„Alapíttatott 1870.” – olvashatjuk a budapesti cukrászda csomagolásain. Magyarország szerencsétlen történelmi fejlődése következtében – például Béccsel ellentétben – ritkaságszámba megy, hogy egy családi vállalkozás ennyi ideig fent tudjon maradni. Ezért persze sokat kellett küzdeni, de megérte: jelenleg az ötödik generáció tanulja el a mesterfogásokat.
Az alapítás óta eltelt közel másfél évszázadban több újdonságot is bevezettek, de saját bevallásuk szerint sem a folyamatos újítók közé tartoznak, a kiszámíthatóság, a tradicionális ízek, a folyamatosan stabil minőségű alapanyag, az évtizedes mesterségbeli titkok sokkal fontosabbak számukra. Ezt pedig a vásárlók értékelik is.
A történet 1870-ben indult tehát, amikor Auguszt Elek „czukrászati” engedélyt kér és kap Budán, majd megnyitja kis tabáni üzletét. A következő generáció képviselője, Auguszt E. József több szakmai sikert is elért – az Országos Millenniumi Kiállításon elnyert aranyérme máig megtalálható a családi jelképben.
A következő néhány évtizedben több üzletet is nyit a család, ezek közül a leghíresebb a Krisztina körúton, a szintén nagy hagyományokkal rendelkező Déryné helyén volt.
A harmadik generációhoz tartozó Auguszt Elemér a pesti Hauernél cukrásztanuló, majd külföldi tanulmányútjai során megfordul a lisszaboni Garett cukrászdában, később pedig a londoni Dorchester szállodában. A háború során teljesen elpusztult Krisztina téri boltot Auguszt E. József újjáépíti, Auguszt Elemér pedig hazatér a három évnyi hadifogságból. A család mégsem irányíthatja sokáig az üzletet: 1951-ben egyszerűen államosítják, őket pedig kitelepítik. Bizonyos szempontból mégis szerencséjük volt, hiszen a szakmát nem kellett feladniuk: Taktaszada környékén viszonylag sok cukorrépát termeltek, a családfő pedig szaloncukrot főzött a környékbeli parasztcsaládoknak.
Mint az évforduló alkalmából megrendezett adventi teadélutánon a negyedik generációt képviselő Auguszt József elmondta, a nők szerepe mindig fontos volt a családban, így a máig működő Fény utcai üzletet 1957-ben az édesanyja nyitotta meg újra. A bizonytalanság folyamatos volt. „Sosem tudhattuk, hogy mikor kapunk egy népi ellenőrzést, a társadalom megtűrt tagjai voltunk.” – mondja Auguszt József a szocializmus évtizedeiről.
A hagyományokra nem csak a Krisztina körúti üzletből származó tükör, két kép és váza utal, a receptekben és az ott dolgozók minden mozdulatán is érezni lehet a tradíciót. A híres bejgli itt csak mákos és diós – újabban pedig gesztenyés és aszalt szilvás lehet –, marcipános és egyéb verziókat ezen a helyen nem fognak bevezetni. Nehéz ugyanakkor olyan termékeket bevezetni, amit később is folyamatosan keresnek a vásárlók. A túrós pite, a mákos-meggyes pite és az Elemér 80 elnevezésű torta például három olyan újítás, amit amióta bevezettek, folyamatosan kapható.
Adventkor olyan „régi újdonságok” jelennek meg továbbá a pultokban, mint a fahéjas csillag, a csokis-mandulás bonbon, a habcsók, a habkarika, a kuglófok, a keleties pörkölt mandula és a tradicionális francia édesség: a fatörzs.
Az Augusztot mindig is a színvonalas kiszolgálás jellemezte. A személyzet tagjai az utcán is megismerik a törzsvendégeket, az „auguszt-kiasasszony” régen is fogalom volt a szakmában. „Nagyapám csak magas szőke lányokat vett föl.” – mondja nevetve Auguszt József.
A munka nem könnyű, a rangidős mester minden egyes nap fél 6-kor már a műhelyben van. Nehéz fizikai munka ez, amire nem mindenki alkalmas. Gyakran jelentkeznek hozzájuk törékeny lányok – mondja Auguszt úr –, persze közülük is sokan megállják a helyüket.
A Fény utcai üzletet immáron új honlap és Facebook-oldal is hirdeti. „Én elleneztem.” – mondja nevetve Auguszt József, aki láthatólag a cukorhegyekben és nem a Zuckerberg-univerzumban látja a jövőt. Azt vallja, hogy nehéz tartalmas dolgokkal megtölteni egy ilyen oldalt - ő inkább a tradicionális receptekben és az egyenletes minőségben hisz. A lényeg úgyis a műhelyben dől el.
