A föld alatti barlangok, objektumok mindig különösen izgatják a fantáziánkat, és nagyon örülünk, amikor újabb és újabb izgalmas helyekre jutunk be, hiszen Budapest telis-tele van több, többé-kevésbé ismeretlen vagy rejtett föld alatti komplexummal. Nem egyet már fel is fedeztünk az elmúlt években, mint a legendás Rákosi-bunkert vagy épp a kőbányai alagútrendszert, a Gellért-hegy alatti ősforrást a környező barlangokkal, vagy éppen az Úri utca alól induló, egykori Nemzeti Bank bombabiztos óvóhelyét.
Maradva a budai várban, a Mátyás-templom szomszédságában egy szűk utcácskából nyíló házon át léptünk be a föld alatti világba. A Várhegyet nem egyszer hasonlították már lukacsos ementáli sajthoz, nem véletlenül. Az utcák alatt három szinten húzódnak a pincék, amelyek a legalsó szinten egybeolvadnak a természetes barlanggal – sétánkon ide ereszkedünk le.
Magyarországon minden barlang védett, de ez a 3,3 km-es kiemelten az – tudjuk meg túravezetőnktől, Borzsák Sarolta barlangvédelmi referenstől. Szerkezetileg ennek a barlangrendszernek a része a szomszédos labirintus is, ami jogilag a DNIP-hez tartozik, csak más az üzemeltető, és a Sziklakórház is, ami azonban jogilag már teljesen máshoz tartozó egység.
A föld alatti túrán az időben visszafelé haladva eleinte a barlang legjobban kiépített részét járjuk be, itt már alig látszanak a természetes formák és képződmények. A második világháború előtt drasztikus beavatkozásokkal több ezer embert befogadni képes óvóhellyé alakították át. A pontos számokról – hogy hányan találtak itt menedéket – a mai napig nincsenek végleges adatok, de az óvóhely nyomait – a kísérteties zuhanyzókat, szellőzőket, vasajtókat – a mai napig láthatjuk.
A barlangász legendák itt is előkerülnek, mint amikor egy sárga kacsát piros masnival elengedtek, és a Margit hídnál jött fel a felszínre, de olyan tévhitek is keringtek, hogy egészen Visegrádig húzódik a szövevényes alagutak rendszere. Mind csak mendemonda, az azonban igaz, hogy a barlangnak több kijárata is volt, ezek az úgynevezett futárfolyosók, amelyek öt különböző helyen bukkantak a felszínre a Duna és a Vérmező irányába.
Útközben érdemes figyelni a falakat is, itt-ott bevésett névkarcokra, monogramokra bukkanhatunk, mint például s SCH.I-re, ami feltehetően Schuber Ignác műve. Ő volt az a mérnök, aki az 1880-as években feltérképezte a barlangot. De miért pont az 1880-as évektől datálódik a barlang (újra)felfedezése? A Mátyás templom Schulek Frigyes-féle restaurációja és a szaporodó várbeli építkezések során egyre több problémát jelentett az itt-ott beszakadó, süllyedő talaj.
A helyzet megoldására Kadić Ottokárt, a hazai ősemberkutatás atyját rendelték ki, aki feltárta a középkor óta elfeledett, és szeméttel, törmelékkel feltöltött barlangokat, pincéket. Arra is ő jött rá, hogy valójában természetes képződménnyel van dolgunk, és a pincék eredetileg barlangüregek voltak. 1935-ben hosszas előkészület és munka után meg is nyílt és látogathatóvá vált a barlang egy szakasza, ekkor hozták létre a hallstatti temető mintájára a kiállított csontkamrát – aminek töredéke ma is látható.
Ahogy haladunk előre a túrán, úgy megyünk vissza is az időben. Egyes helyeken még láthatóak a középkori falazások is, akkoriban borospincéknek, jégveremnek, állítólag még a városháza tömlöcének is használták ezt a harmadik szintet, amit a török hódítás után törökpincéknek is neveztek. Ebből a korból is több legenda maradt fent, a megunt, tragikus véget ért háremhölgyek sorsáról is mesélnek a sétán, ahogy a Buda visszafoglalása óta ittrekedt két mesebeli török agáról is, akik a Ruszwurmba járnak fagyizni, egy titkos odavezető lépcsőnek hála.
Útközben több, máig vízzel teli kút mellett is elsétáltunk. Ezek is megvannak a középkor óta, akkoriban a vár 300 háza közül legalább 280-nak volt a pincéjében saját kút, ami, el tudjuk képzelni, micsoda előnyt jelentett az ostromok alatt.
Egyre több helyen bukkannak elő a természetes formák, érdemes a plafont figyelnünk a csodás oldódásformákat keresve. Itt már tényleg elkap minket a barlangászérzés, miközben hallgatjuk, hogyan is születtek ezek a járatok.
A hegy mészkötőmbje elég puha volt ahhoz, hogy az itt feltörő hévizek feláramlása kisebb-nagyobb lyukakat hozzon létre benne – ezekre bukkantak a középkori munkások is, amikor kutat, pincét ástak, így az emberi erő és a természet együttesen alakította ki a ma ismert formáját a járatoknak, ami éppen a mészkőréteg és a budai márga agyagos-üledékes kőzet határán húzódik.
A „plafonban” találjuk meg azt a furcsa, leginkább 45-ös cipőtalp lenyomatára hasonlító mintát is, ami bizony egy mamutfog helyét jelzi. Túravezetőnk hozott is egy kövületet, hogy élőben is láthassuk, mekkora volt egy ilyen ősemlős foga.
Kiérve a napfényes felszínre kicsit furcsán nézünk a lábunk elé, tudva, hogy ott több emeletnyi mélységben mi húzódik, és az utcán elszórva látható csatornafedelek alatt is nem egyszer kürtőszerű mélyedések vannak. Ha épp nincs lent csoport, és lekapcsolják a kiépített világítást, a vaksötét járatokban csupán az apró lyukakon szűrődik le némi fény.
A túra tökéletes program egy forró nyári napon, csak ne feledjük el a pulóvert is bedobni a táskába, mert odalent nem csak sötét van, de hűvös is, a hőmérséklet állandó, kb. 12 °C, magas páratartalommal. A szervezők a programot 14 éves kor fölött ajánlják, az időpontokat és a jegyvásárlást itt lehet elérni.
