Május 5-én egy teljes napon, sőt estén át szabad lesz a bejárás a Pesti Vigadóba, ekkor tartják ugyanis a 7. Nyitott Ház Fesztivált. Az eseményre a legkülönfélébb ingyenes programokkal készülnek a helyszínen: lesznek artisták, épületbejárások, kiállítások, workshopok és táncház is. Ha elég gyorsak vagyunk, és a regisztráció indulásakor (április 16., 00:01) lefoglaljuk a helyünk, akkor akár Pátkai Rozina koncertjét is meghallgathatjuk.

Idén májusban már 7. alkalommal csatlakozhatunk be a Nyitott Ház nevű, multikulti eseménybe, amivel ingyenes belépőt nyerünk a Pesti Vigadó sokszínű mindennapjaiba. Csakhogy mindezt most egy időben, nagy dózisban: május 5-én már reggeltől különböző kultúrák néptáncaival és gasztronómiájával ismerkedhetünk, gyerekfoglalkozásokon vagy felnőtteknek szóló, hazai dizájnerekkel közös workshopokon alkothatunk, bejárhatjuk az épületet és megnézhetjük a kiállításokat. Lesz térzene a Vigadó téren, megnyílik a terasz, a Díszteremben pedig egy késő esti koncerten vehetünk részt.

A programok ingyenesek, viszont némelyik limitált férőhelyű – ezeknél annyi csak a dolgunk, hogy április 16-án éjfél után egy perccel regisztrálunk. Ezt érdemes gyorsan megtenni, mert az eddigi évek tapasztalata alapján hamar elfogynak a helyek. Íme 5 program, amit mi nem hagynánk ki:


Rajzolok egy szép világot (10-16 óra)
A gyerekek művészekkel együtt egy olyan víz alatti és víz feletti életet ábrázolhatnak, mely a fantáziájukban jelenik meg. Az alapok, például a tavak, a fák, a föld vagy a város már várja őket. Ezekhez készíthetik el a kisebbek a halakat és a vízi növényeket; a fákra a leveleket, a gyümölcsöket és a madarakat; az égre a napot, a felhőket vagy akár az esőcseppeket is; a város rajzához pedig a házak makettjeit.

Müskinn workshop (11-17 óra)
A Müskinn workshop az újrahasznosítás jegyében zajlik, melyen a Pesti Vigadóban korábban megvalósult kiállítások, koncertek és egyéb rendezvények molinóit, maradék bőrt és egyéb anyagokat lehet felhasználni neszesszerek és tolltartók elkészítéséhez. A talált alapanyagok sokszínűségének köszönhetően mintázatában mindegyik tárgy egyedi, más és más lesz.

Pátkai Rozina: Bossa Nova Mesék (21:30-22:40)
Pátkai Rozina olasz gyökerekkel rendelkező magyar énekesnő pályáját klasszikus énekléssel kezdte, majd elsősorban örökzöld brazil bossa nova dalok hazai előadójaként vált ismertté, de az elmúlt években számos alkalommal újdonságokkal lepte meg közönségét. És azzal is, hogy idén áprilisban negyedszer is megkapta a független előadókat értékelő rangos amerikai elismerést, az INDEPENDENT MUSIC AWARDS (IMA) díjat Rozina vokális dzsesszalbum kategóriában, Paraíso na Terra című lemezével nyerte, és ezekbe az andalító, brazil dallamokon nyugvó zenei kompozíciókba május 5-én élőben hallgathatunk bele, a Pesti Vigadó Dísztermében.

;index=1&list=RDOZc-vzohziY

Épülettörténeti séták (első túra 10:30, utolsó túra 18:30)
A Pesti Vigadó gyönyörű belső tereiről és történelméről hallhatunk érdekességeket, ha becsatlakozunk az egyik vezetett túrába. Az idegenvezetők ráadásul olyan részekre is elvisznek, melyek a nagyközönség számára nem, vagy csak részben látogathatók.

Berki Viola művészete – kiállítás (egész nap)
Berki Viola festő- és grafikusművész életműve a 20. századi magyar művészettörténet egyik legkülönlegesebb, legtitokzatosabb hagyatéka. Képein a Szentírás, az antikvitás, a román kori falképek világa, az izgatott bizánci rajzok vonalai, a középkori lovagirodalom, a kódexillusztrációk, a naiv és a népi művészet eszköztára, a keleti arabeszk keveredik. Életmű-kiállítása március 28-án költözött a Pesti Vigadóba, és a tárlatot a 7. Nyitott Ház Fesztivál estéjén is megnézhetjük.

A részletes programról ITT tájékozódhattok.