Az orosz divattervező és a walesi animátor után, most egy lengyel származású emberi jogi aktivistával találkoztunk, akit (természetesen) egy lány csábított Magyarországra. Bár már egy ideje elváltak útjaik. Krzysztof úgy döntött, hogy itt marad. Azóta berendezkedett, mostani párjával egy átlagos lakásban élnek Budán, és ugyan néhány dolog nagyon zavarja, jól érzi itt magát. Beszélgettünk vele kicsit.
WLB: Elmesélnéd a történetedet? Honnan jössz, hogyan kerültél ide? Krzysztof: Krakkóban születtem, Lengyelországban. Körülbelül 25 évig ott éltem és jogot tanultam. Egyszer jelentkeztem Erasmus ösztöndíjra, amit meg is kaptam és Finnországba mentem fél évre. Ott megismertem ezt a magyarlányt, de nem ő volt a kizárólagos oka, hogy idejöttem. Jó indok volt viszont, hogy a budapestiCEU-ra adjam be a jelentkezésemet. Felvettek, elvégeztem egy programot, aztán pedig emberi jogokkal foglalkoztam egy civil szervezetnél, aminek a CEU volt a központja. Később olyan szervezetekkel is együtt dolgoztam, mint az Amnesty International. 2012. májusában hagytam abba a munkát, azóta pedig tulajdonképpen két dolog között vagyok.
WLB: Mik a jövőbeli terveid? Krzysztof: Két helyre adtam be a felvételi jelentkezésemet: a CEU-ra, és egy manchesteri egyetemre. Van egy barátnőm, akivel a közös nyelvünk ugyebár az angol, és gondolkozunk már egy ideje azon, hogy olyan helyre kellene költözni, ahol angolul tudjuk élni az életünket. De ugyanakkor szeretem Budapestet, jól ismerem és van egy átlagos magyar lakásunk a szükséges kacatokkal. Úgy érzem, hogy itthon vagyok. Nehéz döntés.WLB: Mi a helyzet a magyarral? Sikerült megtanulni? Krzysztof: Amikor először idejöttem, megpróbáltam megtanulni. A CEU-nak volt nyelvtanfolyama, amire jelentkeztem. Emlékszem, hogy az elején nagyon nehéznek tűnt, az egész nyelv úgy hangzott, mint valami hablaty. Gőzöm sem volt arról, hogy hol kezdődnek a szavak és hol van a végük. Semminek nem volt értelme. Az is gond volt, hogy nem tudtam elkapni egy ismerős nemzetközi szót sem, ahogy azt más nyelveknél megszoktam, és a furcsa, mindig más szóvégektől is rosszul voltam amellett, hogy az egész nyelv visszafelé működik szerintem. Amikor megpróbáltam egy egyszerű mondatot elolvasni, akkor el kellett érnem egészen a mondat végéig, hogy megtudjam, hogy mit is jelent. Szerencsére mára már sok dolog megragadt, értek dolgokat, tudok vásárolni és italt rendelni is. Az a jó, hogy nincsen olyan rossz kiejtésem, mint mondjuk egy amerikainak, mert a lengyelben is hasonló hangok vannak.
WLB: Van kedvenc magyar szavad? Krzysztof: Hát, nem nagyon. De szeretem azt, hogy “tündér”. Szerintem nagyon jól hangzik.WLB: Mennyire külföldi-barát Budapest? Nehéz magyar nélkül boldogulni?
Krzysztof: Kezdetben nekem minden nagyon egyszerű volt, mert az egyetem mindenben segített. Itt minden nagyon egyszerű, amíg egy külföldi cégnél dolgozol, vagy tanulsz, mert minden adminisztrációt megcsinálnak helyetted. Ez nekem egészen másjusig volt így, azóta viszont magamra vagyok utalva. Ha nem segítene a barátnőm, akkor nem tudom mit csinálnék. Segítség nélkül még az is nehéz, hogy egyáltalán bejuss az országba és letelepedj. El kell intézni a vámot, ott van az adózás, az anyagi dolgok, a lakással kapcsolatos problémák és így tovább. És persze senki nem beszél itt angolul. Úgy tűnik Budapesten még az utcatáblák is úgy vannak megtervezve, hogy ne lehessen érteni őket. Például, ha lemész az aluljáróba, az van mindenhova írva, hogy “kijárat” meg “bejárat” meg “Örs vezér tere felé”. Egy külföldi ezt nem érti és fogalma sincsen, hogy hová kellene mennie. Azt sem értem, hogy a vadidegen külföldiek hogyan találják meg a Sziget fesztivált. Ki sem lehet mondani azt, hogy “Filatorigát”.
WLB: Mik a legrosszabb dolgok Budapesten, amiket szívesen megváltoztatnál? Krzysztof: Az aluljárókat biztosan. Sokat jártam az Örs felé, az borzasztó, de a másik végén a Déli pályaudvar is. A Nyugatiról meg ne is beszéljünk, az a legrosszabb. Tele van az egész hajléktalanokkal, részegekkel és mindig történik valami, aminek nem kellene. A Deák téren mondjuk egész jó, de érthető, hiszen az a központ.
Amúgy meg csinálnék valamit a tömegközlekedés áraival is. Mivel Budán lakom, ezért sokat szoktam utazni. Legutóbb, amikor elmentem húst venni a vacsorához azon gondolkodtam, hogy 800Ft-ot fizettem érte, ami majdnem annyi volt, mint amennyiből utaztam. Ez botrányos. És ennek ellenére a régi buszok nap, mint nap lerobbannak. A szolgáltatás színvonala nulla, viszont az árak olyan magasak, mint külföldön. Az egész egy lehúzás, így nem csoda, hogy az emberek csalni próbálnak folyton. Egyébként sajnos Budapesten ez az élet más területeire is igaz. Ha az ember ki akar jönni a fizetéséből, akkor kénytelen trükközni.
Még az is furcsa itt, hogy a magyarok folyton külföldre akarnak költözni. Akárkivel beszélgetek elmeséli, hogy mikor és hogyan fogja elhagyni az országot. Aki viszont nem, az örökre itt akar maradni. Úgy tűnik, hogy itt minden megmásíthatatlan állásfoglalás. Az emberek nem hajlandóak megváltoztatni a véleményüket. Amit egyszer kitaláltak, ahhoz görcsösen ragaszkodnak.WLB: Akkor most beszéljünk a jó dolgokról. Mi az, amit szeretsz?
Krzysztof: Azt, hogy nagyon szép a város és nagyon olcsó azoknak, akik nem itt keresnek pénzt, de idejönnek tanulni. Itt tényleg bármit meg lehet tenni; ihatnak az utcán, bulizhatnak, és senkit nem zavar semmi. Itt külföldi diáknak lenni egy igazán emlékezetes kaland.
Ezen kívül szeretem a magyarokban azt, hogy nem olyan hangosak, mint mások és nem verik annyira az asztalt. A magyaroknak kellemes, nyugodt természetük van. Igazából meg sem tudnám soha különböztetni a vitatkozó budapestieket a beszélgetőktől. Általában egy adott nép hangulatát mindig a nemzeti italukkal szoktam összekapcsolni. Például nálunk ott van a vodka, amitől hangosak és erőszakosak leszünk, viszont itt az emberek bort isznak, ami meg megnyugtatja őket. Itt csak kiül az ember az Erzsébet térre és lazít. Emellett azt szeretem még nagyon, hogy Budapest egy nagyon befogadó, biztonságos város. Rengeteg barátom él itt: feketék, ázsiaiak, melegek, de még egyiküket sem érte soha semmilyen atrocitás. Ez jó dolog.
WLB: Hova jársz legszívesebben szórakozni? Krzysztof: Szeretek a Bambi presszóba járni, meg a Castro Bisztróba. Nagyon jó sörök vannak még a Belga sörözőben, amitől nem lakom messze, így oda is lejárok. Ezen kívül szeretem még néha a Most!-ot, a Jelen-t és Pótkulcs-ot, aminek imádom a nevét. És igen, tudom mit jelent.WLB: Mit mondanál a többi itt élő külföldinek? Krzysztof: Azt, hogy menjenek el néha Budapestről, és ismerjék meg az egész országot! Menjenek Debrecenbe, az Alföldre és nézzék meg a különbségeket! Annak ellenére, hogy durva, hogy mennyire szegények az emberek vidéken, gyönyörű tájak vannak. Szerintem fontos, hogy megismerd annak az országnak a kultúráját és történelmét, amiben élsz. Így megértesz egy csomó dolgot, amiről egyébként fogalmad sem lenne. Néhány hete elmentem Eplénybe síelni. Hihetetlen, hogy egy dombon milyen jó síterepet alakítottak ki. Mondjuk előfordult, hogy hosszabb időre elment az áram és a sötétben kellett ülni, de mindenki csak legyintett és mosolygott. Végülis ez Magyarország.
