A legidősebb magyar fotográfusnő címet viselhette tavaly szeptemberig, mikor is a 104. születésnapja előtt pár nappal elhunyt a hollandiai Bergenben. Kandó Ata a fotográfia számos területén alkotott, a Deák 17 Galéria pedig azokból a képekből válogatott, amelyeken gyerekeket örökített meg.
Kandó Ata különös neve annak köszönhető, hogy kiskorában nem tudta kimondani a saját keresztnevét, ami akkor még úgy hangzott: Görög Etelka. A kis „Ata” első évei nyomtatásban is meg lettek örökítve, édesanyja, G. Beke Margit műfordító ugyanis két könyvet is írt kislánya fejlődéséről és modern pedagógiai elveiről, és utóbbinak köszönhető, hogy Etelka később is Ata maradhatott, mikor már kifogástalanul beszélt.
Vezetékneve viszont első házasságából maradt rá, amelyet még 18 évesen kötött Kandó Gyula festőművésszel, Kandó Kálmán feltaláló unokaöccsével. Vele költözött ki Párizsba szerencsét próbálni, viszont a 2. világháború miatt haza kellett térniük Budapestre. A háború alatt három gyermekük született, miközben zsidó családok tucatjait bújtatták és mentették meg; ezért Ata 1999-ben Jeruzsálemben Világ Igaza-díjat is átvehetett. A háború után az új rezsim nem bánt velük kesztyűs kézzel, ezért 1947-ben visszatértek Párizsba, de házasságuk válással végződött.
Ata még akkor fordult a fotózás felé, mikor Kandó Gyulával megnyertek egy plakátpályázatot Barcelonában, és a főnyeremény egy kamera volt. A 40-es évek második felében aztán Robert Capa segített neki elhelyezkedni laboránsként a párizsi Magnum ügynökségnél. Itt ismerte meg Ed van der Elsken holland fényképészt, aki a második férje lett.
Hollandiában főiskolán is tanított, majd második válása után divatfotósként tartotta el családját. Az 1956-os forradalom idején az osztrák-magyar határra sietett, ahol több héten át fotózta a menekült magyar családokat és gyerekeket. Az így létrejött fotókönyv árából őket segítették, a kiállításon ezekből is megtekinthetünk néhányat.
Ata saját gyermekeit is fotózta, és ezekből is fotókönyvet készített, amiben alkotóként aktívan közreműködtek a gyerekek is, az Álom az erdőben címűhöz például 14 éves fia írta a mesét. Még 1954-ben nyaraltak a svájci és az osztrák Alpokban, amiből misztikus felvételek születettek pánok és erdei tündérek alakjaiban feltűnő csemetékről. Ugyanilyen közös kreatív munka gyümölcse a Kalypso és Nausika sorozat is, amelyet a görög szigeteken készítettek.
Ata a 60-as években Dél-Amerikában kezdett el utazgatni, 1961-ben például dzsungellakó őslakos indiánokról készített antropológiai és tudományos szempontból szenzációnak számító fotókat, de a perui bálnavadászok mindennapjait is megörökítette. Élt Amerikában, Angliában, 88 évesen pedig visszatért Hollandiába, ahol 2017. szeptember 14-én hunyt el, három nappal a 104. születésnapja előtt. Sok helyen szokták idézni azt a mondását, miszerint „bármerre jártam a világban, ha véletlenül nem fényképeztem, úgy éreztem, feleslegesen vagyok ott.” A kiállításon szemrevételezhetjük utazásai során a különböző kultúrákból érkező gyerekekről készített portréit, de beleolvashatunk édesanyja könyvébe is, amelyik e különös és páratlan életművet létrehozó életút kezdeteit őrzi.
