Híres budapesti rejtélyek – az Alkantarai Szent Péter ferences templom rejtélye

A Horthy-korszak egyik borús napjának délutánján egy vidékről származó cselédlány kopogtatott egy budai szülésznőnél. A segítségét kérte. Közölte, hogy eddig Pesten szolgált, de annyira beteg, hogy kénytelen volt felmondani és mivel a szüleitől fél, hozzájuk nem utazhat. A szülésznő megértette, hogy a lány állapotos és rettegett attól, hogy a nem várt terhesség miatt kikergetnék a faluból.

A várandós kismama közölte vele, hogy van megtakarított pénze, ami elég lesz arra, hogy a gyerek születéséig fedezze a költségeket, aztán ha megszült, újra munkába fog állni, a babát pedig „menhelyen” helyeztetné el. Arra kérte a szülésznőt, segítsen ezt neki elintézni. Mivel az asszony megsajnálta a lányt, megengedte, hogy a szülésig nála feküdjön.

Amikor a kisfiú felsírt, a szülésznő elintézte, hogy felvegyék az árvaházba, ha eléri a nyolcnapos kort. Az anyának pedig megengedte, hogy addig a babájával maradjon. Azon a pénteken a lány elköszönt a szülésznőtől és kilépett az ajtón. Vár egy kicsit a ház mellett, majd beszállt egy autóba. Az árvaházban hiába várták a kisfiút.

A feketeruhás asszony

Nem sokkal ezután a főkapitányság Zrínyi utcai központi ügyeletén egy asszony jelentkezett.  Zokogott. A fiatal nő azért kereste fel a rendőröket, hogy feljelentést tegyen gyerekrablás miatt. „Ma délután nyolcnapos kisfiacskámat kivettem a levegőre. Karomba vettem és úgy sétáltam a Duna-parton. Már hazafelé tartottam, midőn a Ferenciek-terén eszembe jutott, hogy bemegyek a templomba gyónni. Bent a templomban egy mellettem álló feketeruhás asszonyt arra kértem, hogy amíg én gyónni fogok, legyen olyan szíves gyermekemre vigyázni. Miután ő erre készséggel vállalkozott, átadtam neki a gyermekemet”- mondta a bejelentő a tisztviselőnek a magyar királyi államrendőrségi detektív-főfelügyelője, Gellért Ede visszaemlékezései alapján.

Az asszony folytatta. Azt állította, amint végzett a gyónással, sietett vissza a nőhöz, hogy elkérje tőle a kisfiát, csakhogy az szőrén-szálán eltűnt. A gyerekével együtt. „Eszméletlenül estem le a padlóra. Mire jó emberek segítségével újra magamhoz tértem, mindenütt kerestük az asszonyt, de amint látják eredmény nélkül” – tette hozzá.

Az anya még mindig nem hagyta abba a sírást. Könyörgött a rendőröknek, hogy találják meg a kisbabáját, mert nemsokára hazajön a férje, neki pedig el kell mondania, hogy a gyerekük eltűnt. Azt is hozzátette, hogy erre képtelen, úgyhogy inkább öngyilkos lesz.

A rendőr azonnal személyleírást kért a kétségbeesett bejelentőtől, de nem jutott előbbre. Az asszony ugyanis azt állította, hogy a gyenge kivilágítású templomban nem látta a gyerekrabló arcát. Egyébként nem is gondolta, hogy jobban meg kellene néznie, mert nem hitte, hogy egy nő ilyen „gazságra” képes.

„Egy eltűnt felnőtt esetében nagyobb esélye van annak, hogy saját döntés áll az eltűnés hátterében, de egy kisgyerek nem tud saját magától elsétálni. A csecsemő eltűnésének körülményei tehát bűncselekményre utalnak, amit ebben az időszakban az emberöléshez hasonló súlyosságúként kezeltek.” - mondja Bezsenyi Tamás kriminalista, az NKE RTK Kriminalisztikai Intézet tanársegédje.

A nyomozók először azt próbálták kideríteni, ki lehet ez az asszony, aki odaadta a gyerekét más kezébe. Hamar megállapították, hogy két éve ment hozzá egy Leste József nevű utazó ügynökhöz, aki a gyerek eltűnésének pillanatában nem volt otthon. Az asszony is ezt állította. A kihallgatásából az is kiderült, hogy a férfi nem szívesen utazott el terhes felesége mellől, mivel nagyon szeretett volna már kisbabát, a munkája miatt viszont nem volt más választása, el kellett indulnia. A nyomozók felkeresték a Ferenciek terén álló templomot és mindenkit kikérdeztek, akit csak tudtak, mégsem jutottak közelebb a megoldáshoz. A kisfiú nem került elő.

„Eltűnési ügyek esetén úgynevezett személykörözést rendelnek el, azonban ekkor a körözés törvényi háttere és gyakorlata nem volt olyan széleskörű, mint ma. Ugyanakkor egy csecsemő arcát még köröztetni sem lehet. Biztosan megpróbáltak szűrő-kutató munkát végezni arra, hogy az esetet megelőző fél évben milyen problémás szülések történtek. Adott esetben az is felmerülhetett bennük, hogy a gyerek mástól van, amire a férfi rájött és a nő meg akart tőle szabadulni. Ilyenkor több verzióval dolgoznak a nyomozók és ez akkoriban is így volt” - teszi hozzá a szakértő.

A megbeszélt helyen, nem szombaton, pénteken-          „Tőlem a nyolcadik nap elvitte gyermekét. Azt mondta, hogy egyenesen a menhelyre megy. Nem tudom, hová vihette, mert pénze nem volt. Gyermekkel ma nem igen kapnak állást. -          Nincs meg a címe? Vagy az utolsó lakása? – kérdezte a detektív.
-          Nem írtam fel, mert nincs semmi követelésem vele szemben. Azonban az asztalfiókban, ahol a holmiját tartotta, hátrahagyott vagy három levelet, lehet, hogy ott megtalálja a címét. Tessék megnézni” - olvasható a detektív visszaemlékezéseiben.

A nyomozó alaposan megvizsgálta a leveleket. Kettőt a lány húga írta neki, aki Újfaluban lakott. A második levélből kiderült, hogy a fiatalabb lány is tudott a kisbabáról, mert az állt benne, hogy ő sem merte elmondani a szüleiknek. A harmadik levél viszont egyetlen mondatból állt, aláírás nélkül: „A megbeszélt helyen nem szombaton, hanem pénteken találkozzunk.” A detektív elgondolkodott. Az járt a fejében, hogy akinek nincs titka, az aláírja a leveleit. Pénteken volt a gyerek nyolc napos és akkor kellett volna menhelyre vinni. Aztán eszébe jutott, hogy pont ezen a napon tűnt el egy pont ugyanennyi idős gyerek a Ferenciek terén álló templomból. Úgy érezte a két ügy összefügg.


„Az, hogy ez a két történet összeért, nagy szerencse, mondhatni, mesés, de éppen ezért rámutat az antikrimi királyának fontos megállapítására, Dürrenmatt szerint a bűnügyek nyomozásánál a véletlennek igen nagy szerepe van. Nagyon jól látszik, hogy a szülésznő kifejezetten altruista módon figyelt arra, hogy mi történhetett a gyerekkel és nagyon fontos neki, hogy ezzel a szolgálólánnyal minden rendben legyen. Ebben az esetben több tényező is elősegítette, hogy az igazság a hatóság tudomására jusson” – mondja Bezsenyi Tamás.

A Nemzeti Múzeum kertjében, a hátsó kijárat mellett


A férfi elkérte a leveleket és elköszönt. Ravasz tervet eszelt ki. Délben levelet küldött Lesténének, hogy délután találkozniuk kell, mert nyomon van. Azt írta, egy olyan nőt gyanúsít a gyerekrablással, aki abban a házban lakik, amelyben ő, és nem lenne jó, ha erre rájönne az illető például azzal, hogy őt meglátja, ezért szeretne vele valahol máshol találkozni. Arra kérte az áldozatot, írjon néhány sort, hol lenne neki alkalmas ez a találkozó. Fél óra telt el és megérkezett a kézzel írt levél.

„Igen tisztelt uram.
Sorait véve, értesítem, hogy ma délután hét óra körül a Nemzeti Múzeum kertjében fogom várni. Hátsó kijárat mellett. Tisztelettel, Lesténé”

„Amikor a detektív rájött, hogy a két ügy összefügg, már csak egy írásmintát kellett gyűjtenie. Nem kellett hozzá szakértő, a nyomozó egymaga meg tudta állapítani, hogy a két írás ugyanaz” - magyarázza a kriminalista.

A nyomozó pontos volt, csak Lesténé késett öt percet, de ennek nem volt jelentősége. A rendőr már tudta, hogy jó nyomon jár, kezdett tisztulni a homályos kép. Vajon Lesténé szült a szülésznőnél vagy valami másról van szó?

-          „Nagyságos asszony – szólt a detektív – én ezer bocsánatot kérek, hogy hiába fárasztottam ide. Amidőn a levelet írtam, a házban lévő egyik alkalmazottra terelődött a gyanúm, de azóta beigazolódott, hogy tévedtem, az illető teljesen ártatlan és így önt hiába fárasztottam ide. -          Ki volt az illető? – kérdezte Lesténé. -          Engem az esküm és a hivatalos titoktartás köt. Emellett az illető áratlan is és így kötelességem, hogy az illetőt ártatlanul ne keverjem az ügybe. Ezért nem mondhatom meg a nevét” – idézi a beszélgetést Gellért Ede.

Az asszony megértette és rákérdezett, hogy a kisbabája utáni nyomozás hogy áll. Fogalma sem volt, hogy a detektív nem véletlenül kérte tőle azt, hogy írjon néhány sort. A nyomozó azt mondta, Lesténé nagyon megnehezítette a munkáját azzal, hogy nem figyelte meg a gyerekrablót, ezért egyelőre semmi újat nem tud mondani. Ezzel el is köszöntek egymástól.

Oszlik a rejtélyes homály

Másnap korán reggel a nyomozó a Keleti pályaudvara indult, hogy vonatjegyet vegyen Újfaluig. Arra számított, hogy a fiatal nő húga segíteni tud neki. Leszállt a vonatról. Egy vasúti váltóőr kísérte a házig, amelynek hatalmas kapuja már előtte magasodott. Megköszönte a férfi segítségét és benyitott. Egy udvarban találta magát. Huszonöt lépés után gyereksírást hallott. Egyenes ahhoz a házhoz indult, amelyből a hang szűrődött ki. Bekopogtatott.

„Nagyon jó képzettséget feltételezhetünk ennél a nyomozónál. Ebben az időszakban, a húszas évek elején, amikor teljesen átalakult a rendőrség és sok rendőrt kirúgtak a Károlyi-féle Nemzeti Tanács illetve a Tanácsköztársaság miatt, valamint újraindult egész szervezeti memóriája, az is elterjedt, hogy a detektívfelügyelőknek képzést kell nyújtani, a detektívek oktatásának pedig része lett a filozófiai képzés és a szillogizmus is, a következtetés tudománya, amely gyakorlatilag a logikára épült” - mondja a kriminalista.

Ezt a detektívet is a logika vezetett a házhoz, amelyből senki sem jött elé, ezért úgy döntött, ő maga nyit ajtót. Belépett a házba. Egy lány köszönt neki vissza, aki fehérneműt javított egy bölcső mellett. A nyomozóra egy síró kisfiú nézett vissza.

-          „Maga a gyermek édesanyja? – tette fel a kérdést a detektív és miután megerősítő választ kapott, rögtön a tárgyra is tért. -          Akkor maga feküdt a budai szülésznőnél? -          Igen, de miért tetszik ezt kérdezni?”  A lány nem Lesténé volt, ami csak megerősítette a detektívben a gyanút, hogy Lesténé nem lehet áldozat. A férfi töredelmesen bevallotta, hogy kicsoda és miért jött el hozzá, majd arra próbált választ kapni, miért tűnt el, ha tudta, hogy a menhelyen fogadják a kisfiút.

-          „Kérem szépen tekintetes úr – válaszolt a fiatal anya – úgy volt, hogy a kis drágámat a menhelyre adom, és én pedig újra szolgálatba állok, de az utolsó nap annyira gyönyörködtem benne, annyira fájt a szívem tőle megválni, hogy inkább hazahoztam ide. Ha a szüleim nem bocsátanak meg és kikergetnek, visszamentem volna Pestre, és bevittem volna a menhelyre, mint látja, megbocsátottak nekem, kis gyermekemet igen szeretik és itthon is maradok.”

A detektív bólintott. Visszaadta a lány leveleit, amit Pesten hagyott és rátért Lesténére. Szeretette volna megtudni, miért leveleztek egymással. A lány azt mondta, ő is odajárt a szülésznőhöz, mert tanácsokat kért, pedig nem is volt „beteg”. Aztán töredelmesen bevallotta, hogy az asszony egy nap odalépett hozzá és a fülébe súgta, hogy ad neki százezer koronát, ha egy órára kölcsön veheti a kisbabáját. Mivel szüksége volt pénzre, hogy haza utazhasson, az asszony belement, pedig óckodott attól, hogy megváljon a gyerektől.

„Azt is mondta, hogy ez alatt az egy óra alatt én is ott lehetek közel gyermekemhez, öt-hat lépésnyire mehetek utána. A lakásáról el akart sétálni gyermekemmel a karján egy templomig és ott visszaadja. Aztán mehetek, ahová akarok” – magyarázta az anya.

Szépen lassan kirajzolódik a detektív szeme előtt, mi is történt azon a pénteki napon.

„Ez az ügy azért tudott megoldódni, mert a nyomozók között jó volt az információáramlás” – teszi hozzá a kriminalista.

Lehull a lepel

A kisbabát Lesténé fogta, az igazi anyja pedig követte őket a Duna-partról a Ferenciek terén álló templomba. Ott aztán odalépett a lányhoz Lesténé és átadta neki a kicsit, meg a pénzt. A lány elment, Lesténé pedig bent maradt.

A detektívet már csak egyetlen hajszál választotta el attól, hogy megfejtse a Ferenciek terén álló templomból eltűnt kisbaba rejtélyét. Arra az egy dologra nem tudott válaszolni a fiatal anya, miért tett ilyet Lesténé. Miért állította be magát áldozatnak, akinek gyereke van és aztán miért rendezte meg a gyerek elrablását? Eljött az ideje Lesténé kihallgatásának. A detektív megköszönte a lány segítségét és első vonattal Budapestre utazott és közben a Zrínyi utcába rendelte a hamis áldozatot. Amikor szembesítette a tényekkel, Lesténé ismét elsírta magát.

-          „Legyen erős, sírással semmit sem használ ügyének. Fontosabb, hogy már egyszer végezzünk és maga is, én is megszabaduljunk ettől a kellemetlen ügytől - folytatta a detektív.”

Lesténé lassan felemelte a fejét és megtörölte a szemét. Azt mondta, egy olyan férfihoz ment hozzá, aki féltékeny és az a rögeszméje, hogy a házasság semmit sem ér gyerek nélkül.

„Minden áron gyermeket akart. Ezért kínoz már egy álló esztendeje. Kis is jelentette, hogyha nem lesz gyermekem, elválik tőlem. Én ezen másképp nem tudtam segíteni, minthogy azt hazudtam, hogy áldott állapotban vagyok. Az utolsó hónapban ennek megfelelően öltözködtem. A többit már tudja” – vallotta be az ál-áldozat.

Vallomását azzal zárta az asszony, tudja, hogy hazudott a férjének, de semmiképpen sem mondhatta volna el az igazságot, mert akkor a férfi kidobta volna otthonról.

„Álbejelentések ma is vannak, de sokkal kevesebb, mint a Horthy-korszakban, hiszen elég alapos a bűnügyi technika. Ebben az időszakban viszont gyakori jelenség volt ez. Egyébként 1934-ben Cegléden történt hasonló eset, amikor egy bizonyos Kovács Sándornak és feleségének meghalt a majdnem fél éves gyereke. Az asszony úgy próbálta enyhíteni a férje fájdalmát, hogy terhességet színlelt, ruhát csavart a dereka köré. A kilencedik hónapban az egyik este ellopta a szomszédtól a hathónapos gyerekét. Amikor a szülők rendőrséghez fordultak és megtalálták a kicsit a szomszédban, lényegében emberrablás miatt eljárás indult a két felnőtt ellen.”

Ha nem jön rá a pesti detektív, hogy a két ügynek köze van egymáshoz, talán sosem oldódott volna meg ez a „kellemetlen ügy”, amely a hatóság félrevezetésének minősül.

„Önbetörések, megrendezett eltűnések is voltak a Horthy-korszakban. Ezek is félrevezetésnek számítottak. Amikor például 1922-ben Zelter Mór az Orczy úton lakó kereskedő eltűnt, a felesége elment a rendőrségre és bejelentette. Azt mondta, feldúltan találta a lakást és azt gondolja, hogy a férjét elhurcolták. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte a nyomozást. Nem találták meg, aztán egy teljeskörű, mindenre kiterjedő tanúkutatás után kiderült, hogy a férfi az egyik szeretőjénél dorbézolt és azért találta ki az eltűnését, hogy a felesége előtt ne kelljen magyarázkodnia arról, hol van egész hétvégén” – mondja a tanársegéd.

A hamis ügyekkel hatalmas károkat lehet okozni a hatóságnak, hiszen a nyomozás nagyon sokba kerül, miközben az egész hazugságra épül. Az álbejelentés tehát bűncselekménynek számít.

„Az ilyen típusú ügyeknek két fajtája van. Vagy feltűnési viszketegségről van szó, és az illető meg akarja lovagolni azt a hírnevet, amelyet ezzel kapcsolatosan szerezhet magának és azt a hírhedtséget akarja magának vindikálni, ami egy híres és nagy bűneset kapcsán osztályrészéül jut vagy felhasználja a hatóságot valamilyen mesével, mert tudja, hogy velük igazolni tudja magát a számára fontos személy előtt” –mondja Bezsenyi Tamás.

Az elrabolt gyermek esetében Lesténének a hatóság volt az eszköz arra, hogy a saját házasságát megmentse. Arról nem tudunk, mi történt az asszonnyal ezután. Megtudta-e a férje a hihetetlen történetet vagy sem. Lett-e például gyerekük? Az valószínű, hogy a nő ellen eljárás indult a hatóság félrevezetése miatt, amiért akár 2 évet is kaphatott. Az viszont biztos, hogy azt az Alkantarai Szent Péter ferences templom „kellemetlen” rejtélyét egy okos és tehetséges pesti detektívnek pár hét alatt sikerült megoldani.