László József karrierjét moziplakátok festésével kezdte, de dolgozott a Drehernek, a Zwacknak és a Coca-Colának is. Az átlag budapestiek onnan ismerhetik munkásságát, hogy az ő nevéhez fűződnek azok a krétarajzok és ártáblák, amiket a belvárosi bárok, kocsmák, kávézók nagy százalékában látunk nap mint nap. Kifaggattuk.

WLB: Úgy tudjuk, hogy te írod a szórakozóhelyek egy jelentős részének a tábláit. Így van?


LJ: Igen. De én valójában reklámkivitelezéssel foglalkozom évek óta, ezen belül pedig reklámtáblákat készítek, illetve csinálok falfestéseket is. Régen például a Drehernek, a Zwacknak, és a Coca-Colának is én festettem anno az összes reklámját. Nagyon sok céggel voltam kapcsolatban az elmúlt évek során, és az az érdekes, hogy a krétarajzos dolog csak másodlagos. Meglepő, hogy éppen emiatt kerestetek fel.

WLB: Hogyan lesz valakiből falfestő-krétafestő?




LJ: Régen csináltam a városban egy kis gerillamarketinget, felírtam üres helyiségek tábláira meg üvegeire, hogy “krétarajzok” és odaírtam a számom. Sok ember azt hitte, hogy enyém az üzlet és ki akarta bérelni. De zömében azért értették a vendéglátóhelyek tulajdonosai, hogy miről van szó, és így az első munkáim így jöttek. Persze anyagilag ez nem feltétlenül éri meg, de szeretem, és ha már az ember benne van és szereti, akkor csinálja.

WLB: Képzett szakember vagy, vagy autodidakta módon fejlesztetted magad?




LJ: Alapvetően nekem rajztanári végzettségem van, tehát igen, tanultam a szakmát. Az persze segített, hogy mindig is érdekeltek a betűk és a kalligráfia: én írtam egyébként az összes állami kitüntetésnek az oklevelét, így van tapasztalatom. A szuper-képességem szerintem az, hogy mindig meg tudtam választani, hogy egy-egy helyhez milyen betűtípust kell használni. Egyébként valamikor mozinál kezdtem a szakmát. Amikor régen jött egy filmbemutató, akkor azt meg kellett nézni, és meg kellett csinálni a hozzá passzoló táblát: az egyik részére a főszereplőt, a másikra egy jelenetet a filmből, a harmadik részére pedig a film címét kellett ráfesteni, illetve azt hogy milyen nemzetiségű a produkció. Ezt heti rendszerességgel csináltam.

WLB: Hányféle betűt tudsz írni?


LJ: Nem tudom. Rengeteget.

WLB: Mivel dolgozol?



LJ:
Egy különleges krétát használok, ami remekül működik egy csomó felületen. Ennek az eszköznek van egy vastag és egy vékony oldala, és ha az ember ügyes, akkor jól ki tudja választani, hogy éppen melyiket használja. A tulajdonosoknak szerintem fontos, hogy ezek a feliratok jól nézzenek ki, és beépüljenek a helyek hangulatába. Éppen ezért igyekszem úgy írni, hogy megragadja a tekintetet, hogy szinte megszólaljanak. Hiába van sok szöveg kis helyen, akkor is próbálom úgy csinálni, hogy rendezett és mindenki számára olvasható legyen. Nem lenne jó, ha például az árakat valakinek bogarásznia kellene, mert olvashatatlan a szöveg.

Hogyan zajlik egy ilyen munkafolyamat?

LJ:
Mindig írok először néhány betűtípust, amiről azt gondolom, hogy a helynek az lenne a megfelelő, és ebből választhat a megrendelő. Én zömében fehérrel dolgozom, ritkán rajzolok két színnel, főleg akkor, ha ezt kifejezetten kéri. Szoktam nézni, hogy van a műfajban egy-két ember, akik szerintem azért használnak sok színt, mert nem annyira erősek a betűkben. De ez csak a személyes véleményem.

WLB:

És ha tetszik a megrendelőnek a betű, akkor mi történik?


LJ:
Ha tetszik az ajánlat, akkor felírom. De nem szeretem, ha diktálnak, hanem papíron szeretem megkapni, mert akkor látom, hogy mennyi szöveg van, és én azt azonnal látom, hogy hogyan fog felférni az adott felületre. És úgy gondolom, ha nekem tetszik, akkor másnak is fog. Legalábbis remélem.

WLB:

Van konkurenciád?



LJ:
Ez egy nagyon érdekes terület, mert mindenki elfér. Ha megrendelőnek tetszik a kész produktum, akkor ugye bármi jó. Az életben is így van ez, sok műfaj, sokféle ember, sok szín… Én úgy vagyok vele, hogy amit én tudok, azt mindig megpróbálom bővíteni, és mindig új dolgokat tanulni. A Facebookon is sok külföldi krétarajzossal beszélgetek, és bár egy mondatot sem tudok angolul, a lájkok számából azért látom, hogy tetszik-e nekik. Szerencsére jók a visszajelzések.

WLB: Ha frissíteni kell az infót, akkor visszahívnak?LJ: Az információt valóban néha aktualizálni kell, ahogy változik a kínálat, vagy ahogy módosulnak az árak. Ilyenkor az igényes helyek kihívnak újra és akkor újraírom. De vicces, hogy van olyan hely, ahol nem akarnak újra hívni, úgyhogy fogják magukat és a számokat átírják a feliratok mellett. Ez persze látszik.

WLB:

Melyik helyeket csináltad?


LJ:
A Körúton rengeteg kocsmát én csináltam, de van bőven a Király utcában és a Wesselényi utcában is. Nem akarok neveket mondani, jól ismert kocsmákról van szó.

WLB:

Miről ismerhetők fel a munkáid?


LJ:
A különböző hajlítások, a betűk átkötései, illetve talán a lendület. Igyekszem úgy csinálni a munkákat, hogy ne legyen semmilyen bizonytalanság a betűknél. Éppen ezért nincsen előrajzolás sem. Sokszor tradicionális betűket használok, sokszor avantgárdot, de vannak diszkrét, talpas betűim is alkalmanként. De szinte bármit megoldok, és ha egy már kész betűtípust kapok, azt is megcsinálom.


WLB:


Van személyes kedvenc?

LJ:
Nincs. Mindegyiket szeretem.

WLB:

És a mindennapi kézírásod szép?

LJ:
Az nem. Az nagyon ronda. De ritkán is írok kézzel levelet mondjuk, így kiestem kicsit a gyakorlatból. Inkább maradok a krétarajznál.

WLB:

Jövőbeli tervek?


LJ:
Most vagyok 60 éves, tehát az életem felénél vagyok, és azt tervezem, hogy még ugyanannyi hátra van. És ennyi. Konkrétabb tervek nem szeretnék.