A kelet-európai rendszerváltás utáni generációhoz tartozó művész posztkonceptuális gondolkodását a romániai közelmúlt eseményei és emlékezete hatja át, műveibe pedig széleskörű történelmi, társadalmi és kulturális referenciákat emel be és helyez új összefüggésbe. Ha az előbbi mondat kapcsán értetlenül nézel, nem csoda, de a kiállítási katalógusok mégis előszeretettel használják ezt az ufónyelvet.
A fentiektől függetlenül mégis pontos megfogalmazás ez Mureşan művészete kapcsán. A kiállítási térbe lépve az első tárgy Franz
Kafka Amerika című művével "abszurditásig" tele bevásárlókocsi, a jobb falon pedig ötször nyolc papírzsákot felfújó úttörőt látunk, akik a rendszerváltás után Románia "védjegyévé" váló szipuzó utcagyerekek metaforái is lehetnek.
A többi teremben feltűnik a berlini Kottbusser Tor kicsinyített mása és ezzel összefüggésben egy hatalmas Plakátszobor is. Utóbbi arra világít rá, hogy a konceptuális művészet megköveteli a művek és a látogatók közötti közvetítést. Az összesen 32 000 darab kinyomtatott plakátból álló, két és fél méter magas oszlop tetejét alapesetben csak kosarasalkatú látogatók - ők is csak ugrálva - láthatják létra nélkül, de milyen hülyén nézne ki, ha valaki ugrálna egy kiállított darab mellett a múzeumban. Viszont ha kivinnénk a természetbe, a szél munkája láthatóvá tenné a plakátokat.
Kifejezetten szellemes a tömeghatalomra reflektáló Tiltakozom magam ellen című videó, amelyet Mureşan egy bábművész és egy szemetes konténer segítségével készített: a filmen látható alak tiltakozik maga ellen, mert egy báb. Még ennél is nagyobb feltűnést kelt a sínpárokkal és kukavonattal operáló Újrahasznosított játszótér című 2011-es installáció, amelynek alapötletét egy rendszerváltás körül csődbe ment külvárosi vidámpark adta.
Az egyébként a MOMA-ban és a Tate Modernben is bemutatkozó Mureşan első alkalommal állít ki önállóan Magyarországon, de művei egyáltalán nem ismeretlenek az itteni közönségének, hiszen a Ludwig 2011-ben több művét is megvásárolta gyűjteménye számára, a Kommunizmus sosem volt című, 2006-os emblematikus munka a múzeum újrarendezett állandó kiállításán is látható. Az alkotás az egyéni interpretáció lehetőségeire világít rá, hiszen a pszichoanalízis tanaiból kiindulva a traumára adott egyik lehetséges válasz a felejtés.
A kiállítás egésze, a rajzok, fényképek, könyvek, egymásra helyezett plakátok, modellek és videók mind egy nagyszabású installáció részei. Amelyből hol élesebben, hol kevésbé, de képet kapunk a kelet-európai lét abszurditásáról, amelybe még az is simán belefér, hogy ma két vaddisznó kóvályog Budapest utcáin.
