Budapest

Vállalta és megfestette a szenvedést, de imádta is az életet – Frida Kahlo Budapesten

Fotó : Erik Meza/Javier Otaola / Col. Museo Dolores Olmedo, Xochimilco, México
Frida Kahlo

Összenőtt szemöldök, feszes konty, mexikói népviselet és feltűnő ékszerek. Frida Kahlót senki se feledi, aki egyszer is látta a portréját. Egész, szenvedésekkel teli élete megismerhető a képein keresztül, olyan őszintén és szívbe markolóan festette meg testi-lelki fájdalmait, a gerincműtéteitől kezdve a vetélésein át szerelmi csalódáság. Fridából mára igazi szupersztár lett, akinek képeit végre Budapesten is megnézetjük.

Nem hanyagság vagy nemtörődömség az oka, hogy Magyarországon eddig nem rendeztek kiállítást a 20. század egyik legmeghatározóbb női művészének képeiből, ugyanis nem olyan egyszerű beszerezni őket. Egyrészt hosszú a várólista a világ legjelentősebb Frida Kahlo-gyűjteményével rendelkező mexikói múzeum, a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedónál, másrészt a csupán 250 darabos életmű sajátossága, hogy javarészt magángyűjteményekben van elhelyezve. Utóbbi a mexikói festő sajátos pályájával függ össze, ugyanis életében nem tekintették „hivatásos” művésznek, nem tagozódott izmusokba; főleg saját kedvtelésére festett. Csak élete utolsó tíz évében kezdett el magáncélú megrendeléseket teljesíteni, és közgyűjteménybe egyetlen képe került csak, mikor 1939-es párizsi kiállítása alatt a Louvre megvette az egyik festményét. Sok művét megtartotta magának, elajándékozta, vagy szívességből, kérésre festett barátoknak, családtagoknak, vagy csak belső igényeinek megfelelően: a festés segített neki abban, hogy testi-lelki fájdalmát legyűrve feldolgozza az őt ért traumákat.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az 1907-ben született festőt gyerekkorában sem kímélték a testi szenvedések: hétévesen gyermekbénulást kapott, emiatt egyik lába maradandóan károsodott. 18 évesen még orvosi karrierről álmodott, és ha ekkor nem történik meg a villamosbalesete, lehet, soha nem lesz belőle világhírű festő – ezt persze utólag nem lehet megítélni. Lantos Adriána, a Nemzeti Galéria kiállításának kurátora szerint tinédzserként írt szerelmes versei, valamint későbbi levelei és naplója kitűnő íráskészségről, lírai hangvételről, egy érzékeny és kreatív művészlélekről tanúskodnak, ami lehet, hogy orvos szakmája ellenére is megtalálta volna a szelepeket, amin keresztül kifejezésre juthatta volna a benne rejlő alkotó energiákat.

 

A balesetben azonban olyan súlyosan megsérült, hogy ágyba kényszerült, és az is kérdésessé vált, lábra fog-e állni valaha. Búcsút inthetett orvosi karrierjének; gyerekkori hobbija, a festés lett az egyetlen tevékenység, amivel le tudta magát kötni. Édesanyja speciális festőállványt készíttetett neki, hogy ágyban fekve is tudott dolgozni (ez választ is ad arra a kérdésre, miért nincsenek olyan óriási képei). Mivel az egészségügyi kiadások teljesen kiürítették a családi kasszát, egy idő után úgy érezte, kézügyességét pénzre kéne váltania, és a korszak híres festőjétől, Diego Riverától kért szakvéleményt műveiről. A nagy nőcsábászként is ismert férfi rögtön meglátta benne a tehetséget, emellett a nőt is, a többi pedig történelem. A művészettörténet egyik leghíresebb párosa életük végéig fenntartotta a héjanász az avaron-típusú, se veled, se nélküled kapcsolatot, amit Diego félrelépései torpedóztak leginkább.

Reményt vesztve, 1945Fotó: Erik Meza/Javier Otaola / Archivo Museo Dolores Olmedo

Mindenesetre az esküvő után Fridának már nem kellett kenyérkereseti célokból festenie, hanem csak saját maga szórakoztatására. Művészetére csak az élete végén kezdtek el felfigyelni, addig nem festőként, hanem Diego Rivera feleségeként tartották számon; a sors iróniája, hogy ma már sokkal nagyobb kultusz és rajongás övezi, mint életében sikeres és világszerte elismert férjét.

 

Ösztönös tehetség

 

Ha nagyon akarnánk, Frida Kahlót amatőrnek is nevezhetnénk, hiszen nem részesült hivatalos művészeti képzésben, nem járt semmilyen akadémiára, és innen nézve különösen érdekes a körülötte kialakult kultusz. Lantos Adriána szerint azonban rengeteg energiát fektetett az önképzésbe; rajongott az itáliai, északi mesterekért, otthona művészeti albumokkal volt tele, szisztematikusan fejlesztette a saját képességeit, és ami tudást tudott, magába szívott. Saját kezéről készült, a Nemzeti Galériában is látható grafikája is arról tanúskodik, hogy nagyon odafigyelt a részletekre; pontos, jó megfigyelő volt, kisméretű képein is látszik, mennyire aprólékosan és miniatúraszerűen tudott festeni.

 

Nem is lehet művészettörténeti kategóriába vagy izmusokhoz sorolni, igaz, előszeretettel emlegetik a szürrealisták között. Viszont Frida nem delíriumban fogant álomszerű képeket készített, ő a saját valóságát ábrázolta realista módon, és illesztette egymás mellé a különböző elemeket a történetmesélés igényével. „El akar mondani valamit a saját életéről, fájdalmáról, és ebben semmi nincs, ami elrugaszkodna a valóságtól” – fejtette ki Lantos Adriána.

Henry Ford kórház, 1932 Fotó: Erik Meza/Javier Otaola / Archivo Museo Dolores Olmedo

Ha a körülötte kialakult kultuszt nézzük, érdemes kettéválasztani a művészettörténeti szakmát és a populáris kultúrát. A kurátor szerint Frida naiv művész volt, aki akkor festett, ha valamit ki akart fejezni, és ebből adódóan nagyon hullámzó is a teljesítménye, emiatt pedig művészettörténeti megítélése nem egységes: vannak kevésbé kvalitásos művei, de önarcképei, portréi mesteri módon, átgondolt ábrázolásmóddal vannak megfestve.

 

Ugyanakkor vizuális nyelve könnyen befogadható, és semmit nem kell tudni róla vagy a művészettörténeti környezetről, hogy megértsük őket – Frida története, üzenetei univerzális jelentéssel bírnak. Karakterét árnyalja, hogy minden fizikai nyavalyától eltekintve pozitív életszemléletű személyiség volt, aki azokban a kis időszakokban, mikor az egészségügyi állapota megengedte, próbálta élvezni az életet, és 100%-os lánggal égett. Sok szeretője volt, férjével nagy társasági életet éltek, hatalmas partikat adtak, sokat utazott. „Ez a kettősség, hogy vállalja, földolgozza, kifejezi a szenvedést, mellette pedig próbálja az élet szépségét és jó oldalát megragadni, egy abszolút aktuális üzenet, ami miatt az emberek tudnak vele azonosulni. Sokaknak ez erőt ad” – mondta Adriána.

 

Feminista ikon

 

Frida Kahlo különc személyisége és megjelenése miatt is kitűnt kortársai közül. A 30-as években, mikor a középosztály az amerikai és nyugat-európai stílust igyekezte utánozni, ő indián népviseletet és mexikói mintákkal díszített ruhákat hordott, vállalva a saját gyökereivel való azonosulást (és elrejtve meggyötört testét). Emiatt szerették is fotózni, rengeteg fénykép született róla. Továbbá művészetében olyan hangot ütött meg, mint korábban egyetlen nő se: a 30-as, 40-es években a nem volt jellemző a női festőkre a női mivoltot ennyire tiszta alapvetésként megfogalmazó hangvétel, hiszen többnyire azokba a sémákba illeszkedtek, amiket férfi művészek hoztak létre. Frida korszakalkotó személyiség volt ebből a szempontból, és életstílusában, művészetében, határozottságában és önállóságában is jó pár évtizeddel megelőzte korát. Ezért is emelték példaképpé a feministák a 70-es években.

A dadám és én, 1937Fotó: Erik Meza/Javier Otaola / Archivo Museo Dolores Olmedo

És bár társa a korának legnagyobb festőjeként emlegetett Diego Rivero volt, ő a méretében is hatalmas férj mellett is képes volt a független, erős nő imidzsét közvetíteni. Ha épp rossz volt a viszonyuk, inkább többet festett és eladta képeit, csak hogy ne függjön tőle anyagilag.

 

„Frida Kahlo férje”

 

Érdekes, ahogy Diego Riverából, aki kora legfoglalkoztatottabb és legelismertebb festője volt, hogyan lett Frida Kahlo férje.Emiatt sokan szomorúak, főleg Mexikóban, mert a 30-as évek művészeti fellendülésének fontos alakja volt Rivera, és a világ csak Fridát ismeri” – árulta el Lantos Adriána. Persze nem lehet egy kalap alá venni a két festőt. Diego Rivera technikai tökélye vitathatatlan: komoly művészeti képzésben vett részt, fiatalon Európában a legnagyobb művészek társaságában alkotott. De képeinek mélysége nem közelíti meg feleségéét; ő ráállt egy olyan vonalra, ami kiszolgálta korának elvárásait, és csatlakozott a nagy muralista festőkhöz, az írástudatlan néptömegeket ekkor Mexikóban ugyanis nagy közintézmények, polgármesteri hivatalok, minisztériumok falaira festett falképekkel akarták „okítani”.

 

A művészpáros kapcsolata annyira viharos volt, hogy 1939-40-ben egy évre el is váltak, majd újra összeházasodtak, méghozzá egészen különös feltételekkel: a házassági szerződésben Frida kikötötte, hogy nem lehet köztük testi kapcsolat. Innentől kezdve lelki társként éltek együtt egymást támogatva, tulajdonképpen egy nyitott házasságban, mindkét részről változatos szeretőkkel. Frida szerelmei között megtaláljuk a száműzetésbe kényszerült Trockijt, valamint a magyar származású fotográfust, Nickolas Murayt (Muray Miklóst), akinek Frida magyarul írt szerelmes levelét a kiállításon is elolvashatjuk:

Diego és én, 1944 Fotó: Banco de Mexico, Diego Rivera Frida Kahlo Museums Trust, Mexico, D.F. by SIAE 2018

„Niek, szeretlek úgy, mint egy angyalt. Gyöngy virág vagy drágám. Soha nem foglak téged el felejteni, soha, soha. Te vagy a teljes életem. Remélem hogy soha ezt te el sem fogod elfelejteni. – Frida, May 31, 1931, Coyoacán.

 

A kiállításon 35 műtárgy, 26 festmény és 9 rajz látható, külön egységet kapott a festői kibontakozás, a fájdalom poézise, Frida Mexikóval való kapcsolata, a természettel való organikus együttélés, együttlétezés mitikus egységét sejtető képek, valamint a nagy szerelmek is. Az utolsó helyiséget a festő személyét övező, a halálát követő évtizedekben kibontakozott rajongásnak szentelték, ami idehaza a 2002-es, Salma Hayek főszereplésével készült filmmel gyűrűzött be. A főszerepéért egyébként több hollywoodi sztár is sorban állt, többek közt Madonna, aki Frida nagy rajongója, több művet is birtokol magángyűjteményében. Ki tudja, hogy alakult volna a film utóélete, ha a popsztár bújik az ikonikus mexikói művész bőrébe.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Frida Kahlo kiállítás