Budapest

Több oázis van a városi sivatagban, mint gondolnánk

kert

A budapesti közösségi kertek bebizonyították, hogy akkor is lehet bensőséges viszont ápolni az anyafölddel, ha a betondzsungel közepén élünk egy panelban. Mi úgy gondoljuk, abszolút megéri a kanapén heverészést kerti munkára cserélni, még akkor is, ha az urbánus komfortzóna valódi elhagyását jelenti az ásás, kapálás, palántázás.

Ma már jóval több közösségi kert létezik a fővárosban, mint amennyit hivatalosan számon tartanak. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Városi Kertek Egyesület adatbázisai kiindulópontok lehetnek: előbbiben 19 működő kert szerepel, utóbbiban 8, de Takács Viktória, az idei 2. Közösségi Kertek Éjszakájának szervezője szerint a 34-et is eléri a számuk. Jó részük rejtve marad a nyilvánosság szeme elől, és egyre több születik önkormányzati, civil vagy magánkezdeményezésre. Az utóbbi egy évben három új „hivatalos” kert nyílt a Kisdiófa utcában, az Ibis Aero parkjában a IX. kerületben, valamint Soroksáron a Dorottya kert a Jószomszédok Egyesület szervezésében.

Fotó: Kőrösi Tamás / We Love Budapest

Egyre elterjedtebb, hogy a lakótelepeken fognak bele a kertépítésbe, ezek tartósabbaknak is bizonyulnak, nem fenyeget ugyanis a beépítés és beruházások veszélye, mint a belvárosi üres placcok esetében. A városfejlesztési tervek miatt a VIII. kerületi Leonardo kertnek például ez volt az utolsó szezonja, és a hányattatott sorsú Grundkert már a harmadik helyen talált otthonra. A belbudaiak nagy bánatára Buda belső kerületeiben hiába lenne nyitottság az önkormányzatok részéről, egyelőre nem született közösségi kert, aminek az lehet az oka, hogy sokkal több a kertes ház és a zöldfelület. (A város legelső, 2012-ben alapított közösségi kertje a Millenárison nagy szomorúságunkra már nem működik.)

Fotó: Kőrösi Tamás / We Love Budapest

Viktória alaposan utánajárt a városi közösségi kertészetnek, hiszen ebben a témában írta szakdolgozatát is. Több mint 2000 kertész lehet Budapesten (ebbe a kisgyerekek is beletartoznak), és szerinte kétféle jellemző típusuk van: a kisgyerekes családok és a legkitartóbbnak bizonyuló nyugdíjasok. Harmadik csoportot alkotnak a különösen elhivatottak, akiket az átlagosnál jobban érdekel a fenntarthatóság és az ökogazdálkodás, ők jellemzően kiköltöznek a városból vidékre, hogy „nagyban” tolják a kertészkedést.

Fotó: Kőrösi Tamás / We Love Budapest

A közösségi kertekben óriási a túljelentkezés, elterjedtek a várólisták, mindenesetre érdemes próbálkozni, ha megjött a kedvünk, mégpedig a lakóhelyünkhöz legközelebb eső kertben, mert nyáron naponta kell locsolni, vagy épp bogarakat szedni. Ugyanis ezek a kertek egy az egyben vegyszermentesek.

Fotó: Kőrösi Tamás / We Love Budapest

Ha eddig csak kintről figyelted a belvárosi foghíjtelkeken, elhanyagolt lakótelepi placcokon, iskolaudvarokon földet túró kerttulajdonosokat, a 2. Közösségi Kertek Éjszakáján bemerészkedhetsz a városi kertek világába. Több helyen lesz koncert, petanque-bajnokság, kemenceavató buli, kézműves programok, növényfelismerő játék és közös főzés is, és idén először vidéki kertek is csatlakoztak. Budapesten az Árnyas Kert, Békási Kert, Csárdás Kert, Dorottya Kert, Grundk3rt, IBIS Kert, Kerthatár Közösségi Kert, Kisdiófa Kert, Leonardo Kert, Lőrinci Kertelő, Zengő Kert és ZUGkert, a csatlakozó kertek listája és a részletes program megtalálható az esemény Facebook-oldalán.

Fotó: Grundkert

A programnak külön aktualitást ad a szeptember eleje, hiszen arról mi is írtunk már, miért is érdemes ősszel belevágni a városi kertészkedésbe.