4 éve indult teljesen a nulláról egy klassz magyar vállalkozás, aminek a lényege, hogy nem túl jó állapotban lévő belvárosi lakásokat újítanak fel és alakítanak át stílusos és igényes szálláshellyé. Ma már 40 apartmannal működnek, és a napokban elkészült a legújabb, az első tematikus darab, ahol Darth Vader, űrhajók és rohamosztagosok társaságában lehet megszállni. Az ötlet nagyon eredeti, és most beszélgettünk az alapítóval is.

A Budapest Apartments 24/7 négy éve jött létre, de az alapító, Uzoni Simon már jóval korábban eltervezte, hogy egyszer majd lakásátalakítós projektbe vág. Az első tényleges lépések akkor kezdődhettek meg, amikor egy baráttól érkezett egy kérés, hogy újítsa fel rossz állapotban lévő otthonát. Simon feleségével együtt átszabta a helyet, amit aztán még jó néhány másik követett. Ma körülbelül 40 megszépített lakásnál tartanak, amiket átalakítás után bekapcsolnak a szálláshely szolgáltatásba. Jól jár vele a jobb sorsra érdemes régi lakás és a turista is, aki egy kicsit helybéliként, de mégis igényes körülmények között szeretné budapesti látogatását megejteni.

Az apartmanokban közös, hogy a belvárosban helyezkednek el, általában 2-4-6 fősek és minden esetben fel vannak újítva és menő dizájnt kaptak. Az egész roppant egyszerűen működik: online le lehet foglalni a szimpatikus darabot, és aztán Budapestre érkezve a helyszínen átadják a vendégnek a kulcsokat, és mellé még néhány „mit nem szabad kihagyni” vagy „hova menj enni, ha nem turistás menüre vágysz” tippet.

A lakásokat a honlapon lehet böngészni, de egyet mi azért személyesen is szemügyre vettünk, mégpedig a csapat első tematikus apartmanját. Ez nem kisebb témát ölel fel, mint a Star Wars, ami azt jelenti, hogy a fürdőtől a hálószobáig mindenhol az űrben érezheti magát az ember. Van Darth Vader-szobor és fénykardlámpa is. Mutatjuk fotókon.

A Budapest Apartments 24/7 csapatának van egy másik szolgáltatása is: Budapest első belvárosi csomagmegőrző pontja. A Budapest Luggage Storage-t a Régi posta utca 9. szám alatt találjuk, a város kellős közepén. Szuper lehetőség azoknak, akik nem tudják hirtelen hova pakolni a holmijukat, és praktikus megoldást kínálnak az átutazóknak vagy szállodából éppen kicsekkolt, hátizsákos turistáknak is. A hét minden napján nyitva tartanak (egész pontosan reggel 9 és délután 7 óra között jöhetünk le- vagy felpakolni). Az apartmanok vendégeként ingyenesen, egyébként pedig óránként és csomagonként 1 euróért használhatunk.

Éppen a csomagmegőrző mellett találjuk a csapat irodáját, itt kell jelezni, ha leadnánk a bőröndünket. Emellett pedig mindenféle más ügyes-bajos dologban a vendégek segítségére vannak a barátságos kollégák, legyen szó a beszállókártya nyomtatásáról vagy egy térkép beszerzéséről. Ha külföldi ismerősünk Budapestre érkezne, menő szállást és megbízható csomagmegőrzőt már tudunk ajánlani.