Jövő nyárra megújul az erzsébetvárosi Madách tér és a Madách utca; a beruházást magyarországi építészhallgatók koncepciói nyomán valósítják meg.
A tervpályázatot év elején írták ki egyetemistáknak, s összesen 36 anyag érkezett be. A szakmai zsűri szeptember 12-ig választja ki a legjobbakat, amelyeket 100 és 500 ezer forint közötti összeggel díjaz, összesen másfél millió forint értékben. Vattamány Zsolt rendhagyó próbálkozásnak nevezte, hogy a végső döntés nem egy irodában születik meg, hanem a nyilvánosság előtt; a pályamunkákat széles körben is bemutatják, és várják a lakosság véleményét.
A végső felújítási terv a koncepciók nyomán készül el, jövőre megindul az építkezés és nyárig át is adják a megújult Madách teret és környékét – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a tér arculata jól illeszkedik majd a szomszédos V. kerület és a fővárosi területek arculatához. A közterületi beruházásra mintegy 150-200 millió forintot fordítanak. Kitért arra, hogy a cél a többi erzsébetvárosi közterület megújítása is, az Almássy téren és a Klauzál téren is hasonló projektet szeretnének, a zöldfelületek arányának növelésével, fiatalos arculattal, élhető terekkel.
![](https://welovebudapest.com/i/1e/8cf965a75940af553dd2c9aae396b1c4.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/6c/627742bc831bbbde8b9c403fb1e927ef.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/ea/d883893d168db46b15ae06c27caac7c8.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/f8/8f75b395e5db79958fed053bfbd787fe.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/a2/df32ca39986d59e1f54059aaa515a5ed.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/bd/e054043d10eeff1d2cb886bca7fb9ceb.exact1980w.jpg)