Már a MOME-n elkészített diplomakollekciójával és a hozzá kapcsolódó performance-szal is feltűnést keltett, s azóta is rendre meglepi vásárlóit és a szakmát egyaránt. Rendszeresen állít ki Budapesten és külföldön, jelenleg éppen az egyik legnagyobb ékszermustra, a müncheni Schmuck felkérésére készít ékszereket. Munkái többek egyszerű nyakláncoknál és brossoknál, felfoghatók testen viselhető objektekként is. Az ékszerkészítésre gondolatai közvetítésének egyik lehetséges eszközeként tekint, minden egyes darabja autonóm alkotás, egy budapesti nő érzékeny látlelete, lenyomata napjainkról.

Bár tiszteletben tartja az ékszerkészítés hagyományait, folyamatosan a műfaj határait feszegeti, lankadatlan hévvel rúgja fel a szabályokat, mégis gondosan figyel a múlt és jelen közötti kapocs, egyfajta folytonosság megtartására. Előszeretettel kombinál drága anyagokat és talált tárgyakat, filléres kacatokat. Számára a kész tárgyak új kontextusba emelése szórakoztató együttműködés a konzumkultúrával, ahol a tárgyak egy folyamatos flow-élmény részeseivé válnak. A tárgyfetisizmust egyszerre nyomasztónak és inspirálónak tartja, darabjaiban az értéktelennek ható műanyag pónilovak, apró tankok vagy éppen műanyag figurák orvosi szilikon, arany, tenyésztett gyöngyök, kövek társaságában válnak egy-egy történet főszereplőivé. Extravagáns ékszerei jó néhány hazai és külföldi gyűjtő féltett darabjai.

We Love Budapest: Majd 20 éve a pályán vagy, komoly sikereket arattál itthon és külföldön egyaránt. Jól ismered a hazai és a külföldi tendenciákat, követed a kortárs ékszer szinte minden rezdülését. Szerinted mitől lesz jó egy ékszer?

Lőrincz Réka: Nagyon sok mindent lehet szeretni egy ékszerben, amitől az értékessé válik. Ez azonban nem feltétlenül a funkcionalitás, az alkalmazott technika vagy a minőségi kivitelezés. Lehet, hogy egy-egy részlet varázsol el, lehet, hogy az anyaghasználat nyűgöz le, de az ékszerhez fűződő sztori, a tárgyhoz kapcsolódó érzelem erős annyira, hogy minden egyebet felülír. A legfontosabb, hogy egy tervező képes legyen megmutatni, mennyire tágan értelmezhető az ékszer fogalma, mennyi gondolatot, érzelmet közvetíthet egy-egy darab, s képes legyen mindezt egyéni módon formába önteni. Ha ez megvan, az ékszer csak jó lehet.

WLB: A te ékszereid konceptuálisak, szinte folyamatosan társadalmi kérdésekkel foglalkozol, azokra reflektálsz. Sokszor boncolgatsz olyan komoly témákat, mint az esztelen fegyverkezés vagy a a sztereotip női szerepek kérdése, máskor pedig ironikus tükröt tartasz a konzumkultúra elé. Mi kell ahhoz, hogy egy téged foglalkoztató gondolatból ékszer legyen?

LR: Engem alapvetően az érdekel, hogy miről beszélnek a barátaim, az emberek az utcán, mit olvasok a hírekben, szóval melyek azok a témák, amik aktuálisan benne vannak a levegőben. Ezekből kristályosodik ki idővel egy-egy jellegzetes motívum vagy téma, amiből aztán tárgyak készülnek. Annak ellenére, hogy a magam módján állást foglalok, olykor kritikus vagyok, sosem ítélkezem.

Fontos, hogy milyen energiája van egy tárgynak, az üzenet legyen pozitív. Én csak feldobok egy-egy labdát, egy-egy gondolatot, az ékszer pedig elkezdi élni a saját életét, tőlem függetlenül. Valaki hordani kezdi, mások látják, és elindul egy párbeszéd. Sokat foglalkozom a tárgykultusszal, a fogyasztás kérdésével, de én ugyanúgy a fogyasztói társadalom élvezője vagyok, annál is inkább, mert sokszor előfordul, hogy egy-egy kapható tárgyat gondolok tovább vagy éppen játékokat használok fel. A készülő tárgyaimat, a közvetítendő üzenetet mindig nagyon komolyan veszem. A játékok használata is egy szerepjáték része: eszköz, hiszen nagyon fontos, hogy közérthető legyek.

WLB: A kortárs ékszertervezők meglehetősen tágan értelmezik az ékszer fogalmát, és szinte bármilyen anyagot felhasználnak. Te is előszeretettel kevered a nemesfémeket, gyöngyöket, köveket és a filléres játékokat, vicik-vacakokat.

LR: Alapvetően nem az anyagból indulok ki, nem az mozgat meg, mégis nagyon szeretem ütköztetni az eltérő karakterű matériákat. Kifejezetten izgalmasnak találom azt a fajta kontrasztot, ami, mondjuk, egy drágakő és egy filléres műanyag bigyó között feszül. Szeretem, ha megszűnik a komfortzóna, ha meghökken a néző, mert eltűnnek a kapaszkodók, és hirtelen érvényüket vesztik a tradicionális értékek.

WLB: A megfelelő tárgyak beszerzése biztosan nem egyszerű. Hogyan képzeljük el a gyűjtési folyamatot?

LR: Ez egy permanens dolog az életemben, folyamatosan bekapcsolt üzemmódban vagyok, gyakorlatilag állandóan kutat a szemem. A vadászat, a beszerzés már tulajdonképpen a tervezés része, hiszen az, hogy nem itthon ülök és reszelgetek, hanem folyamatosan emberekkel kerülök kapcsolatba, segít abban, hogy még jobban elmerüljek egy-egy témában. Amikor például bankkártyákból csináltam ékszert, rengeteg kártyát kellett gyűjtenem, míg végül összeálltak az ékszerek. Kértem barátoktól lejárt kártyákat, jártam bankokban. Egyáltalán nem volt egyszerű, és sokáig is tartott, de rengeteg pozitív élményt és persze segítséget kaptam. Ez a kutatósdi rettenetesen szórakoztat, a barátaim is sok aprósággal lepnek meg, amikről azt gondolják, hogy tudnám használni, sok-sok doboznyi tartalékom van.

WLB: A 2015-ben készült ékszereid közül több is kifejezetten női témát dolgoz fel. Milyenek a budapesti nők?

LR: Alapvetően ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak: mindannyian szeretnénk szépek lenni, a konvencionálisan ránk erőltetett és a szabadon választott szerepekben egyaránt tökéletesen helytállni, de ez nyilván esélytelen. Vannak helyzetek, amiket előbb-utóbb mindannyian átélünk, ezekből az élményekből is születnek ékszerek. Én például nem nagyon szeretek kiöltözni, de vannak helyzetek, amikor muszáj. Egy ilyen alkalomra készült a Perfect Woman fülbevaló is, a helyes kis műanyag játék szemétlapátra ragasztott gyöngyökkel. Csak felvettem, és máris mindenki erről beszél, a ruhát észre sem veszik. Sokszor játszom rá a figyelemelterelésre.

A You make me feel nyaklánc is épp ilyen. Egy Aretha Franklin-szám címszavait ezüstszállal gondosan ráhímeztem pár mosogatószivacsra, és közben arra gondoltam, hogy szinte mindenki utál mosogatni, és mi mindent ki nem találunk helyette. Hímezgetünk például. Vagy csak szépen kirittyentjük magunkat, felteszünk egy szép ékszert, és ugyan melyik pasit érdeklik akkor már a koszos edények. Akaszd a nyakadba a szivacsokat, hátha az segít, és tegyél magasról az elvárásokra!

WLB: Egy ideje már egyetemen is tanítasz, ahol komoly felelősség is van a válladon. Mi az a tudás, szemlélet, attitűd, amit mindenképpen át szeretnél adni a hallgatóknak?

LR: A legfontosabb, hogy bármit csinálnak is a diákok, mélyedjenek el abban, és próbáljanak meg a terület szakértőjévé válni. Abban tudok segíteni, hogy merjenek szabadon nyúlni egy-egy anyaghoz, témához, kísérletezzenek, s az így megszerzett tudást osszák meg a többiekkel is. Ez a fajta tanítás egy nagyon érdekes játék, ahol mindkét fél fejlődik, profitál. Valahogy úgy vagyok vele, hogy én kifejezetten „éhes” vagyok a többi ember gondolataira, s arra próbálom a hallgatókat is biztatni, hogy legyenek nyitottak mások gondolataira, legyenek felkészültek és naprakészek a saját területükön. Nekem az a legfontosabb, hogy jó tervező váljon belőlük, ha pedig ez megvalósul, akkor én is büszke lehetek rájuk. Win-win helyzet.

WLB: Te is folyamatosan alkotsz, min dolgozol éppen?

LR: A világ egyik legismertebb ékszermustrája a müncheni Schmuck. A szervezők idén három amerikai és három európai alkotót kértek fel, hogy tervezzenek a tavaszi eseményre azonos alapanyagokból ékszert, amelyből aztán kiállítást rendeznek. Mindenki kapott egy ugyanolyan csomagot, amelynek a tartalmát fel kell használni az ékszerekhez. Nem egyszerű a feladat, mert teljesen hétköznapi dolgok voltak a dobozban: kis méretű törölközők, színes radírok, fehér papírborítékok, ilyesmi. Passzol hozzám, jó kis agytorna!