Az idei évben sem áll meg az élet a fővárosban egyetlen percre sem: a BKK folyamatosan fejleszti a járműparkot, készülőben van az elektronikus jegyrendszer, a kétkeréken járók örömére az idei évben bemutatkozhat a Bubi, és sorra folynak a közterek rekonstrukciói is. Utánajártunk, mi fog változást hozni 2013-ban Budapest arculatában és élhetőségében.

Viszlát troli-nosztalgia!Január 1-jétől a BKK kivonta a forgalomból a szocializmus egy bájos, ám mára roppant korszerűtlenné vált mementóját, a ZIU 9-es jelzésű, szovjet trolibuszokat. Helyettük új típusú, csuklós járművek érkeztek az állományba, melyek nem csak működésükben sokkal gazdaságosabbakés környezetkímélőbbek, de a rendszeres troli-használók örömére lényegesen kényelmesebbek is. A matuzsálemkorú járművekből néhányat megtartottak üzemi ésfőként muzeális célokra, ám az állományfrissítés itt nem áll meg: már a húszéves Ikarus trolik fokozatos kivonása és lecserélése is tervbe van véve. Év elejétől tehát több vonalon közlekednek csuklós trolibuszok, melyek az eddigiekhez képest lényegesen nagyobb férőhelyszámot is biztosítanak az utasoknak.

A járműpark fejlesztése nem csupán a trolikat érinti, hanem kiterjed az autóbuszokra és villamosokra is. Nyáron például már láthattunk néhány hétre tesztüzemben kínai gyártmányú elektromos buszokat a városban, a fejlődés tehát nem áll meg. Ami bizonyos, idén 150 új Mercedes busz áll forgalomba márciustól kezdve folyamatosan. A szemkápráztatóan égszínkék autóbuszok elsősorban a III. kerületben, valamint Újpesten, Zuglóban, Rákospalotán és Mátyásföldön járnak majd, néhány új csuklós busz pedig a 7-es és 173-as buszok vonalán fogja a régi állományt tehermentesíteni. Idén érkeznek továbbá új, korszerű és az esélyegyenlőség érdekében alacsony padlós kivitelezésű villamosok az 1-es és a 3-as villamos elavult szerelvényei helyére, valamint a dél-budai vonalakra.

Tömött sorok helyett elektronikus jegyrendszerNemsokára Budapest is felzárkózik a világ több nagyvárosa mellé, ami az elektronikus jegykezelési rendszert illeti. A tervezet már előkészítési fázisban van, bevezetésére azonban csak 2014 folyamán van reális esély. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 54,2 millió eurós keretösszegből kívánja finanszírozni a megváltozott igényeket kielégítő, korszerű jegyrendszer kiépítését. Addig is azonban háromszáz új jegy- és bérletautomatát helyeznek üzembe még ebben az évben, az elektronikus átállás első lépéseként. A jelenlegi elavult gépeket teljes mértékben felváltják az új automaták, melyek már nem csupán vonaljegyet, hanem több más jegytípust, sőt bérletet is tudnak majd kezelni, ezért külön öröm, hogy – igazodva a jelenlegi árak mellett felmerülő igényekhez – ezeknél a gépeknél is fizethetünk majd bankkártyával. A BKK ettől az újítástól reméli a bérletpénztárak tehermentesítését, így végre valódi remény látszik a metró aluljárókban és egyéb csomópontokon hosszú, tömött sorokban való ácsorgás felszámolására.

Kétkeréken 2013-banA kerékpáros közlekedés fejlesztése egy ideje kis lépésekben ugyan, de folyamatosan jelen van a tervek között. Ez idén sem lesz másként, az egyre fokozódó biciklis forgalom igényeihez idomulva szándékozik a BKK elsősorban Budapest belső kerületeiben jól használható, biztonságos kerékpárút-hálózatot kiépíteni, s az eddigi gyakorlathoz hasonlóan helyenként a buszsávokat a kétkerekűek számára alkalmassá tenni. Újdonság, hogy a Duna melletti szakasz rendbe tételével az EuroVelo 6 nevű európai kerékpáros túraútvonal részéve kívánják tenni a dunai panorámát. A kerékpáros közlekedésben bekövetkező változások bizonyos helyeken már idén érzékelhetőek lesznek, noha a jelentősebb átépítéseket és beavatkozásokat igénylő fejlesztésekre előreláthatóan csak jövőre kerül majd sor.

Itt lesz nekünk viszont a Bubi, mely a tervek szerint ősztől indul. Tavaly már részletesen foglalkoztunk a közösségi közlekedés ezen alternatív formájával, mely a következő tanévkezdés idejére meg is valósulhat első lépésben a város 75 különböző pontján, mintegy 1000 kerékpárral. Kezdetben a fiatalok érdeklődésére számítva a Nagykörút-Városliget-Dunapart által bezárt területen, valamint a Vízivárosban, a Margitszigeten és a XI. kerületi egyetemi negyedben indítják útnak a Bubit.

Arculatváltó terekMár csak a retro hangulatés a szocializmus hagyatéka iránt érzett nosztalgia miatt is a Széll Kálmán tér esedékes rekonstrukciója tart izgalomban mindenkit. A látványtervek már ismertek, az egykori Moszkva tér felújítási munkálataiviszont 2014-re tolódnak. Idén az építészeti és a közlekedési tervek készülnek el, az engedélyek kiadásával pedig legkorábban jövő tavasszal indulhat meg a tér rekonstrukciója.

Addig is van minek örülnünk, ugyanis a Belváros Új Főutcája projekt keretében már megkezdődött a Március 15. tér és a Ferenciek terének átépítése. Bár jelenleg csak a forgalomkorlátozást, az aluljáró végleges lezárását és a környéken való parkolás erőteljes korlátozását érzékeljük a nagyszabású belvárosi megújulásból, nagyságrendekkel tisztább, rendezettebb környezetben és lényegesen tágasabb terekben bízhatunk viszont a munkálatok elkészültével. Rossz hír, hogy a lezárások és korlátozások egész évben tartani fognak, a végeredmény viszont remélhetőleg messzemenően kárpótol majd a kellemetlenségekért. A felújítás egyébként kiterjed a Károlyi utcára és a Petőfi Sándor utcára is a környék arculatának egységesítése érdekében, a metróaluljáró kiszélesítése mellett pedig nem csupán a felszíni közlekedést oldják meg, de a felújítás során több zöld folt is kerül a város szívébe a ferences templom és a Jégbüfé előtti terület térré alakításával.

A belső kerületek lakóinak legnagyobb örömére a VII. kerület is bővül egy újabb, rendezett köztérrel. A pályázatot elnyert műegyetemisták koncepciója szerint megújuló Madách téren szökőkút és városi találkozópont lesz az eddigi parkoló helyén. A projekt jelenleg a végső tervek kidolgozásánál tart, de akár már nyáron élvezhetjük a Belváros legújabb rendbe szedett placcát.