Budapest

Buszokon is megkezdte a BKK az elektronikus jegyrendszerhez tartozó érvényesítő készülékek tesztelését

Fotó : Csudai Sándor / WLB
bkk elektronikus jegyrendszer

Elindult az első – az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó – érvényesítő készülékkel felszerelt autóbusz tesztüzeme a dél-budai vonalakon. A próbaüzem során az utasok még nem tudják használni a készüléket, célja, hogy a BKK és a gyártó Scheidt & Bachmann, a sorozatos telepítés előtt valós üzemi körülmények között szerezzen tapasztalatokat a szoftverbeállításokról vagy az adatkapcsolat megfelelőségéről, amelyek segítségével tökéletesíthetik a készülékeket.

Európa más nagyvárosaiban már megszokott jelenség, hogy a papíralapú jegyekkel való bíbelődés helyett éppen csak hozzáérintjük a közlekedési kártyánkat az érvényesítő készülékhez, legyen az mozgó buszon, villamoson vagy metrók lejáratnál. Tavaly augusztusban, a Deák téri metrómegállónál már elindult a beléptetőkapuk tesztüzeme, igaz, az utazóközönség azon kívül, hogy a 10 kapu látványát szokja, azóta sem tud még túl sokat kezdeni a rendszerrel. Szeptemberben pedig a HÉV Közvágóhíd végállomásánál szerelték fel az első kapukat, szintén csak próbaüzemként. 

Fotó: Csudai Sándor / WLB

A buszoknál talán már nagyobb jelentősége van a tesztüzemnek, hiszen első körben még magának a háttérrendszernek a próbája zajlik, a szoftverbeállításokat és az adatkapcsolatot, hatótávot nézik, hogy a készülékek sorozatos telepítése előtt, ha szükséges, még elvégezhessék a javításokat. Az első – érvényesítő készülékkel felszerelt – MAN busznak a BKK egyik alvállalkozója, a VT-Arriva az üzemeltetője, így eleinte a dél-budai vonalakon fog közlekedni, de később már városszerte találkozhatunk a sárga madárkás busszal, hisz Budapest majd minden vonalán végig kell mennie.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

Az RIGO elektronikus jegyrendszer alapja már a plasztik közlekedési kártya lesz, amin a használó által feltöltött egyenlegből vonódik le az utazás ára, amint hozzáérinti a beléptetőkapukhoz vagy az érvényesítő készülékekhez. Az előzetes információk alapján ennek is két típusa lesz, egy anonim és egy személyre szabott, de az eSzemélyivel is lehetséges lesz az utazás. 

Fotó: Csudai Sándor / WLB

A rendszer részeként mintegy 2500 járműre (buszra, trolira, villamosra) 10 ezernél is több új érvényesítőkészülék kerül. A kapuval nem lezárható metró- és HÉV-állomásokra 530 érvényesítő készüléket telepít a BKK. Az eszközök sorozatos kiépítése várhatóan 2018-ban kezdődik, addig azonban valamennyi érintett állomáson és járművön megkezdődnek azok kihelyezésének előkészítő munkálatai. A buszon minden ajtónál megtalálható a kijelzővel ellátott érvényesítő készülék, így hamarosan véget érhet az első ajtóknál való tülekedés is, illetve a készülékek elhelyezésére az esélyegyenlőségi szempontok figyelembevételével került sor. 

Fotó: Csudai Sándor / WLB
Fotó: Csudai Sándor / WLB

A rendszer kiépülését követően még egy hosszabb átmeneti időszak is lesz, amikor egymás mellett fog működni a jelenlegi és az elektronikus jegyrendszer is. Hogy pontosan mikortól csippanthatjuk le mi is a kártyánkat a jegylyukasztgatások helyett, arra nem kaptunk választ, de reméljük az online jegyvásárlásnál sikeresebb lesz a rendszer indulása. Ám egyelőre a buszon kihelyezett készülékekkel – a metróhoz hasonlóan – az utasoknak nincs semmi teendőjük, a jegyek érvényesítése a megszokott módon zajlik.