Érzékeny és finom, amolyan született művészlélek, akinek lételeme az alkotás. Számára az ékszerek aprócska, sőt olykor nem is annyira apró műalkotások, amelyekkel gondolatokat, érzéseket ragad meg, hangulatokat, emlékeket önt formába. Megközelítése szokatlanul költői, ugyanakkor játékos. Formabontó, mégis nagyon filigrán tárgyait alapvetően a természet iránti rajongás, annak esetlegessége, szépsége inspirálja, s hol az ásványok különleges világa ragadja magával, hol az őszi erdő formái varázsolják el, hol pedig a lemenő nap sugarainak színét varázsolja bele egy-egy kollekcióba.
Dóri számára már a pályakezdés is rendkívül sikeres volt, hiszen 2011-ben elnyerte az Év Ékszere pályázaton az év pályakezdőjének ítélt díjat. Munkái nagyon gondosan kidolgozottak, ismeri a klasszikus ötvösszakma szinte minden mesterfogását, ugyanakkor nagyon 21. századi módon fordul választott hivatása és az ékszerviselés kultúrája felé egyaránt. Egyik legnagyobb vágya, hogy darabjait sok-sok generáción át viseljék a nők, akiknek ehhez minden segítséget meg is ad, hiszen szívesen valósít meg egyéni elképzeléseket.
We Love Budapest: Pár hete mutattad be az új kollekciód. Hogyan születtek az újdonságok?
Visy Dóri: Elég határozott elképzelésem volt: olyan sorozatban gondolkodtam, ami a hétköznapokban is viselhető, kevésbé extravagáns modelleket tartalmaz, így egy szélesebb közönséget is megszólít, ugyanakkor kifejezetten prémium alapanyagokkal dolgoztam. A Pure Rose, ahogyan a neve is mutatja, rózsás-púderes árnyalatokra és selyemfényű felületekre hangolt. Az alap a rózsaarany, amelyhez tahiti gyöngyöket és apró gyémántokat társítottam. A formák geometrikusak, szabályosak, de mégsem egyhangúak, hiszen mindegyikük egyedi, aprólékos kézi munkával készült. Szeretem, hogy a játékosság, a spontaneitás ebben a szériában is jelen van: a gyöngyök szabadon csúszkálnak a pálcákon, a három apró kő pedig a gyűrűk mindegyikén más-más helyre került. Azt gondolom, hogy nagyon is kortársnak érezzük, de bízom benne, hogy generációkkal később is frissnek, időtállónak hat majd.
WLB: Soha nem készítesz két egyforma ékszert. Mi ennek az oka?
V. D.: Valóban egyre tudatosabban felépített kollekciókkal jelentkezem, de a tervezés, sőt a készítés folyamata is nagyon intuitív. Sokszor egyetlen ötlettől vezérelve kezdem el az első ékszert, s időközben születnek újabb variációk, további gondolatok, amelyekből aztán a további modellek készülnek. Egy komplett széria rendszerint 10-15 darabból áll, s nem jellemző, hogy előre lerajzolnám a teljes szériát. Persze mindig van egy határozott vízióm, egy konkrét irányvonal, s mindig végiggondolom, hogy milyen arcformájú, testarányú nőknek mi állna jól. Mindig vannak finomabb és hangsúlyosabb, kisebb és nagyobb példányok, amelyek egészen más karakterű nőkön mutatnak jól. Számomra nagyon fontos az egyediség, egy-egy sorozatot tulajdonképpen bemutató szelekcióként kezelek. Sokan választanak ezekből is, de egyre jellemzőbb, hogy megrendelésre dolgozom. Mindent saját kezűleg készítek, s nagyon szeretem látni azt, hogy tökéletesen illik ahhoz, akinek készül. Ha passzol a viselőjéhez, akkor sokat hordja, kialakul egyfajta ragaszkodás, s azért az a tudat, hogy olyan senki másnak nincs, szintén nem utolsó!
WLB: Minden kollekciód mögött személyes történetek húzódnak, mindegyik egy-egy önálló univerzum. Hogyan válik egy érzésből, emlékből valós tárgy?
V. D.: Egy-egy érzést megragadni, tárgyakban megfogalmazni hosszú folyamat. Nagyon sok ötlet gomolyog a fejemben, s csupán egy részükből lesznek tárgyak. A Golden Winter ötlete például a nászutamon született meg, tomboló nyárban, s a hideg sötét fákon utolsóként fennmaradó aranysárga őszi levelek színei ihlették, a Waves-t pedig a tenger örökké változó kékjei és tarajos hullámai inspirálták. A Colmena tervezését megelőzően egy nagyon intenzív életszakaszban voltam, akkor kezdtem el meditálni. Emlékszem, csak ültem a kertben, és hajtogattam ezeket a hatszögeket (a név spanyolul méhkast jelent). Egészen magával ragadott az érzés, s tulajdonképpen egyfajta meditációs folyamatból alakult ki a sorozat. Ezek meglehetősen nagy és organikusan burjánzó ékszerek, akárcsak egy gondolat, sőt pont annyira könnyedek és stabilak is. A Pure Rose pedig maga a fehér homokos tengerpart a lemenő nap fényében.
WLB: Budapesten és Firenzében egyaránt tanultál. A hazai oktatás komoly hangsúlyt fektet a szakmai fogások elsajátítására, a pontosságra és a precizitásra. Mi volt az Alchimia erőssége, milyen egy olasz intézmény látásmódja?
V. D.: Egy évet töltöttem Firenzében. Az iskolával először egy külföldi kiállításon találkoztam, s már az első beszélgetés során megtetszett az ott folyó oktatás szellemisége, így nem volt kérdés, hogy oda jelentkezem majd. Olaszországban nagyon fontosnak tartották a kísérletezést, minket is arra biztattak, hogy engedjük el a berögzült dolgokat, merjünk másként tekinteni az ékszerre, mint addig. Ennek a metódusnak része az is, hogy új anyagokkal ismerkedhettünk meg, s megtanultuk, hogy érdemes újszerű megoldásokat felfedezni. A sok kísérletezés fantasztikus élmény, s ezzel olykor együtt járnak technológia „balesetek” is, amelyek sokszor váratlan és nagyon klassz eredményeket hoznak. Ez a „happy accident” fogalma, amire tudatosan figyelek is. Persze azóta is folyamatosan képzem magam, amikor csak lehetőség van rá elmegyek egy-egy workshopra. Nagyon szeretek szakmabeliekkel beszélgetni, azonos beállítottságú emberekkel találkozni, kifejezetten felszabadító, inspiráló, támogató egy-egy ilyen alkalom.
WLB: A stílusod sokat változott az eltelt évek során. Az organikus formáktól egy jóval szikárabb és absztraktabb irányba mozdultál el. Te hogyan látod ezt?
V. D.: Ezt egyfajta belső útként élem meg. Ahogyan én változom, úgy formálódnak az ékszereim is. Strukturáltabb, nyugodtabb vagyok, mint néhány éve, több időt is szánok mindenre. Egyre alaposabb az előkészítési fázis, gondosabb a kidolgozás. A munkáimat mindig is hordható műalkotásnak tekintettem. Minden kollekciónak vannak olyan elemei, amelyek nem mindennapi viseletre valók, de vannak kisebb visszafogottabb modellek, amelyeket könnyebben lehet a mindennapi öltözködéshez illeszteni. Fontos megtalálni az egyensúlyt, a helyes arányokat a művészi érték és az eladhatóság között. A Pure Rose Gold ebből a szempontból telitalálat, hiszen már most látszik, hogy értik és szeretik a nők, tehát megtalálta a közönségét.
WLB: Jellemzően sokféle anyaggal dolgozol. Arany, ezüst, extrém hatású fémötvözetek, gyöngyök, műgyanta és csiszolatlan kövek egyaránt szerepelnek a repertoárodban. Mennyire határozza meg a forma az anyagot és fordítva?
V. D.: Ez nagyon változó. A Pure Rose esetében az általam elképzelt formát csak aranyból lehetett megvalósítani. Nagyon sokat maketteztem, törtem a fejem, hogy hogyan lenne tökéletes, de más anyagból ezeket a pálcákat lehetetlen kikalapálni úgy, hogy az tartós eredményt hozzon. A Golden Winter esetében a hangulathoz jött az anyag: ott egy meleg sárga fényre törekedtem, ami megcsillan a levélkéken, ezt pedig kizárólag a sárga arany képes hozni, s nagyon szép a kontrasztja a feketére oxidált ezüst ágacskákkal. A Waves modelleknél a víz, a hullámzás karakterét japán papír és műgyanta keverékével értem el, ebből készültek a leheletfinom rétegek összedolgozásával kialakított darabok. A technológia is egyedi, de a tökéletes textúra eléréséhez a kétnapos száradási időt is ki kell várni. Amikor kitalálok valamit, alapvetően az érzés és a hangulat vezet, az határozza meg, hogy milyen anyaggal lenne érdemes elkezdeni munkát. A Waves esetében a tarajos hullámok fehér habját például egy véletlenül felgyűrődött papírszeletnek köszönhetem. Ilyen egy igazán szerencsés baleset!
