket, divatosak a zöldfalak, a városi közösségi kertek, és ma már nem nagyon lehet csak úgy fákat kivágni a város közepén.
Kaposi Dorka kurátor fiatal (40 év alatti) művészek munkáiból válogatva állította össze a városi ember és a természet viszonyát boncolgató kiállítást. Olyan műfajokkal találkozhatunk, mint a fotó, a videó, az objekt, a grafika vagy a térspecifikus installáció. Bartha Máté fotós például évek óta kutatja az Indiai városképek témát, 2010-es fotóin a betondzsungel és az azt meghódító burjánzó növényzetet mutatja be. Kerekes Gábor egy lebegő várost alkotott meg festett papírdobozokból és újságpapírból, mindezzel a távol-keleti hagyományt, a fákba borulásának ünnepét megidézve. Installációjáról is egy virágzó fára asszociáltunk, aminek apró részleteiben valójában egy zsúfolt városképet vehetünk szemügyre éjjel-nappalikkal, üzletekkel, kopottas házakkal.
Szabó Klára Petra munkáival legutóbb a szentendrei Art Capital programsorozat keretében találkoztunk, amikor a kert témára reflektálva készített videóinstallációt az Anna Margit – Ámos Imre Múzeum emeletén. Ezúttal két dobozt készített, amely az életét szimbolizálja, és közepükben egy önarcképe látható, amely a lentikuláris lencse miatt, és közeledve-távolodva más-más képet kapunk az objektről. Boros Mátyás “zöld” grafikái a klasszikus metszetek világát idézi, Gosztola Kitti faportréi a városi ember áldozatául esett, a felsővezetékek miatt megcsonkolt fáknak állít emléket, míg Kállai Márton a városi közösségi kertekről készített fotósorozatot.
Herbert Anikó kartonból készített kereteket képeinek, egyszerre felhívva a figyelmét a szelektív hulladékgyűjtésre és a hajléktalanproblémára, Énzsöly Kinga pedig egy videót forgatott viaszból készült botanikus kertjének elolvadásáról, de megörökítette a Füvészkert egyik üvegházát is. Tranker Kata kis szobrai különösen tetszettek: olyan jelenségek ihlették őket, mint a Podmaniczky utcában a villanyoszlopból kinőtt fa vagy a fürdőszobai lefolyójukban kicsírázott mag.
A kiállítás kicsi, de gondolatébresztőnek jó, főleg, hogy a galéria és a szervezett programok elsősorban gyerekeknek szólnak, akik ugyebár a jövőt építik, és korántsem mindegy, hogy a mára tönkretett környezetet kik és milyen hozzáállással fogják alakítani.
