Szerpentin, szeretet és macskafétis – a BÚÉK premier előtti vetítésén jártunk

Nagy fába vágták a fejszéjüket a fiatal filmesek, mikor tavaly országszerte meghirdették: várják 2013 utolsó napját megörökítő amatőr videókat, hogy aztán egy közösségi film alakuljon belőlük. Nyers formátumban kellett beküldeni az anyagokat, zene, felirat, egyéb effektek nélkül, s ezekhez a sokszor telefonnal, kompakt fényképezőgépekkel rögzített jelenetekhez csatolták a 12 fiatal filmes csapat által szintén az év utolsó napján forgatott részeket. A film zömében ezekből a technikailag profin kivitelezett etapokból áll, a beküldött videók - szilveszteri bulik és a kínzó másnap jelenetei - érthető okok miatt a film egyharmadát teszik ki. Nyilván egy ilyen speciális műfaj esetében a készítők számoltak azzal, hogy nem minden háztartásban fordul elő olyan apparátus, amivel mondjuk fahrtolni lehet és a vállalkozó szellemű fiatalok saját házibulijukat sem fogják filmes követelmények szerint bevilágítani. Ezért építenek leginkább a 12 stáb által professzionálisan forgatott jelenetekre. Felmerülhet a kérdés, hogy eszerint mennyire igaz a „közösségi” jelző, de mivel önszervező csoportok csatlakoztak Halász Juliékhoz, a közel 300 gigabájtnyi amatőr nyersanyagot is jócskán felhasználták, továbbá a vs.hu segítségével egy interaktív platform is elindul majd a kimaradt jelenetekkel – a „közösségi” szó tehát teljesen megállja a helyét.

Ahány ház, annyi szokás – ez a film vezérfonala, hiszen találkozunk kisnyugdíjas házaspárral, akik egy üveg pezsgővel kirúgnak a hámból és vidáman humorizálnak azon, hogy eljárt felettük az idő; biatorbágyi „pop-up” társasággal, ahol együtt mulat rendőr, szittya és meg nem értett bölcsészhallgató; beleeshetünk egy elegáns budai szálloda éttermébe, ahol tehetős fővárosi fiatalok eresztik ki a gőzt; belvárosi házibuliba, ahol menő modell-lányok öltöztek viccből nejlon otthonkába és SZTK-keretes szemüvegbe, de követhetünk egy asszonyt is, aki egy rozzant, alufóliával borított riksából árul papírcsákót, lufit, trombitát és főtt virslit, gazdátlan cicák megsegítése miatt. Majd következnek a tipikus, éjfélkor részegen a himnuszt üvöltő társaságok; a klubokban pezsgőt öntő tökéletes fiúk és lányok, a törött üvegek, széthányt mosdók is – mert az év utolsó napjába beleférhet ez is. Valahol…Magyarországtól egészen Bangkokig. Bulizni kell, kötelező, hogy jól érezd magad, és nem szól meg senki, ha másnap csak vegetálsz.

Sok kedves és vicces jelenet mellett a magyar valóság sokszor ledominálja a bulizós szilvesztert. Hiszen nem mindenkinek adatik meg a sushi vacsora és a baráti/családi kör. Azonban a készítők a kilátástalanba is becsempészték a sajátos magyar öniróniát, vagy éppen a fényt az alagút végén. Hiszen a hideg szilveszteri utcán a macskáknak gyűjtő hölgy szerelmesen öleli át kissé kapatos párját, majd a munka után örömmel oszt ételt a kedvenceknek, s a Budán, áram, fűtés nélkül vacogó remetének hitt hajléktalan is kedélyesen telefonál szerelmével. Te tedd le előbb , mondd, hogy szeretsz!


A különféle sorsokról eszünkbe is jutott Parti Nagy Lajos
: Csigabú-ja, kiegészülve a facepalmos szójátékkal: Búék gyermeke a búbaba. Viszont szívesen tudtunk volna meg többet is a szereplőkről, kicsit bántuk a balladai homályt.

A film megtekintése után azonnal lájkoltuk a Szagos Hörigekkók formációt, akik az egyik legaranyosabb szálat hozták be a filmbe, valamint azon is elgondolkodtunk, hogy egyszer megérné a szokásos, sokszor egy kaptafára, menő belvárosi szilvesztereket számunkra „extrémebb”, vidékire, esetleg otthonülősre, vagy olyanra cserélni, hogy semmiben ne különbözzön egy szokásos „sima” naptól.

A BÚÉK nem hívogat mindenképp a bulinegyedbe, nem buzdít disznóvágásra és szerpentindobálásra. Inkább megmutatja, hogy milyen sokféle az ország, de mégis mennyi a közös a látszólag teljesen eltérő szubkultúrákban. Univerzális érzések, viselkedési normák, és itt vannak a macskák is – azért lássuk be, megint leigázták az egész új évet.