Van egy belvárosi cipőjavító, ahol nagyobb a forgalom, mint egy plázában téli leárazáskor, és ez nem a háttérben látható Guccik és Louis Vuittonok miatt van. Az egészről a pult mögött dolgozó Zavara József tehet, aki amellett, hogy kifogástalanul megjavítja az ember cipőjét, szuvenírbe még kedvességet és odafigyelést is ad, ami nagy szó manapság. Budapest legkülönlegesebb cipészével beszélgettünk, akit nem lehet nem szeretni. 

WLB:

Nem egy népszerű szakma a tiéd. Hogyan lettél cipész?

Zavara József:

Hát az úgy volt, hogy szakmunkásképzőbe jártam, és cipőkészítőnek tanultam. Amikor ott végeztem, egy maszekhoz kerültem, ahol elkezdtem bontogatni a szárnyaimat. Sokat tanultam ott, és szerencsére szerettek is a munkám miatt. 2001-ben jutottam el odáig, hogy lehetett egy közös vállalkozásom a nővéremmel, amit szép lassan építgettünk, bővítgettünk. Később lettek felvevőhelyeink Budapesten is. Aztán 2005-ben, az apósom unszolására vettem át ezt a boltot, ami szerencsére azóta is működik. Már az elején elkezdtünk többek között színházaknak dolgozni, még a régi hely örökségeként, aztán később jöttek az Andrássyra ezek a luxus divatcégek, és akkor az ő termékeikkel is foglalkozni kezdtünk. Ezáltal belekerültünk egy bizalmi körbe, ahol azóta is vagyunk. Ebben persze sok könnycsepp van, és sok este 11-ig dolgozás, ami természetesen nem baj, ha az ember szereti, amit csinál. Ez egy olyan munka, amibe egy kicsit szerelmesnek kell lenni. Én az vagyok.

WLB:

Hányan dolgoztok az üzletben?

Zavara József:

Jelenleg ketten csináljuk a nővéremmel, Zavara Mónikával, aki három év különbséggel ugyanabban az iskolában végzett, ahol én kesztyűkészítőként tanultam. Ő általában a háttérben marad, inkább én vagyok az, akinek a szereplés és a rivaldafény jut. Ő nagyon komoly támaszt nyújt a munkám során, ha varrásról van szó, míg én a talpalást, ragasztást és sarkalást fejlesztettem tökélyre. Van rajta kívül még egy cipész kollégám, Szabó András, aki be szokott nekünk segíteni. Azok a dolgokat, amiket ajándékba adok, azokat általában ő csinálja. Ezek az én elvárásaimnak teljesen megfelelnek, és értük ugyanúgy garanciát vállalok.
WLB:

Mennyit javítasz egy nap?

Zavara József:

Változó, de havonta úgy 300 pár cipő megy át a kezünkön. Ebben az apró varrástól kezdve a cipzár cserén át minden benne van.

WLB:

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Zavara

József:

A szépből még szebbet csinálni. Engem jó érzéssel tölt el, hogy például egy híres luxusmárka rám bízza a termékeit. Az is jó érzés, amikor felveszik a cipőt és mosolyognak, vagy amikor beinteget a vendégem az utcáról, és mutatja, hogy jól sikerült a munkám. Próbálom úgy megcsinálni a javításokat, hogy ne látszódjon, és engem tulajdonképpen ez motivál. A drága cipőkre egyébként nem azért kell hozzányúlni, hogy nekem több pénzem legyen, hanem például a talpára szoktunk rakni egy vékonyka réteget, ami megvédi az üvegszilánkoktól, vagy amitől kevésbé csúszik. De szoktam festeni is a cipők sarkát egy különleges technikával, amit én találtam ki. A lényeg, hogy úgy kell megcsinálni, hogy ne látszódjon, hogy hozzá lett nyúlva, és az adott márkának a hírnevén se essen csorba.

WLB:

És mi benne a legnehezebb?

Zavara

József:

Az emberekkel bánni. A napi nyűgöt valamilyen formában mindenki idehozza. Én igyekszem mindenkinek a kedvére tenni, ha például este 6-kor behozod a cipődet, akkor én a színházra megcsinálom - a munka az nem probléma -, de nagyon nehéz a parkoláskor és a postán felszedett ingereket lekezelni, amikor rám tolják az egészet.

WLB:

Úgy látszik, hogy azért elég jól kezeled az embereket, és mindenki szeret. Mi a titkod?

Zavara

József:

Az egésznek a lényege, hogy kedves vagy, mosolyogsz, és esetleg, ha megteheted, felajánlod, hogy már vagy este, vagy holnap jöhet érte. És persze mindenkivel beszélgetek. Ez engem boldoggá tesz, és úgy látom, hogy vendégeimet is. A lényeg, hogy nem a pénzért csinálom, nem érdekel a napi bevétel, mert ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben.
WLB:

Volt már olyan, hogy elrontottatok egy nagyon drága cipőt?

Zavara

József:

Volt. Akkor pedig szét kellett szedni a cipőt, és annál keserűbb dolog nincs, mint szétszedni az embernek a saját munkáját. Ez amúgy egy 1000 Eurós cipőnél necces, mert ha egy ilyet elrontok, akkor nekem kell kifizetni. Ezeken egyébként éppen ezért úgy szeretek dolgozni, hogy nyugalom van és senki nem szakít félbe közben. Ezeknél nagyon elvárják ezt a milliméter pontosságot, hogy este 6 után szoktam átszellemülni ezekre a munkákra.

WLB:

Vannak különleges, vagy furcsa esetek?

Zavara

József:

Persze. Itt minden van. Van egy réteg például, aki iszonyú igénytelen és nagyon koszosan hozza be a cipőjét, ami persze később elegánsan megjelenik a számlán. Ezt gyakran szóvá teszik, de végeredményben én is ember vagyok, a kezemmel eszem, és senki nem szereti a kutyák maradékait vakargatni meleg vízzel a cipőkről. De vannak olyan hölgyek is például, akik harisnyával hordják a cipőt és annak bizony van szaga, de vannak lehányt cipők és lekoktélozott cipők is. Például az is furcsa, hogy évente 150-200 pár cipőt “ittfelejtenek” a vendégek. Nem tudom, ez miért van, egyszerűen sosem jönnek érte, 8 éve nem találtuk meg a választ. Bár van egy teóriám: én adok egy javításra egy 4-5 ezer forintos árajánlatot, majd egy nappal később a kuncsaft lát egy másikat 10 000-ért a boltban, és inkább megveszi az újat. Ez a tisztítóknál és ruhajavítóknál is probléma egyébként.

WLB:

Milyen munkákkal szeretsz a legjobban bíbelődni?

Zavara

József:

Szeretem a kihívásokat. Amit más cipész elrontott, azt soron kívül perverzióm bebizonyítani a világnak, hogy én ezt meg tudom csinálni. A másik pedig, hogy ha valami nagyon drága. Nemrég javítottam egy egymillió forintos csizmát. Szeretem az ilyen jellegű terheltséget, bár folyamatosan nem bírnám elviselni a nyomást.

WLB: Manapság mindenki az idegenforgalomban, startupoknál vagy a multiknál akar dolgozni. Mit gondolsz a szakmád jövőjéről?



Zavara

József:

Nagyon siralmasnak látom a jövőt, mert nem tudok senkit sem motiválni. 3 éve voltunk egy iskolában egy prezentáción, ahova saját gyártású cipőket is vittünk, és 70 gyerekből egyik sem jött oda. Közgazdász, rendezvényszervező, informatikus akar lenni mindenki, ezért nagyon rossz érzésekkel távoztam.

Ha valaki meg is akarja tanulni, akkor eljön, megtanítod és egy év múlva rádnyit egy boltot. Nincs az a klasszikus értelemben vett segéd, aki tanulni akar és szívesen megmássza a szamárlétrát. Fontos, hogy egy cipész meg tudja vásárolni a szükséges anyagokat, ki tudja pucolni a cipőt, le tudja csiszolni, meg tudja csinálni és be is tudja fejezni a munkát. Ezeken mind át kell menni. Ez a fiatalokat elrémíti, mert dolgozni kell. Pedig ha lenne valaki, akkor nagyon szívesen átadnám, amit tudok, és szívesen dolgoznék is vele.

Zavara József - Cipész Cím: 1061 Budapest, Székely Mihály utca 4-6.
Telefon: +36 30 645 8005 Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 10:00-18:00