Úgy tűnik, már az esély is elszállt a Michelin-csillag ismételt elnyerésére, a Tanti sajnos úgy tűnik, végleg bezárt.

A Tanti Facebook-oldalára posztolta ki, hogy nagypénteken volt az étterem utolsó napja, ezt követően bezár. A bejegyzésben pedig megköszönték a vendégeinek és munkatársainak is az eddigi 5 évet, és azt is bejelentették, a séf és csapata hol folytatja tovább.

A Tanti 2014 őszén indult, 2015-ben pedig már el is nyerte a Michelin-csillagot Pesti István konyhafőnöknek köszönhetően, negyedik magyar étteremként. Pesti távozása után 2016-ig Heiszler Olivér vitte a Tanti konyháját, őt követte Eszenyi Dániel, utána pedig Botos Tamás vette át.

Köztudott volt, hogy a Tanti nagyon igyekvő konyhát vitt, miután Pesti István elhagyta a Tantit, és nem sikerült a Michelin-csillagot megtartani, de sajnos úgy tűnik, eddig tudott életben maradni. A bezárást elősegíthették talán a gyakori séfváltások és a Hegyvidék Központ lokációja is. Botos Tamás séf és csapata a Klassz étteremben folytatja majd.