Budapest

Neve rejti a történetét, de nem az egészet – kaszáló, lovaspálya is volt régen a Vérmezőn

Fotó : Jász Annamária / We Love Budapest
park, falevelek, ősz

Budapest egyik legvészesebb csengésű köztéri elnevezésével büszkélkedhet a Széll Kálmán tértől és a Déli pályaudvartól karnyújtásnyira található park. A fontos csomópontok közelségéből is adódik, hogy a legtöbben csak áthaladnak rajta, és nem is sejtik, hogy a lábuk alatt a Várhegy romjai és repülőgéproncsok hevernek.

A pályaudvarok környékei nem tartoznak a bizalomgerjesztő helyek közé, de a Déli tájéka a többihez hasonlítva kellemesebbnek mondható, és ez köszönhető az üde, zöld szigetnek is. Tágas, kutyafuttatásra és napozásra egyaránt alkalmas placc található a közepén, a változatos fajtájú fák között kavicsos út vezet. Több szobrot és emlékművet is felfedezhetünk erre sétálva, köztük a Bugát-lépcsőnél Babits Mihály fővárosban elsőként állított köztéri szobrát, mögötte pedig a Budai Önkéntes Ezred Emlékművét. A park Mikó utcai végénél a modern, kerítéssel elkerített Szitakötő játszótér található, nem messze tőle a Fekvő nőt megörökítő alkotást. Ha kedvünk tartja, szabadtéri fitneszparkban is átmozgathatjuk tagjainkat; a közeli iskolák testnevelésórákat is tartanak itt. A Krisztina körút mentén a vasúti kocsiból kialakított Vagon éttermet találjuk, mellette a Hermann Ottó emlékkutat, amely nem üzemel, és könnyen össze is téveszthetjük pár random elhelyezett kődarabbal.

 

A török időkig a Vérmező és környékének helyén Logod falu feküdt itt (innen kapta nevét a közeli Logodi utca), az ellenség kiűzése után pedig katonai védövezetnek és tüzérségi területnek számított („gracis”), ahova nem lehetett építkezni az 1780-as évekig.  A Vár közelsége azt is indukálta, hogy a történelem során többször rendeztek itt  reprezentatív ünnepségeket, harci játékokat, katonai díszszemléket, például 1476-ban Mátyás király és Beatrix frigyre lépésekor, 1896-ban a Millennium, 1935-ben Horthy Miklós 15 éves bevonulása alkalmából.

 

 

1784-ben a gracisra építési engedélyeket adtak ki, és a Vérmező kivételével a környék a 19. század végéig be is épült; a megmaradt zöldterületet főleg kaszálónak használták. A Generáliskaszáló nevet viselte 1795-ben, amikor a magyar jakobinus mozgalom vezetőinek kivégzése sort került. Május 20-án, Martinovics Ignácon, Sigray Jakabon, Hajnóczy Józsefen, Szentmarjay Ferencen és Laczkovics Jánoson, június 3-án Őz Pálon és Szolártsik Sándoron  hajtották végre a halálos ítéletet. Emléküket egy nem túl ízléses, kocka alakú emlékmű őrzi a park Széll Kálmán térhez közel eső végében.

 

A területet az 1800-as években katonai gyakorlótérként, a két világháború között lovaspályaként is hasznosították. A második világháborúban, Budapest ostromakor ez volt egy egyetlen megmaradt hely, ahol könnyű futár-repülőgépek, vitorlázógépek le tudtak szállni – a háború végén a terület tele volt repülőgépszárnyakkal és különböző roncsokkal.

 

 

A második világháború után fogtak hozzá a területrendezéshez és a parkosításhoz, a fák zöme ekkor lett elültetve, és ekkor tárták fel Logod falu romjait is. Mivel a park eddig egy széles teknő volt pár csenevész fával, a Várhegyen keletkezett romokkal töltötték fel, és erre helyeztek el földrétegeket. Sok minden lapulhat a föld alatt, roncsoktól elkezdve holttestekig. Sok időbe telt, mire a fák megnőttek, és a Vérmező elnyerte maihoz hasonlatos park-jellegét.