Élmény

Amikor a velünk élő múlt igazából a jelen – megnéztük az Iparterv 50+ kiállítást

Fotó : Ludwig Múzeum

Immár ötven éve, hogy Sinkovits Péter, egy friss diplomás művészettörténész az Iparterv irodaépületének dísztermében kiállítást rendezett tizenegy neoavantgárd művész képeiből. Ugyan sikerült megkerülnie a cenzori hivatalt, az akkori kultúrpolitika nem támogatta az olyan szabadon gondolkodó, nyugatias művészeket, mint Bak Imre, Hencze Tamás vagy Jovánovics György, így a tárlat mindössze pár napig volt látható. Jelentőségét és a korabeli alkotókra gyakorolt hatását azonban jól jelzi, hogy a Ludwig Múzeum a jubileumra való tekintettel egy nagyszabású kiálítással tiszteleg előtte; megnéztük az Iparterv 50+-t.

„1969 elején csináltam egy óriási ecsetet meg egy kicsit, egy óriás telefont és a nyáron, a második Armory Show-n (vagyis az 1969-es kiállításon) tökölődve kitaláltam az art conceptuelt. És Szentjóby Tamás is kitalálta. Benne voltunk a világidőben és azonos okok azonos következtetései egyidejűleg jelentkeztek. Jó rég nem fordult elő ilyen a székesfővárosban!” – emlékezett vissza Konkoly Gyula a kiállítás megnyitóján mondott beszédében az öt évtizeddel ezelőtt történtekre. “Eufórikus szép évek voltak ezek, a nagy állami kultúrmű magától összedőlt, ó, nem az ideológia, csak flörtje a képzőművészettel.” 

Fotó: Ludwig Múzeum

Ebben pedig bizonyos értelemben a teljes korszak benne van: az aczéli kultúrpolitika lazulása, és úgy egyáltalán, a környező szocialista országokhoz képest puhuló diktatúra, és az ezzel járó eufória éppúgy, mint a hazai művészléttel járó bizonytalanság, és a nemzetközi jelenlét utáni sóvárgás. Ilyen körülmények között rendezték meg az Iparterv Deák Ferenc utcai épületében a szimplán csak Iparterv I.-nek elkeresztelt tárlatot 1968-ban, majd egy évvel később az Iparterv II.-t. Bár mindkét kiállítás alig pár napig volt csak látogatható, mégis kánonteremtő fogalommá váltak, egy egész művészgeneráció névadójává.

Konkoly Gyula, Bak Imre, Tót Endre, Jovánovics György, Nádler István, Sinkovits Péter, Méhes László, Szentjóby Tamás, Andreas Fogarasi, Kemény GyörgyFotó: Ludwig Múzeum

Hogy utóbbi kijelentés egyáltalán nem túlzás, azt jól érzékelteti, hogy a Ludwig Múzeum egy külön kiállítással tiszteleg a két tárlat előtt. Ugyanakkor ez ebben az esetben nem nosztalgikus múltidézést jelent: a tárlat arra fókuszál, hogy a csoport tagjai az azóta eltelt ötven évben milyen utakat jártak be, merre fejlődött a művészetük. A majd egy fél évszázaddal ezelőtt kiállított, még erősen Moholy-Nagy László, Kassák Lajos vagy Péri László hatását visszhangzó munkákkal ellentétben Bak Imrétől például újabb, stilizált, maszkszerű portréit és “tájképeit” láthatjuk.

Fotó: Ludwig Múzeum

De rajta kívül láthatjuk még Frey Krisztián a véletlenszámok uralmát egy pontosan körülhatárolt folyamatban vizsgáló, úgynevezett sztochasztikus képeit, vagy Keserű Ilona szivárványszínekben pompázó, kanyargós vonalakkal tarkított festményeit és Konkoly Gyula klasszikus figurális alkotásait is. Elmélyedve bennük könnyű belátni, amit a tárlat kísérőszövege is állít: hogy az „Iparterv-jelenség” alkotói mind a munkáikat, mind az általuk képviselt irányzatokat tekintve nem volt egységesnek tekinthető, és inkább egyfajta korszakjelölőként értelmezhető.

Bak Imre: Ön-Arc-KépFotó: Ludwig Múzeum

Azt, hogy ennek ellenére mégis sikerült maradandót alkotniuk, jól mutatja, hogy számos magyar művész – többek közt Borsos Lőrinc, a Kis Varsó vagy Andreas Fogarasi, akiknek egykori Ipartervesek voltak a mesterei – reflektált az itt kiállított műveikben a hatásukra, izgalmas diskurzust teremtve ezzel a generációk között. Ezt a fajta törekvést támasztja alá az is, hogy a kiállításhoz kapcsolódik egy programsorozat is, amelynek keretében az esemény feldolgozásával foglalkozó szakemberek közreműködésével kerekasztal-beszélgetésekkel, különleges tárlatvezetésekkel és konferenciákkal próbálnak beszélgetést indítani az ötven évvel történt eseményekről, az akkori közegről és annak hatásáról.

Fotó: Ludwig Múzeum

Bár a tematika alapján volt egy félelmünk, hogy a Ludwig legújabb kiállítása leginkább csak a művészettörténészeknek és esztétáknak lesz érdekes, a tárlat mégis izgalmas és közérthető módon hozta közelebb hozzánk az itthoni képzőművészeti élet egy fontos szeletét. A kísérőszövegeknek, valamint a múzeumra jellemző, átgondolt és szellős elrendezésnek hála lehetőségünk volt lépésről lépésre haladni, így az Iparterv 50+-t bátran ajánljuk a ‘laikusoknak’ is.

Iparterv 50+