Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Gasztró

Retró üvegek és laktózmentes tejtermékek a Cserpes Tejivókban

Négy éve valami elindult: a Deák téren megnyílt az első Cserpes Tejivó, felelevenítve a régi hagyományokat, a tej szeretetét és a reggelizés örömét. Egyre több helyen juthatunk a Cserpes Sajtműhely termékeihez, melyek folyamatos fejlesztés alatt állnak. Most a trendekre reagálva, laktózmentes tejjel, tejitalokkal, joghurtokkal rukkoltak elő, ám azt is megtudtuk, hogy hamarosan a reggelizők pékárui is laktózmentessé válnak majd – hiszen igény van rá, és így valóban mindenki ugyanúgy fogyaszthatja majd a rongyos kiflit és a túrós batyut is, intoleranciával és anélkül.

WLB: Miért döntöttek úgy, hogy laktózmentes termékeket is piacra dobnak?


Cserpes István:Egészen egyszerű, az igények miatt határoztunk úgy, hogy életre hívunk egy olyan termékcsaládot, melyben szétbontjuk a laktózt, gyakorlatilag emésztett formára. Kínosan figyelünk a vásárlók, a tejivók vendégeinek észrevételeire és kritikáira, a legtöbbet ez a témakör foglalkoztatta őket.


WLB: Nagyon megváltozik a hagyományos tej, ha laktózmentessé válik?


Cs. I.:Nekem érthető módon a tej maga a "szent tehén", amihez nagyon óvatosan nyúlunk, de annyi embert érint a kérdés, hogy muszáj volt kifejlesztenünk a laktózmentes termékeket. A tévhiteket el kell oszlatnom, ezek nem hitványabbak vagy kevesebbek, mint a "sima" tej, csupán azok számára is könnyen emészthetővé tettük, akiknek eddig le kellett mondaniuk egy jó kakaóról, vagy joghurtról. A technológia igen bonyolult, de kihívásnak éltük meg, és alig vártuk, hogy azokkal is megismertethessük tejtermékeinket, akik eddig sajnos nem fogyaszthattak belőlük.


WLB: Tervezik még további termékek "mentessé tételét" is?

Cs. I.:

A következő lépés a pékárúk bevonása lesz. Kaptunk egy levelet egy vásárlónktól, aki arról érdeklődött, hogy mikor lehet majd a tejivókban egy egész, emberes laktózmentes reggelit rendelni. Kiflivel, sajtos pogácsával, szendviccsel. Azon dolgozunk, hogy a túrós batyu, a rongyos kifli, és az összes többi tejtermékkel készült péksütemény mihamarabb laktózmentessé váljon. Hogy mindenki, bátran reggelizhessen nálunk, anélkül, hogy mérlegelnie kelljen. Nem divathullámot követünk, hanem a vásárlóink/vendégeink igényeire figyelünk, és próbáljuk kielégíteni azokat.

Felmérések szerint hiába tartalmaz esszenciális vitaminokat, tápanyagokat, ásványi anyagokat a tej, az ajánlott napi 1/2 liter helyett maximum 2 decit fogyaszt belőle egy átlagos magyar ember. Sokszor azért, mert egyáltalán nem táplálkozik változatosan, sokszor azért, mert gondjai vannak a tej megemésztésével, vagyis intoleráns, nem elégséges a laktáz enzim termelése a vékonybélben.

Szerencsére Budapesten egyre több vendéglátóhely ismerte fel, hogy érdemes alternatív tejeket is tartani, ma már nem gond, ha specialty kávét innánk növényi tejjel, de laktózmenteset is sokan tartanak. Mégis, a gluténmentes vagy laktózmentes diétát követők összetartanak, és csoportokban beszélik meg, hogy merre mehetnek a fővárosban "mentesen" étkezni. Mi is számtalanszor foglalkoztunk már a témával.

2016 márciusától már a Cserpes Tejivókban is kaphatóak a laktóz- és cukormentes termékek: ízesített tejek és habart gyümölcsjoghurtok, melyek az egészséges életmód fontos szereplői lehetnek, érzékenyeknek is. Nagy mérföldkő az is, hogy műanyag csomagolás helyett retró üvegpalackokba csomagolják az új termékeket, ezzel pedig a cég nagyban csökkenti ökológiai lábnyomát. A palackok újrahasznosított üveg, úgynevezett üvegcserép hozzáadásával készülnek, az Orosházi Öblösüveggyárral együttműködésével. Sőt, ennek az újrahasznosítandó anyagnak az olvadáspontja alacsonyabb, így gyártás közben további energiát takarítanak meg .

A sajtóreggelin Barcza Zsuzsanna dietetikus mesélt a laktózmentes termékekkel kapcsolatos tévhitekről, és arról is, hogy egyáltalán mi okozza ezt az intoleranciát a magyarországi lakosság 15-20%-nál. Valóban nagy százalékban az életvitelünk, táplálkozásunk felelős ezért, ám sokan egyértelműen a "rossz" tejeket, mű tejtermékeket okolják kizárólag a laktóz intolerancia miatt. Igazság szerint az összes élelmiszerben előforduló adalékanyagok, tartósítószerek is tehetnek arról, hogy nehezen emésztjük meg a teljes tejet. De további külső- és belső hatások is felelősök azért, hogy kevés laktázt termelünk.

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Megtaláltuk az új kedvenc „nappalinkat” – Megnyílt a Kollab a Mammutban

?>

A Kollab a Mammutban egy kísérleti hely, ami hol kávézóként, hol coworking helyként, hol kultúrtérként és lazulóhelyként vár mindenkit.

Szponzorált

Ezeken a helyeken kóstolhatod meg Budapest hivatalos születésnapi tortáját!

?>

Húsz cukrászati műremek versenyzett a Budapest hivatalos születésnapi tortája címért, melyet a Belvárosi Auguszt Cukrászda alkotása nyert meg.

Növényi alapú ételek egy csipet skandináv életérzéssel – A Hÿgge Bisztróban jártunk

?>

„Ellenszer a hideg időre, az esős napokra és a mindent beborító sötétségre” – a Hÿgge Bisztróban azt kaptuk, amire most vágyunk.

Shopping

Új kulináris zarándokhely a MOM Parkban – Megnyitott a Bocca Gourmet Stories

?>

200 négyzetméteres gourmet-üzlet nyitott a MOM Parkban a hazai és a nemzetközi delik legjavával – megnéztük a Bocca Gourmet Storiest.

Neked ajánlott

A