Élmény

Deszkázz, ne háborúzz! – ingyenes gördeszkatörténeti kiállítás nyílt a Deák 17 Galériában

Fotó : Urbán Tamás/Fortepan

„Az utca nem játszótér” címmel hiánypótló kiállítás nyílt a Deák 17 Galériában, ami a budapesti gördeszkások történetét dolgozza fel. Az esemény kurátora, Petrányi Zsolt művészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője válaszolt a kérdéseinkre.

We Love Budapest: Honnan jött az ötlet, hogy a deszkázás budapesti történetét egy kiállítással dolgozzák fel?

Petrányi Zsolt: A Deák 17 Galéria Kaposi Dorka vezetésével néhány évvel ezelőtt rendezett egy kiállítást, ami a gördeszkás szubkultúra művészetekre gyakorolt hatását vizsgálta és elemezte. Olyan alkotókat és szakértőket hívott meg, akiknek gördeszkás múltja van, vagy ha az nem is volt, inspirálta őket az eszköz. Ennek a sikerén felbuzdulva kért fel engem arra, hogy legyek a kurátora a budapesti deszkázást feldolgozó kiállításnak, és nem is csak azért, mert művészettörténész vagyok, hanem azért is, mert 1978 óta magam is deszkázom. Nagy segítségemre volt a galéria négyfős stábja, illetve Stark Attila festő-iparművész-grafikus, akivel kitaláltuk, hogyan nézzen ki a kiállítás, és akivel közösen a magyarázó ábrákat, feliratokat és diagramokat készítettük el. De van a kiállításnak aktualitása is: a gördeszkázást beválasztották az olimpiai sportágak közé, jövőre Tokióban már hivatalos szám lesz. 

Fotó: Pálfi Balázs

WLB: Ha szétnézek csak a megnyitó vendégei körében, akkor azt látom, hogy a deszkázás több generációt is összeköt, és épp úgy célcsoportja a kiállításnak a negyvenes-ötvenes szülő, mint a tizen-huszonéves gyerek is. 

P. Zs.: Ez több szempontból is érdekes. Kurátori-szervezői szempontból azért, mert az ember mindig vágyik arra, hogy olyan témával foglalkozzon, ami több generáció érdeklődésére is számíthat. Ráadásul itt van egy személyes érintettség is a részemről, amit részben a háttérbe kell szorítani annak érdekében, hogy hitelesen megmutassuk a szubkultúra valódi arcát, hogy az is értse, aki egyébként soha nem deszkázott

 

Az a fiatal egyébként, aki eljön a kiállításra, és történetesen épp a deszkázás útján éli meg a lázadását a világgal, a környezetével szemben, beleértve ebbe a szüleit is, nagyon nagyot néz,, amikor azzal szembesül, hogy már a szülei is ugyanígy rebelliskedtek. 

WLB: Pedig nincs ebben semmi furcsa, nem tegnap kezdtek el deszkázni a fiatalok, hanem évtizedekkel ezelőtt. Mikor kezdett el széles körben népszerűvé válni?

P. Zs.: A 70-es években történt egy fontos fordulat: a korábbi fémes és kemény műanyag kerekeket felváltotta a poliuretán, ami egyfelől puhább anyag, másfelől sokkal nagyobb a tapadóképessége a betonon. Nem csúszik ki. Ez azt hozta magával, hogy teljesen új mozgásformák jelentek meg, mint például a gyors szlalom és kanyarodás, meg nagyobb sebességre is tudtak kapcsolni a gördeszkával. Akkora bummot okozott ez világszerte, de nemcsak Amerikában, hanem Európában is, hogy az egészen Magyarországig elért, így a 70-es évek végén nálunk is megjelentek a gördeszkások.

 

Bár tegyük hozzá, hogy elég érdekes összefüggésben. Annak idején úgy tálalták ezt az egészet az újságot, mint lehetőséget a téli sportok művelői, elsősorban is a síelők számára, hogy a nyári időszakban a gördeszkázással fejlesszék az egyensúlyukat. Elvégre ezzel is a lejtőn mész lefelé, és közben ide-oda kanyarodsz. Vagyis a hazai újságírás rögtön értelmezte a jelenséget a sport kontextusában, ami eltért ugyan az amerikai alapfelfogástól, de nagy segítség volt abban, hogy sok fiatal hamar rákattanjon a deszkázásra. Amerikában – ahol a 60-as években indult el, és szinte azonnal elkezdtek hozzá betonpályákat is építeni – vagány utcai látványsportnak számított. Nálunk nem.

Fotó: Kuttner Ádám

WLB: Akkor ezek szerint itthon elég jól fogadták ezt a Nyugatról érkező utcai sportot.

P. Zs.: Magyarországon egész korán gyökeret eresztett: az Ifjúsági Magazin a Magyar Televízióval karöltve 1980-ban megrendezte az első deszkás versenyt a Millenáris Biciklipályán, ahol több egyszerű számban (szlalom, gyorsaság) mérhették össze az erejüket a hazai deszkások. Ezt a tévé is közvetítette, ami egyfelől jelezte, hogy gyorsan népszerűvé vált a deszkázás, másfelől pedig hogy alapvetően szimpátiával fogadták itthon ezt a Nyugatról érkezett „hóbortot”.

WLB: Egy olyan embernek, aki sosem deszkázott és nem ismeri a szubkultúrát, elsőre a negatív sztereotípiák ugranak be róluk, amit például a Kölykök című amerikai filmben is láthattak: bőgatyás, baseballsapkás fiatalok hiphopra meg hardcore zenékre füveznek, nihilisták, érzéketlenek, durvák. De ez csupán a felszín, ami alatt jóval több van. Hogyan lehetne meggyőzni egy előítéletes embert arról, hogy a deszkás is jó fej?

P. Zs.: Az urbánus sportok közül a gördeszkának a leghosszabb és a legszerteágazóbb a története. A társsportokra (görkorcsolya, snowboard, BMX), vagy akár a breaktáncra is óriási hatással volt a deszkázás mozgáskultúrája. A 80-as években ebből alakult ki egy mai napig nagyon erős utcai öltözködési stílus. De a legfontosabb a szimbolikussága: a deszkások a városi környezetet szabadon, nem a konvenciók mentén használó, különutas, kissé rebellis fiatalok szinonímájává váltak. Érdekes összehasonlítani őket ebből a szempontból a punkokkal. Náluk erős volt az önpusztítási hajlam, a felfokozott alkohol- és droghasználat, elsősorban polgárpukkasztásból. Mindezek részben a deszkásokat is jellemezték, de ők mindig is szofisztikáltabbak voltak, mert a magatartásukat egy eszközzel való bánásmód határozta meg.

Fotó: Urbán Tamás/Fortepan

Lehet, hogy lázadó volt minden deszkás, és füvet szívott a parkban, de emellett órákat gyakorolt azért, hogy a szubkultúrához tartozhasson. Megtanult gurulni, használni az egyensúlyát, és egyre jobb trükköket csinált: ez meghatározó, pozitív oldala a deszkázásnak, ami ráadásul nagyon kreatív is. Ez utóbbit közvetítette a deszka alja, ami grafikai-festészeti felület is egyben, és minden deszkás számára kiemelten fontos, ún. üzenetközvetítő szerepe is van. Nagyon sok művész dolgozik a gördeszkagyártók számára, és amikor egy fiatal megvesz egy deszkát, akkor fontos, hogy mi van ráfestve. Ugyanakkor van egy nagyon sajátos, önmegsemmisítő jegye is ennek. A deszkára kerülő festés, ez a többrétegű szitanyomat fontos funkcióval bír, mert amikor a deszka korláttal vagy kőszegéllyel érintkezik, ez a festékréteg biztosítja azt, hogy a deszka könnyen csússzon a felületen. Ez viszont elég gyorsan megsemmisíti azt a képet, ami miatt megvették az adott deszkát. 

Fotó: Kuttner Ádám

WLB: A deszkázás megjelent a 70-es évek végén, felfutott a 80-as években és a 90-es években ért a csúcsra, aztán látszólag eltűnt, majd az utóbbi években bukkant fel újra, mint egyre népszerűbb városi extrém sport. De mi történt a kettő között, akkor is volt azért deszkázás?

P. Zs.: A deszkázásnak különböző korszakai voltak, ezen belül voltak sikeresebb évtizedek, meg hullámvölgyek is. Elkezdődött a 70-es évek végén, 78 körül, a 80-as évek közepére viszont kissé visszaesett a népszerűsége, és megmaradt a keménymag számára, akik nem divatból deszkáztak. Ekkor indult be az ún. utcai gördeszkázás, ami sokkal inkább reagált az utcai környezetre, a lépcsőkre és korlátokra, mint korábban.

 

Utána megint volt egy megtorpanás, a görkorcsolya, a BMX meg más extrém sportok népszerűségének növekedése miatt. Ám ezek a „visszaesések” nem az eltűnés irányába terelték a deszkázást, hanem inkább erősítették a pozícióját, és amikor újra és újra felbukkant, egyre erősebben került felszínre. A piaci szereplők is mind azt mondják, hogy a pangás időszakai sosem érintették például a divatot, és az olyan márkák, mint a Vans vagy a Vision, egyre ismertebbé váltak, még akkor is, ha a ruhák mellé a fiatalok nem mindig vettek gördeszkát is. 

Fotó: Kuttner Ádám

WLB: Budapest mennyire alkalmas arra, hogy deszkás város legyen? 

P. Zs.: Fantasztikus hely, tökéletesen alkalmas a gördeszkázásra. Az egész deszkás történet Budapest adottságainak a számbavételéről is szól. Az első szakasz a budai lejtőkhöz kötődik, amikor a deszka a síelésnek volt a parafrázisa. A 80-as években átért a dolog a pesti oldalra, ekkor a deszkások már egyre többet utaztak a városon belül: keresték a különböző, alkalmas helyeket. Felfedezték a Hősök terét és környékét, amit a 80-as évek elején burkoltak újra. A 90-es évektől kezdődtek a pályaépítések, de a deszkások azért csak keresték tovább a város használható részeit. Nagyon fontos volt a 2010-es években elindult két „építsd magad” közösség is, akik elégedetlenek voltak az önkormányzati pályákkal, mert a trükkjeiket nem tudták azokon gyakorolni, így ők maguk fogtak az építésbe: az egyik csapat Nagyiccén, a másik pedig a Petőfi híd budai hídfőjénél, a Rió helyén ügyködött. Az évtizedek során voltak felfutó helyek, amik aztán eltűntek, mert például népszerűek lettek a turisták körében, és így használhatatlanná váltak. 

 

Napjainkban pályaépítési hullám figyelhető meg Budapesten, sőt szerte Magyarországon is. Nemrég Szentendrén adtak át egy új pályát, miközben az Erzsébet téren is újra nyílik a régi, magas színvonalon átalakítva. Ez utóbbit egy külföldi csapat tervezte, és egy olyan szintet hoz majd, ami Magyarországon eddig még nem volt jelen.

 

 

WLB: Van arra bármi számadat, hogy a hazai deszkás szubkultúra jelen pillanatban hány főt jelent? 

P. Zs.: 1978-ban kb. 30 embert jelentett, ami a 80-as évekre felugrott 100-150-re. Aztán jött a pangás, az évtized végére nagyjából ugyanennyi embert érdekelt a deszkázás, majd a 90-es évek első felében ez a szám felkúszott kb. 300-ra. Az évtized végére ebből lett 800-900 fő. A 2000-es évek elején megint alábbhagyott dolog, manapság 600-700 fő azok száma, akik magasabb szinten művelik a deszkázást. 

WLB: Van a hazai deszkás közegnek ikonikus alakja?

P. Zs.: A magyar gördeszkás szubkultúra nagy közösségteremtő alakja Bődi Zoltán, aki elég hamar leállt a deszkázással a sérülései miatt, viszont az első pillanattól kezdve dokumentálta a szubkultúra történéseit. Professzionális gördeszka fotós lett, sőt gördeszkaboltot is vezetett, elég sokan rajta keresztül ismerkedtek meg ezzel a sporttal. Egy ideje külföldön, Amerikában él, úgyhogy a mai fiatalok közül már csak kevesen ismerik a nevét. 

Fotó: Pálfi Balázs

WLB: A deszkás szubkultúra az undergroundba tartozik, de vajon jót tenne-e neki, ha mondjuk, épp az olimpia miatt, betörne a mainstreambe?

P. Zs.: Az általános álláspont szerint a deszkázás jövőjét tekintve, lehet, hogy kialakul egy kettősség. Lesz egy kissé „idomított” típusa kötött olimpiai pontrendszerrel, ami azonban a deszkázásra jellemző szabadságot, önfeltaláló attitűdöt, életérzést nem fogja érinteni. Az Olimpiára törekvők egyfelől a más sportágakra is jellemző edzési-felkészülési módszereket fogják követni, ugyanakkor meg fog maradni az egyéni arculata is, ami egészen más hozzáállást követel meg, mint a többi sportág esetében. Van, aki szerint a gördeszkázás eredményei már csak a tudatos felkészüléssel növelhetők, mert amit meg lehetett tanulni, annak már a határán járunk. 

Fotó: Pálfi Balázs
Az utca nem játszótér