A Nemzeti Múzeum kertje jelenleg nem üti meg a mai kornak megfelelő szintet, és felújításra, újragondolásra szorul. Ezért kiírtak korábban egy pályázatot a megreformálására, amelynél az egyik fő szempont a történeti hűség volt, hiszen a kert eredetileg egy történeti angolpark és sétatér volt.
Fontos volt a pályázatok elbírálásakor, hogy figyelembe vegyék a növényzetet és a szobrokat, melyek szerves részét képezik a területnek. 12 érvényes pályamű született, ebből ma kihirdették az első 3 helyezettet, és két továbbit megvételre javasolt a szakmai zsűri.
A Tér-Team Kft. a pályázat kétmillió forinttal járó első díját az indoklás szerint harmonikus, vizuálisan és funkcionálisan is átgondolt, a pályázati kiírásnak leginkább megfelelő elképzeléseivel nyerte el. A második díjat a Pagony Kft.
nyerte el, a harmadik Stéhli Zoltán Imre terve lett.
A szakmai zsűri emellett pedig még további három tervet – Almási Balázs, Fábián Zsófia Eszter és Lehotai Bence Gábor pályázatát – javasolt megvételre.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
