Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

szerkesztés

Ilyenek valójában a budapesti galambok

Szerzők

  • Dezse Balázs

2015. 04. 06. 22:49

Mint mindenhol, így Budapesten is nagy számban élnek évezredek óta városlakó, az adott településsel együtt egyedfejlődő galambok, akikről csak kevesen tudják, hogy nem azért vannak itt, mert idejöttek, hanem mert mi idehoztuk őket. A sokak által méltatlanul csak „szárnyas patkányoknak” nevezett élőlények azonban jóval érdekesebbek és jobbak, mint azt mi gondolnánk, így megértésük, elfogadásuk sokat segítene az együttélésben. A tudomány mai állása szerint egyébként más választásunk nem is nagyon van, a generációkon átívelő kapcsolatot ugyanis nem lenne könnyű megtörni.

Az évezredes barátság

A városokban élő galamb, vagyis az úgynevezett parlagigalamb régi ismerősünk, háziasításuk úgy 4000-6000 évvel ezelőtt történhetett a szirti galambból (ők sziklák oldalában éltek, ami megmagyarázza az épületekhez fűződő vonzódásukat). Míg a legtöbb galambfajtát a húsa miatt is tartották, a házigalamb fontos szerepet kapott az emberi kultúrában: az ókori Mezopotámiában például Istar anyaistennő szent madara volt; Szíriában ebben az időben még azt is súlyosan büntették, ha valaki meg merte zavarni a békéjüket; az ókori Görögországban a galamb Aphroditének, a szépség és a szerelem istennőjének volt a szent madara; Japánban pedig még a mi napig is szerencsét hoz a megjelenésük. A házigalamb ma (azon túl, hogy olajággal a csőrében a Bibliában is feltűnik) mint szimbólum, elsősorban a békét jelenti, szemben a sólyommal és sassal, akik inkább a hatalmat és az erőt szimbolizálják. A budapestiek többsége sajnos nincs jó véleménnyel.

Ilyenek valójában a budapesti galambok

Inkább zavaró, mint veszélyes Pedig félelemre, megvetésre sokkal kevesebb okunk van, mint azt gondoltuk, mivel a galambot nem a sátán teremtette. A gondot általában a csapatos és helyhez kötött életmódjuk miatt a pihenőhelyeiken összegyűlő ürülékük jelenti, amelynek ugyebár mindegy, hogy éppen egy műemlékre, vagy a kabátunkra esik. Igen, ez zavaró, de mindez önhibájukon kívül történik, ők ugyanis nem tartják fontosnak a citybrandinggel kapcsolatos szempontokat. Mert ugyebár madarak.

Elszaporodásukért egyébként csak mi vagyunk a felelősek, hiszen amit a fogyasztói társasdalom kidob, azt ők örömmel tekintik tápláléknak. A város nekik olyan, mint egy pályakezdő magyar orvosnak egy svájci munkalehetőség.

Ilyenek valójában a budapesti galambok

Hősökből száműzöttek Mi budapestiek - érthető módon - nem látjuk a galambokban a szépet: amit mi érzékelünk az főleg a madárpiszok, amelyről rengeteg rémhír kering a városi köztudatban.

Érdekesség: a II. világháborúban a brit kormány 250 ezer postagalambot állított hadrendbe, közülük pedig 32 hírvivő meg is kapta az állatok számára alapított legmagasabb birodalmi kitüntetést, a Dickin Medal-t. A galambok egyébként azért remek postások, mert nem szöknek el soha a fészküktől, illetve a párjától elszakított madár több ezek kilométerről is visszatér az otthonába, bármi áron.

Ilyenek valójában a budapesti galambok

Ezek után nehéz lenne megmondani, hogy miért fajult odáig a viszony, hogy ma már humán- és állat-egészségügyi, köztisztasági, műemlékvédelmi és állatvédelmi problémákról olvashatunk a Magyar Madártani Egyesület honlapján, és az állatok kiirtásának, illetve kiűzésének a különböző módszerei is beszédtémának számítanak, holott például a kutyák által hátrahagyott ürülékhegy jóval grandiózusabb probléma.

Ilyenek valójában a budapesti galambok

A próbálkozások viszont feleslegesek: kilövésük vagy mérgezésük nagyon kockázatos a városon belül, befogásuk és elszállításuk pedig nagyjából annyit érne, mint halottnak a csók, hiszen ezek az állatok nagy távolságokról is makacsul visszatérnének otthonaikba. Alternatív megoldás lehet a sólyomtartás (ahogyan azt a repülőtéren is teszik), viszont ez csak nyílt tereken képes működni, a galambok egy kanyargós városban, hosszú távon simán lenyomják a ragadozó madarakat repülésben. Állítólag a legjobb módszer az etetés korlátozása, és a reménykedés, hogy hátha át akarnak majd menni a szomszédhoz.

Ilyenek valójában a budapesti galambok

A galamb valójában nem rossz ember

Az együttélés problémáit egyébként megoldaná, ha ellenségeskedés helyett inkább megpróbálnánk megismerni a madarakat, amelyekkel úgyis kénytelenek vagyunk együtt élni, hiszen néhány dolgokban kifejezetten hasonlítanak házi kedvenceinkre, vagy éppen miránk. Tudni érdemes például, hogy sok galambfaj képviselői egy életre választanak párt maguknak, és ez az erős családi kötelék, valamint a nem vonuló életmód miatt nem hagyják el a várost, ahogyan mi, emberek sem. De a „gyereknevelés" tekintetében ugyancsak sok a hasonlóság, a szülők ugyanis mind a költésben, mindpedig a fiókáik nevelésében egyenlően osztoznak, egészen addig, amíg a fiókák kirepülnek.

Ilyenek valójában a budapesti galambok

Fontos kiemelni, hogy ezek az állatok nem akarnak nekünk gondot okozni, egyszerűen csak arról van szó, hogy jól érzik itt magukat, és nagyon rutinosan használják a várost. A teremtés önjelölt koronája pedig ilyenkor egy dolgot tehet: elfogadja, hogy az együttélés elkerülhetetlen, és hogy mi is ezen a bolygón élünk a természet teljesen egyenlő részeként.

Ilyenek valójában a budapesti galambok

Hasonló tartalmak

Admin mode