A magyar kispolgár, amíg világ a világ, valamiben mindig élen jár majd, ez pedig nem más, mint az okoskodás. Úgy keveri a kártyalapokat, hogy ő jól jöjjön ki mindenből. A ravaszkodásnak azonban a legtöbbször sírás a vége, mert a nagy titkolózásban sok hiba kerülhet a gépezetbe és annyira már nincs sok furfang, hogy ezt helyre tudja hozni. Pláne, ha a szóban forgó "okoskodó" már távozott az élők sorából. Ez történt Pócs Gáborral (Cserhalmi György) is, aki egy szép napon éppen uzsonnáját költötte el Pozsonyi úti lakásának kedvenc foteljében, mikor elvitte a szívroham. Utána maradt gyászoló felesége (Kováts Adél) és gyászoló... szeretője, Marcsi (Ónodi Eszter), aki nagy fényűzésben élte meg szerelmük 20 évét. Ezzel szemben Pócsnénak csak a szürke hétköznapok, egy szörnyű anyós és egy múltbéli titokzatos esemény maradt.
Valós drámának és könnyeknek azonban nincs helye a filmben, meghatódni maximum a megtört özvegyen lehet(ne), ha a szatirikus ábrázolás és a folyamatos helyzetkomikum nem írná felül mindezt. Ónodi nagyon jól hozza a kissé ízléstelen, pezsgőfürdőben krémlikőrt kortyolgató butácska szeretőt, Kováts pedig a gondoskodó és aggódó feleséget, aki nem érti, hogy férje hogyan tudott hűtlen lenni hozzá és a közös múltjukhoz. Pócsné karaktere azért egy jó adag öniróniával is meg lett támogatva – ezzel tud felülkerekedni a lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzeteken, amikbe férje sodorta őt, később pedig őket. A két nő ugyanis a 120 percben többször kénytelen bajtársiasságot vállalni.
A múltbéli visszaemlékezések és "jelenések" egyik kedvenc alakja Erzsi néni, az anyós (Csákányi Eszter), aki képtelen volt felfogni, hogy 1989-ben egy új időszámítás kezdődött Magyarországon és a Köztársaság kikiáltásakor írógépével együtt a flaszteren végezte, leugorván az ablakból. Azóta kísérti Pócsnét a kellemetlenkedő anyós, akinek beszélő portréja a film végén matrjoska babáival és Mao Ce-tung könyvekkel együtt egy kukás zsákban végzi.
Szerintünk a Halj már meg!-ben van egy leheletnyi Guy Richie. Lehetetlen, mégis valós alakokat figuráz ki és magát sem veszi feltétlenül komolyan. Ami különösen egyedi benne, az viszont a képi világ komolysága és komplexitása szemben a téma szatirikus kibontásával. Akció van, csavarokat kapunk bőven – érdemes hát az év végén még egy magyar filmre beülni.
