Híres budapesti rejtélyek – hogyan úszhatta meg a börtönt évekig Budapest egyik legnagyobb csalója?

Egy házaspár rohant be az egyik budapesti kapitányságra, hogy feljelentést tegyen. Húszas évei elején járó lányuk levelét mutogatták a rendőröknek, aki azt írta szüleinek, hogy egy lokálba került, ami valójában nem más, mint nyilvánosház. Az is a levélben állt, hogy amikor nem teljesítette az egyik vendég kérését, a tulajdonos bevitte az irodába és véresre verte egy korbáccsal. Mindez Budapesttől 1000 kilométerre, a Cannes közelében fekvő Nizzában történt, 1928-ban.

Miközben a rendőrök táviratban értesítették francia kollégáikat az esetről, elbeszélgettek a lány szüleivel. Azt akarták megtudni, hogyan került ilyen helyzetbe a család, mert nagyon úgy tűnt, hogy a lányukat prostitúcióra kényszerítette valaki. A szülők mellett hamarosan magát az áldozatot is kifaggatták, a francia rendőrök pedig elfogták a lokál tulajdonosát.

A kecsegtető ajánlat
A húszas években megalakult a Pestalozzy Nyaraltatási és Internátusi Iroda hatalmas plakátokon és újságokban hirdette szolgáltatásait. Azt állították, segítenek 18 és 24 év közötti lányoknak külföldön olyan munkát szerezni, amivel sok pénzt tudnak keresni. A kétségbeesett levélírónak is ezen a hirdetésen akadt meg a szeme. Bement a cég Alkotmány utcai irodájába és elbeszélgetett egy férfival, aki adott neki 200 pengőt, majd közölte, hogy az alkalmaztatás csak cégér. Valójában a szolgáltatásuk abból áll, hogy találnak neki egy dúsgazdag férjet. A lánynak tetszett az ajánlat, így belement, pedig nem tudta, hogy ki vagy mi vár rá, csak egy vonatjegyet kapott és némi instrukciót.

„Ön jelentkezni fog Párizsban ezen a címen, ahol is a végső megállapodást megkötik. Alkalmaztatást nyer valamelyik szórakozóhelyen valamelyik nagyvárosban, s mi vállaljuk, hogy két éven belül férjhez megy az önnek anyagilag leginkább megfelelő jelentkezőhöz” – idézi a férfi szavait Szabó László Bűnügyi panoptikum című könyvében.

Amikor a rendőrök utánajártak az ügynek, még 499 olyan lányt találtak, aki hasonló feltételekkel állt munkába valahol külföldön. Amikor kikérdezték őket, a levélíró áldozatot leszámítva, egyikük sem beszélt nyilvánosházról, vagy prostitúcióról, sőt, mindegyikük azt mondta, önként vállalták a munkát. Hogy valaki megfenyegette-e őket, ezért mondták-e ezt, vagy valóban így volt, nem tudni. Mindenesetre a rendőrök hamar rájöttek, hogy nem egyszerű lánykereskedelemről van szó. A cég ugyanis nem csak munkára közvetített lányokat, nyaralásokat is szervezett.

„A múlt évi váratlan érdeklődés, mely intézményeink iránt megnyilvánult, hatalmas tömeget indított nyaraló telepeink felé. Négyezer jelentkező közül ezerkétszázat tudtunk három hó alatt nyaraltatni, de az sem történhetett minden torlódás nélkül. Francia, illetve svájci három-négyemeletes, palotaszerű villáink nem győzték befogadni a jelentkezőket, akik a felvételt sürgették, a már kint lévők az utolsó pillanatban jelentették be, hogy tartózkodásukat meghosszabbítják, s így valóban megtörtént, hogy egy-két személlyel, egy-két napig több helyeztetett el egy szobában, mint ahogy azt terveztük. Mindazonáltal nyaralóink el voltak ragadtatva attól, amit nyújtottunk” – olvasható Az Estben.

A nyomozókban felvetődött a kérdés, vajon a nyaralókat is megalázták külföldön, mint a lányt? Esetleg a lány hazudott a szüleinek és a rendőröknek is? Ahhoz, hogy a kérdésekre választ kapjanak, utána kellett nézniük a vállalkozásnak. Az iroda nevében a nyaraltatás mellett álló internátus szó valóban bentlakásos, teljes ellátást ígérő, polgári iskolák szolgáltatásait jelentette.

Az egész országban ismerték a céget, amelynek prospektusában ezt olvashatták: „A Pestalozzy –szövetség f. év szeptember havában kezdődő tanévtől, mint jogelőd, a kötelékébe átvett és alant felsorolt internátusaiba, nagyobb helyiségei révén, több növendéket vehet fel, s ez az eddigi bel és külföldi internátusi díjak ötven százalékos csökkentését teszi lehetővé. Ezzel a kevésbé vagyonos köztisztviselő stb. szülőknek is módot nyújt arra, hogy a gyermekeik nevelését Európa nagyon kiváló helyein folytathassák – a gyerekek természetének, szervezetének éppen megfelelő éghajlat alatt -, ahová csak a kiváltságosok juttathatták el korábban gyermekeiket.”

Azt leírták, hogy Franciaországban, Svájcban, Ausztriában és Magyarországon is vannak internátusaik, de a pontos helyszíneket már nem említettek. Azt viszont világossá tették, hogy bárki jelentkezhet, akinek a szülei áldoznak a gyerekük tanulmányaira, tanuljon bármit. A nyelvektől, az irodalmon és a szabás-varráson át, a gép és gyorsíró tanfolyamokig olyan széles palettát vázoltak fel, hogy aligha találtak volna tinédzsert, akit ezek közül nem érdekel valami. Nem meglepő módon, a szolgáltatás árait nem felejtették el feltüntetni.

„E tanfolyamokra Budapesten bejáró tanulók is felvétetnek, beíratási díj öt pengő. Budapesten és Hűvösvölgyben havi száz pengő, beíratási díj tíz pengő.  A külföldi intézetekben százhúsz pengő, beíratási díj tizenöt pengő” – írták.

A rendkívül kecsegtető ajánlat, amely külön szólította meg a fiúk és a lányok szüleit, elérte a célját. Mivel azt ígérte, hogy a szegényebbek gyerekei is eljuthatnak azokra a gyönyörű tájakra, ahová addig csak a gazdagoké, és még az adott ország nyelvén is tanulhatnak, rengeteg vállalkozó kedvű fiatal akadt. A svájci turnéra például 2 nap alatt 200 tinédzser jelentkezett.

Rettenetes állapotok
A többnyire 17-18 éves fiúkból és lányokból álló csoport elindult Lausanne-ba. Az úton nem is volt gond, de amikor megérkeztek, kiderült, hogy nem azt kapják, amiért a szüleik fizettek. Szó sem volt fényes, pazarul berendezett palotákról és kényelmes ágyakról, ahogy nyelvoktatásról sem, amit minden hirdetésben kihangsúlyoztak. Vaságyakon és szalmazsákokon aludtak, de legalább jól szórakoztak – esemény híján – leginkább egymással az egymás mellett kialakított fiú és lány szobákban. Az nem zavarta a fiatalokat, hogy egy tanár felügyelte ezt a nagy csoportot, de a rossz ebédről már írtak a szüleiknek. Miközben a felnőttek megdöbbenten olvasták a leveleket, még többen jelentkeztek a kihagyhatatlannak tűnő ajánlatra.

Amikor már 700 fiatal nyaralt Svájcban, néhány szülő felkerekedett, hogy megnézze, hol laknak a „gyerekek”. Rettenetes állapotokat találtak, ráadásul a lányok és a fiúk egymással aludtak, nemcsak egy szobában, egy ágyban is. Azonnal elhozták a gyerekeket, de hiába hangoztatták, hogy az egész egy hatalmas átverés, sokan nem hallották meg. Szeptemberben újabb jelentkezők indultak külföldre. A cég vezetője, Fenyves Ferenc eltette a pénzüket. Jól járt. Azután is „szép” közvetítői díj ütötte a markát, hogy lányokat küldött külföldi munkára. Budapest egyik leghíresebb csalója nemcsak szülőket csapott be, azokat a hitelezőket is, akik megbíztak benne, és kölcsönadtak neki. Ezek leginkább kereskedők voltak, akik nagy lehetőséget láttak a nyaralásokban és később a lányok kiutaztatásában is.

Egyszer az is előfordult, hogy Fenyvesnek elfogyott a pénze, úgyhogy az egyik felügyelőnővel minden nyaralótól beszedetett 11 svájci frankot azzal, hogy olyan vízumot szerez nekik, amivel elmehetnek kirándulni Franciaországba. A pénzt beszedte, vízumot viszont senkinek sem intézett. Amikor elterjedt, hogy egy csaló üzemelteti az internátusokat, a lányoknak és a fiúnak fenntartott intézet is csődbe ment. Nemcsak azért, mert egyre kevesebben jelentkeztek, hanem azért is, mert Fenyves az az internátus fenntartásához szükséges élelmiszerek árát nem fizette ki a helyi kereskedőknek és a lakbérrel is adós maradt. Hiába kérte, a kereskedők és a villatulajdonos hitelezők nem voltak hajlandóak neki több pénzt adni, sőt, feljelentették.

A svájci rendőrök elvették Fenyves útlevelét, mert attól tartottak, hogy hazajön, de ez neki nem volt akadály. Egy kis trükkel nemsokára megérkezett Franciaországba. Az egyik intézményvezető férfitől elkérte az útlevelét, azzal jutott át a határon. Aztán Franciaországból visszaküldte a dokumentumot az igazgatónak. Hasonló trükkös megoldás segítségével jutott haza Budapestre, az intézmények kint rekedt igazgatóinak pedig a magyar követségek segítettek. Ezután talált Fenyvesre egy külföldi vállalkozó és rábeszélte, hogy lányokat küldjön „külföldi munkára”.

Egy majdnem zseniális ötlet
Amikor a rendőrök ennél is jobban elmélyedtek Fenyves múltjában, rájöttek, hogy egy igazi, hétpróbás csalóról van szó, aki nem ma kezdte a „szakmát”. A férfi a húszas évek elején Mátyásföldön „garázdálkodott”, aztán a tevékenységét kiterjesztette az egész országra. A helyi Közművelődési Egyesület égisze alatt létrehozott egy magániskola-rendszert, amelyben tanároknak adta az igazgatói széket, míg ő maga árnyékban maradt.

Az új oktatási intézmények a tehetős szülőket célozták meg. A módszer ugyanaz volt, mint a nyaralásoknál évekkel később. Az iskolákat is látványos, hatalmas plakátokon hirdették. A reklám szövegében az állt, náluk olyan jó a tanítás, hogy minden diák csak jó bizonyítványt vihet haza. Így is lett. Aki beiratkozott, jó jeggyel zárta az évet Fenyves enyhe ráhatására. A tanárok tudták, hogy ő üzemelteti az iskolákat, vagyis ő a főnök, úgyhogy engedelmeskedtek neki. Mindenkinek jó jegyet adtak. A gyerekek örültek, ahogy a munkanélküli fiatal pedagógusok is, mert nagy lehetőségként tekintettek a munkahelyükre. Sok tanár nem talált helyet magának, nagy volt a munkanélküliség. De amikor az első hónap után az árnyékigazgató elfelejtett munkabért fizetni, rájöttek, hogy valami nem stimmel.

A tanárok tudták, hogy a névtelenségbe burkolózó férfi zsebébe horribilis összegek vándoroltak, mégsem fizetett sem nekik, sem a hitelezőinek. Egy ideig tűrték, hogy nincs pénzük, mert elhitték, hogy „az iskolarendszernek meg kell indulnia” ahhoz, hogy fizetést kaphassanak, de a második fizetés nélküli hónapban már nagyon dühösek lettek. Fenyvesnek rá kellett jönnie, hogy a pedagógusként alkalmazottaknak muszáj fizetnie, különben összeomlik a rendszer. A hitelezőkről viszont továbbra is „elfeledkezett”.

Eközben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban meghallották, hogy milyen jó eredményei vannak a diákoknak az új iskolahálózatban, azonnal felfigyeltek Fenyves vállalkozására. A férfi megtudta, hogy vizsgálatot kezdeményeznek nála, ezért minden iskolaigazgatót arra utasított, hogy tegye rendbe az iratokat saját háza táján, róla pedig ne beszéljenek a felügyelőknek. Azt is kikötötte, hogy senki mást nem nevezhetnek meg munkaadónak, mint saját magukat. Azt kellett mondaniuk, hogy minden tanárt az iskolaigazgatók fizetnek. Mivel Fenyves alkalmazottjai voltak, belementek abba, amit kért. Ennek ellenére a minisztériumban rájöttek, hogy csalásról van szó.

„Azért volt zseniális ötlet az iskolaalapítás Mátyásföldön, és az, hogy ezeken keresztül csalt ki pénzt, mert Klebelsberg Kunó, akkori kultuszminiszter képviselte a kultúrfölény elméletét a Trianoni békeszerződésre válaszul, amelynek egyik alapja a népiskolák széleskörű alapítása volt. Így az, aki kistelepüléseken a népiskolák mellett polgári iskolát próbált létrehozni, a kormányzat szemében kulturmissziót teljesített. Fenyves tudta, mit csinál, szándékosan épített erre az imázsra” – mondja Bezsenyi Tamás, az NKE Kriminalisztikai Intézet tanársegédje.

A csalási célból létrehozott, 1925-ben alapított országos iskolahálózat iskoláinak nagy része nem zárt be. „Mikor kitört a balhé, az intézményeket a Faluszövetség vette át, mivel érezték ennek a jelentőségét. Így amit ők nem tudtak, azt vagy a község vagy a minisztérium szintén szubvencionálta, hogy legálisan működhessenek tovább. Innentől pedig egy szerencsétlen, eladósodott iskolaalapítóként tudta pozícionálni magát, hiszen a piramisjáték-szerű tevékenységének bedőlése után nem az volt a válasz, hogy ez szemfényvesztés, hanem az iskolateremtés, mint érték vált elsődlegessé. Azzal, hogy a kultúrfölény elméletre épített Fenyves, már nem könnyen lehet azt mondani, hogy nem járt el helyesen, pedig a rendszert csalásra építette” – teszi hozzá a kutató.

Fenyves tehát egy majdnem zseniális rendszert alkotott, amivel megúszta a felelősségre vonást. Szabad ember maradt egészen 1931-ig, amikor az összes ügyét összevonták és 11 év fegyházbüntetést kapott. A lánykereskedő férfi ellen csak a levélíró lány vallott, a többiek a bíróságon is mellette tanúskodtak. A csalásokat nagyon nehéz volt bizonyítani.

Hogyan úszhatta meg évekig?
Vajon ezért tudott ennyi ideig ennyi embert ennyi pénzzel becsapni? Hogyan lehetséges, hogy ennyi botránnyal a háta mögött egy évtizedig nem állították bíróság elé? Szabó Lászlónak erre is van magyarázata: „Fenyves bátyja a kultuszminisztériumban dolgozott, mint főtanácsos. Amikor a vizsgálat befejeződött és a feloszlatásáról szóló belügyminiszteri rendelet megjelent, Fenyves bátyja egy telefonnal elintézte az igazságügy minisztériumnál és a rendőrségnél, hogy öccse ellen ne indítsanak eljárást. A főtanácsos pontosan tudta, kiknél kell kopogtatnia: azoknál, akiknek középiskolába járó csemetéi előbb-utóbb érettségi vizsgára kerülnek. Dr. Fenyves bátyja ugyanis az érettségi vizsgák legfőbb magyarországi biztosa volt, érettségi vizsgákat semmisíthetett meg és újakat írhatott ki, érettségi bizonyítványokat vizsgáltathatott felül és természetesen érettségi vizsgákat könnyíthetett” – olvasható a Bűnügyi panoptikumban.

Bezsenyi Tamás is úgy gondolja, hogy valaki támogathatta Fenyvest. Utánanézett, valóban a minisztériumban dolgozott-e a bátyja, ahogy Szabó László írta. „Nem találtam olyan, Fenyves vezetéknevű embert a kultuszminisztérium dolgozói között, aki ott tanácsos lehetett, ettől persze még más néven, vagy más beosztásban dolgozhatott, viszont élt akkor egy Fenyves Rezső nevű férfi, akinek textil-nagykereskedőként adócsalási ügyei voltak és a minisztériumnak volt a beszállítója. Rezsőnek is jó volt a kapcsolata a minisztériummal, és hiába volt adócsalási ügye, az állami bürokráciában sikeres maradt” - mondja a kriminalista, akinek feltűnt, hogy a Kékfény című tévéműsor egykori szerkesztője – aki a hatvanas években talált rá a történetre – arról nem írt, hogy Fenyvest 1928-ban eljárás alá vonták hamis érettségi bizonyítványok, kvázi okirat-hamisítás miatt.

„Érdekes, hogy a polgári iskolák alapítása után emiatt is körözték, mégsem fogták el” – teszi hozzá Bezsenyi Tamás. Ugyanakkor nem csak egy támogató segíthetett neki. A nagy budapesti lánykereskedő jó módszert talált ki, amit aztán alapos körültekintéssel alkalmazott is. Rendszerint megpróbált valaki háta mögé bújni, valaki másnak a nevében pénzt kicsalni emberektől. Az iskoláinál kezdetben még arra is ügyelt, hogy feddhetetlen jellemű embereket alkalmazzon, hiszen bőven akadtak olyan tanárok, akik nem tudtak állást találni a korszakban. Egy idő után már nem csak tisztességes emberek kerültek a hálóba. Amikor a Faluszövetség átvette az iskolákat, rájöttek, hogy egy Szakács Endre nevű iskolaigazgató hamis diplomával látott el lelkészi és oktatói feladatokat. Ő is csaló volt, akárcsak a főnöke, Fenyves. Hogy szándékosan vette-e bele az üzletbe az árnyéktulajdonos, vagy véletlenül egy nála kisebb hal őt is meglopta, az alighanem örökre rejtély marad.