A kedvező adózási környezet és a kiváló szakembergárda egyre több produkciót csábít Magyarországra, de arra még így sem volt példa, hogy egy Marvel-film Budapesten forogjon.

Lassan szinte már hírértéke sincs annak, hogy a fővárosban egymást váltják az olyan színészek, mint Javier Bardem, Timothée Chalamet, Will Smith vagy Jason Momoa. A sor pedig úgy látszik, a Denis Villenevue-féle Dűne forgatásának befejezte után is folytatódik majd, az NH Entertainment ugyanis arról ír, hogy (többek közt) Budapesten készülne a Fekete Özvegy-film, Scarlet Johanssonnal a főszerepben.

A magyar főváros mint (forgatási) helyszín több szempontból is adná magát: mivel a Fekete Özvegy aka Natasha Romanoff orosz származású, a Vörös verébhez vagy a Die Hard ötödik részéhez hasonlóan Budapest most is helyettesíthetné Moszkvát. De a Johansson által játszott karakter többször emleget egy Sólyomszemmel közös budapesti küldetést is, amiről azonban eddig semmi nem derült ki. Ahogy egyelőre azt sem tudni, hogy ha igaznak bizonyulnak a híresztelések, mikor kezdődnének a forgatások, hiszen a filmnek hivatalosan még nincs premierdátuma. (Bár vannak arról szóló pletykák, hogy az egyelőre meg nem nevezett jövő májusra tervezett Marvel-film valójában ezt takarja.)